Szigliget, Hungary - July 2022: Ancient tower of Szigliget castle with hilly hungarian countryside in the background.

Idén a Balatonnál Szigliget lesz a kultúra fellegvára: Alföldi Róbert is színpadra lép a Várudvarban

MTI
2025. március 23. 09:59

 A 35. Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Együttlét fesztivállal indulnak a programok a Szigligeti Várudvarban; a nemzetközi filmfesztiválon 70 filmet láthat a közönség május 1. és 4. között - hangzott el a programismertető sajtótájékoztatón.

Stefler Márton, a Szigliget Várudvar menedzsere elmondta, hogy koncertekkel, színházi előadásokkal, gyerekelőadásokkal készülnek a szezonra. Kiemelte, hogy a Balatonnál első alkalommal rendeznek nemzetközi filmfesztivált: a Mediawave idén május 1. és 4. között várja az érdeklődőket.

Simor Ágnes, a Mediawave főszervezője elmondta: 42 ország 70 filmjét láthatja a közönség az idei versenyprogramban. Három vetítőhely várja az érdeklődőket, köztük egy 150 főt befogadó mozisátrat is felállítanak. A fesztivál ideje alatt lesznek különféle zenei, civil és színházi programok, emellett táncházak, népzenei, világzenei és jazzkoncertek várják a közönséget, de készülnek termelői piaccal, valamint családi programokkal is. Szerveznek filmes szakmai programokat is: nyolc filmes egyetem diákjai érkeznek a fesztiválra, mintegy 70 diák vesz majd részt különféle mentorprogramokban. A jazz szakos hallgatók pedig zenei műhelymunkában vesznek részt - tette hozzá a főszervező.

Nagy Szilárd producer, a Várudvar színpadi programszervezője felidézte: tavaly 31 ezer néző vett részt a nyári programokon, de idén növelni szeretnék a nézők és az előadások számát is. A programszervező elmondta, hogy első alkalommal az Ocho Macho lép fel június 27-én, másnap az Intim Torna Illegal, a hétvégét az Ismerős Arcok zenekar koncertje zárja. Július 8-án Zorán zenél a színpadon, másnap pedig az Egy életem című életrajzi stand up-sorozatban Mucsi Zoltán színész lép fel.

Lévai Balázs,a produkció rendezője, producere elmondta: szeptemberben lesz kétéves a sorozat, amelyben egy-egy híres ember stand up-szerűen mesél az életéről, meghatározó pillanatokról és kalandokról. A sorozat részeként Thuróczy Szabolcs is színpadra lép július 22-én Szigligeten. Július 10-én A Pál utcai fiúk című zenei előadás lesz látható a Pannon Várszínház előadásában, július 13-án Próbálj meg lazítani címmel Hofi-est várja a közönséget. Sipos Péter, az Irigy Hónaljmirigy zenekar tagja elmondta: az esten az ismert humorista összes dala elhangzik majd egy hattagú zenekar kíséretében. Az előadásban fellép egyebek mellett Maksa Zoltán humorista, Falusi Mariann énekes, valamint Aradi Tibor és Varga Ferenc József humorista.

Július 15-én Bányai Kelemen Barna, Csányi Sándor és Pál András előadásában láthatja a közönség a 21 az egyben című darabot, A dzsungel könyve című musicalt július 16-án adja elő a Pannon Várszínház.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 616 989 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 141 676 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nagy Szilárd ismertetése szerint új műfajként jelenik meg az operett a Várudvarban: a Monarchia Operett Sissi, a magyar királyné című előadással lép színpadra július 17-én. Július 21-én a Kvártélyház Szabadtéri Színház és a Soproni Petőfi Színház koprodukciójában lesz látható a Hair című musical Tompagábor Kornél rendezésében. Július 24-én a komáromi Magyarock Dalszínház az Egri Csillagok című történelmi musicalt, július 25-én a Valahol Európában című musicalt adja elő, július 26-án pedig Fenyő Miklós - Tasnádi István Made in Hungária című musicale lesz látható.

Július 29-én Moravetz Levente rendezésében mutatják be az Örömlányok végnapjai című zenés vígjátékot Fodor Zsóka, Szőke András, Dévényi Ildikó és Fábián Anita szereplésével, július 30-án a Szabó Magda regénye alapján készült Abigél című előadás várja a közönséget Bánfalvy Ágnes rendezésében.

Augusztus 1-jén Tina Turner-emlékkoncertet tartanak, másnap a A kör című EDDA-musical lesz látható. Augusztus 3-án Máté Péter-emlékest várja a közönséget a Várudvarban. Visszatérő vendége a Centrál Színház: idén nyolc alkalommal adják elő a Játék a kastélyban című darabot Alföldi Róbert főszereplésével, Puskás Tamás rendezésében. A budapesti teátrum másik darabja szintén egy Molnár Ferenc-klasszikus lesz: A testőr című színművet Ujj Mészáros Károly viszi színre Balsai Móni, Györgyi Anna, Kaszás Gergő, Szabó Éva, Pap János és Schmied Zoltán közreműködésével.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. március 26. szerda
Emánuel
13. hét
Március 26.
A Lila nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. március 25. 19:01
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33