Egymillióból varázsolt álomotthont a geológusból lett vidéki kézműves: elbűvölő fotókon a kicsiház

Nem csak a jurta jött mostanság divatba, egyre többen élnek Magyarországon olyan kisebb (akár hegyi pincékből vagy hétvégi házakból kialakított) épületekben, amelyek nem minősülnek lakóingatlannak, és amiket a tulajdonosok maguk építettek vagy újítottak fel. Nevezhetjük ezeket miniházaknak is, hiszen hazánkban is egyre népszerűbbek az alternatív lakhatási formák, például a gurulós, vontatható házacskák (tiny house) vagy konténerházak. Ezek a hely- és energiatakarékos lakóterek jól illeszkednek a minimalista életmódhoz, amely nemcsak a fiatalabb generációk számára vonzó – akik a mobilitást és a szabadságot keresik, – hanem a középkorúak és idősebbek is kezdik felfedezni. A miniházak ugyanis kényelmes és fenntartható megoldásokat kínálhatnak egy szabadabb, kötetlenebb életvitelhez.

A nyugati határszélen, a Pinka-szurdok és a Vas-hegy szomszédságában, Felsőcsatáron él Fehér Zoltán, aki bármihez is nyúl, azt művészi szinten alakítja át, legyen szó fáról vagy agyagról. Ő maga így mesélt saját építményéről, a Kicsiházról, a házikóról, aminek számos neve volt már az évek során: Kunyhó, Manókunyhó, Madárles…:

„Augusztusban lesz öt éve, hogy elkezdtem a Kicsiházat. Először Bárka volt a neve, majd Menedék, olyan helynek szántam, ahová vissza lehet vonulni. Aztán Vándorló palota lett, mert a kész váz – kb. 300 kiló – a saját lábán hátrébb sétált körülbelül 30 lépést… Én magam sétáltattam. Később lett belőle Olvasókunyhó, majd Fürdőház, a Napfürdők Háza, végül pedig Kerti lak.

Még olvasósarokként... Ezt bővítette tovább Fehér Zoltán.

Nemcsak a kész ház, maga az építkezés és folyamat is egy flow-élmény

Bár végzettségét tekintve Fehér Zoltán geológus, mégis – ahogy mesélte – mindig vonzotta az anyagok megmunkálása. Falun született, szülei is jó kézügyességgel voltak megáldva, valahonnan innen eredhet az ő szenvedélye is. Édesapja lakatos volt, kovácsolt is, aztán 60 éves korában lett népi fafaragó – részben Zoltán hatására, aki felfedezte és ösztönözte munkásságát „Én azt láttam tőle, hogy semmire sem mondja azt, hogy nem tudja megcsinálni. Soha, semmire. Mindig sikerrel járt, és ez egyfajta magabiztosságot adott nekem is. Nyilván én is belefutok hibákba, de ez ad alkotói szabadságot is.”  Bőrművesként kezdett, aztán szinte mindenbe belekóstolt. Egy időben népi kályhákat és kemencéket is épített.

Nem ez a mostani felsőcsatári kisház az első fából készült épületegyüttese: az Őrségben több faépítménye is áll, épített már gerendaházat, sőt Magyarföldön egy megszentelt haranglábat is.

"Ez a felsőcsatári miniház tulajdonképpen egy 'őszike' – már nem akarok nagy dolgokat…" – vallotta be Zoltán.

A kicsiház építésében azonban nem is csak a praktikum, hanem a filozófiai és világnézeti szempontok, valamint az ökológiai megfontolások is kiemelt szerepet játszottak: "Erősen hatott rám Thoreau, aki két évre kiköltözött az erdőbe, épített magának egy kis házat, és megírta a Walden című könyvet. Vagy Hundertwasser, aki Új-Zélandra költözött, és egy volt disznóólból megépítette a Bottle House-t, amelynek fontos részei az üvegpalack-ablakok…" – árulta el.

Zoltánnak az országban összesen nyolc-tíz gerendaépülete áll, az Őrségen kívül a Szent György-hegyen is készített már. Egyes épületeit bontott anyagokból építette újra, például egy zalai pincét szétszedett, majd más formában újjáépített – számára ez olyan, mint a Lego. Szenvedélyesen gyűjti a mások számára már használhatatlannak tűnő, míves, régi, szép dolgokat is, mert hisz benne, hogy egyszer majd valahol jó szolgálatot tesznek:

Például Felsőcsatárban cserélték a templom ablakait, és gyönyörű, íves ablakokat szedtek ki. Ott álltak félredobva, megkérdeztem, mi lesz velük, azt mondták, kidobják. Ilyeneket én nem tudok otthagyni. Elhoztam, és ezeket is beépítettem ide.

EZ IS ÉRDEKELHET

Nem kértek az eladósodásból: nagyvárosi albérletből jurtába költözött a fiatal pár, így élnek most

Osztottak-szoroztak, végül nem kértek a sokmilliós hitelből, kisgyermekes családként inkább telket vettek egy vasi falucska zsákutcájában, és felhúztak rá egy jurtát. De hogyan lehet itt élni, a téli mínuszokat egyetlen vaskályhával bírni?

Nézzük, hogyan is készült a kisház!

Felsőcsatáron, ugyanezen a telken áll egy 1845-ös építésű parasztház is, ami az 1846-os II. József katonai felmérésen már szerepel – sok éve itt él Zoltán. A kisház először passzióból épült: „hogy olvassunk benne, napozzunk, itt pihenjünk.”  Nem tervezte meg részletesen, de készültek róla rajzok. Ahogy mesélte, van egy kockás füzete, amelyben minden ötletét felskicceli – ezek közül néhány megvalósult, mások pedig nem.

„Valahogy úgy kezdődött, hogy a telek egy részén akácot vágtam ki. És amikor aztán ránéztem arra a kupacra, arra gondoltam, hogy hát én ebből tudok csinálni egy kis házat. Az utolsó darabig összeraktam, és az lett a váza a kisháznak. De nem az volt a célom, hogy nekem egy lakható épületem legyen. Először csak függőágyak lógtak itt, és deszkaborítása volt. Dél felé pedig egyáltalán nem volt fala. Akkoriban napoztunk, olvastunk, ettől volt különleges.

A kisház-projekt akkor vált komolyabbá, amikor felmerült, hogy a lánya és a párja a szombathelyi albérletből hazaköltözzenek:

Akkor alapítottunk egy kommunát – mi így hívjuk, Én megépítettem ezt a kis házat, és hátra költöztem, ők pedig beköltöztek a parasztházba. Régi paraszti családokban is volt ilyen szokás, hogy megosztották a birtokot, az öregek maradtak a régibe, a fiataloknak építettek egy újat. Nem egy régi típusú családfő vagyok, hanem inkább egy demokratikusabb berendezkedést képviselek. Ebbe a munkába is mindenki azt tett bele, amihez kedve volt, és amihez ért. Szerencsére a lányom párja is egy igazi fakukac, majdnem akkora, mint én. Nagyon ügyes.

Aztán jött egy újabb ötlet, hogy tényleg lakhatóvá teszi a kisházat. Két éve dolgozik ezen: „A célom, hogy négy zónája legyen: egy növényház, amely az élelem egy részét megtermeli, egy világos télikert, egy lakórész, valamint északra egy hűvös menedék a hőhullámok idejére.”

A váza akácfából készült, amely a telek sövényében nőtt. A deszkák nagy része zsaludeszka, a falak gerendákból épültek, amelyek újrahasznosított ipari raklapokból származnak, amiket, árulta el, baráti segítségként, adományként kapott. Az ablakok lebontott polgári házakból valók Szombathelyről, vagy épp mosógépek ajtajai. A házikó tájolása kelet-nyugati, így a napfény közvetlenül eljut a legtöbb helyiségébe, a napfordulók nagyon jól érzékelhetők benne. „Innen látszik a Tejút és rengeteg csillag.”

Ahogy Zoltán elmesélte, nincs végleges terv, csak alkalmi skiccekkel dolgozik. A kicsi házat egy alkotásként szemléli, egy kézműves objektumként, amelyet maga formál, „és a legcsodálatosabb az, hogy közben benne is élhetek. A ház telis-tele van meglepő részletekkel és anyagokkal: például a tetőszigetelés szivacslapjai egy bútorgyár kukájából származnak – természetesen legálisan.

Akár már egymillió forintból is ki lehet hozni egy ilyen otthont

A kisház összesen 30 négyzetméteres lett, két ember számára ideális, hiszen van hozzá egy nagy kert is. Villamosenergiával fűt, de hosszabb távon tervez egy kis kályhát építeni. Tervez egy fürdőrészt is, de ez most jelenleg még tároló, még fűtetlen. Egy régi káposztasavanyító edényből készített víztárolót, mert vezetékes víz még nincs a kisházhoz, de tervezi azt is bevezetni. Készített viszont egy fűrészporos alomszéket, ami a legkörnyezetbarátabb mellékhelyiség.

Zoltán, ahogy láthatjuk, igyekezett minden építési anyagot a saját telkéről, vagy a környezetéből, vagy akár bontásból beszerezni. Mivel saját fája bőven volt, és több újrahasznosított dolgot is beépített, az összköltsége nem érte el az egymillió forintot. „A vásárolt dolgok a jáki fatelepről, és a csavarboltból vannak, meg építőfóliák…” – emelte még ki.

Káposztás edényből víztároló

Kihagyta a hagyományos alapozást, viszont a szigetelésre odafigyelt

Zoltán még elmesélte, régen az indiánok nem művelték a földet, mert úgy hitték, hogy a Földanyát nem szabad felhasogatni. Zoltán is hasonló elvet követett az alapozásnál: úgy döntött, hogy nem készít alapot a háznak. Volt néhány tucat gránit kockaköve – nagyjából negyven darab –, ezeket egyszerűen lerakta, és erre építette a szerkezetet. Az egyik előnye ennek a megoldásnak az volt, hogy teljesen elmaradtak az alapozási költségek. Számára ez egyfajta kísérlet is volt, egy játék, amelyben kipróbálhatott olyan módszereket, amelyekre mindig vágyott – például a földrakás technikáját.

A faház egyik nagy előnye, hogy percek alatt felfűthető, míg egy kő- vagy téglaház lehűlés után akár két napig is tarthat, mire újra átmelegszik. Ugyanakkor hátránya is van, különösen hőhullámok idején, mivel gyorsan felmelegszik. Éppen ezért Zoltán szerint fontos az árnyékolás, valamint az, hogy a háznak legyenek különböző zónái, amelyek más építőanyagokból is készülnek. Ezek a hűvösebb anyagok segítenek megtartani a kellemesebb belső klímát, a nagy melegben is. Klímaváltozásra készülve az északi falhoz csinált egy speciális, úgynevezett “earthbag” földzsákos hűtőrendszert.

Az építkezés közben egy váratlan érdekességre is bukkant: a ház aljában római kori cserepek is voltak. Régészeket is kihívott a helyszínre, akik körülbelül 1,5 méter mélyen bukkantak rá egy húsz-harminc literes római főzőedény darabjaira.

Kívül-belül a miniház (hátul a ház klímáját biztosító zsákos anyaggal)

Mennyire tartósak a faházak, nem pusztítják a bogarak?

A fával kapcsolatban sokan aggódnak amiatt, hogy különféle farontó bogarak és egyéb kártevők megtámadhatják, és nem könnyű védekezni ellenük. Zoltán szerint azonban ez elsősorban a fa típusától és feldolgozásától függ. A fák természetes védekező mechanizmusokkal rendelkeznek: a tűlevelűek gyantával, a lombos fák pedig csersavval itatják át a belső részüket. Azonban van egy romlékony részük is – a szijács –, amely tele van cukrokkal, és ezt a farontó bogarak különösen kedvelik.

A gerendaházak előnye, hogy a feldolgozás során ennek a sérülékeny rétegnek a nagy részét eltávolítják, így a fa tartósabbá válik. Emellett, ha a fa nedvességtartalma egy bizonyos szint alá csökken, a szú és más kártevők már nem tudnak megélni benne, mivel nem jutnak elég folyadékhoz. A kártevők főként rosszul szellőző, elhagyatott, nedves helyeken okoznak problémát, de megfelelő faanyagválasztással és építési módszerrel ez a veszély minimalizálható - magyarázta.

A házépítés egy kreatív folyamat

Zoltán szerint az építés egyfajta kreatív folyamat, amelyben a természet által kínált lehetőségeket érdemes meglátni és beépíteni. Például, amikor kivágott egy olyan fát, amelynek ága csúzli formában elágazott, nem a megszokott módon használta fel, hanem megfordította. Ha más formájú fa nőtt volna, a kisház egyik falán nem lennének olyan sajátos ablakok, amelyek egy arcot idéznek meg.

Hasonló módon alakult ki a ház nyugati oldalának két íves ablaka is: egy Szombathelyen lebontott polgári házból származnak. Elfordította őket 90 fokkal, így azok most egy teljes kört alkotnak. Zoltán szerint ez egyfajta nyitottságot igényel: az ember hagyja, hogy a természet megmutassa a lehetőségeket, és ezeket beépítve formálja az alkotását.

„30 éves koromban mondtam fel egy nyugdíjas állást, azóta azt csinálom amit szeretek…” – mesélte  Zoltán, aki számára az a legfontosabb, hogy a lehető legnagyobb részt maga készítse el, és helyben újrahasznosított anyagokat használjon. Az ilyen kézműves megoldásokat becsüli igazán. Hasonlóan vélekedik a mobilházakról is, amelyekkel gyakran találkozni Horvátországban nyaralóhelyeken. Sokan élethelyzeti okokból vagy anyagi megfontolásból választják az alternatív lakhatási formákat, például telkükre költöznek. Nála azonban nem egy kényszer szülte ezt a döntést. Ha lett volna rá külön büdzséje, valószínűleg, akkor sem vásárolt vagy rendelt volna egy kész házat – tette még hozzá. Mivel azonban elsősorban kézművesnek tartja magát, úgy érzi, ez az út sokkal jobban illik hozzá.

Címlapfotó, fotó: Fehér Zoltán /HelloVidék