A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Szörnyű tragédia, óriási késésre lehet számítani: gázolt a vonat Pétfürdő és Hajmáskér között (Frissítve)
Gázolás miatt nem járnak a vonatok Pétfürdő és Hajmáskér között, a helyszínelés idején hosszabb utazási időre kell számítani a Budapest-Celldömölk-Szombathely, illetve Zalaegerszeg vonalon - közölte a vasúttársaság szombaton honlapján.
A Mávinform azt írta, hogy a Déli pályaudvarról Szombathelyre tartó Bakony InterCity gázolt el egy embert a két állomás között.
Frissítés (12.23)
Bartók Judit, a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta: az elgázolt nő a helyszínen életét vesztette.
A Mávinform a vasúttársaság honlapján azt írta, hogy a Déli pályaudvarról Szombathelyre tartó Bakony InterCity gázolt a két állomás között.
Később közölték: a helyszínelés befejeztével már közlekedhetnek a vonatok a pályaszakaszon, így délutántól nem kell pótlóbuszra átszállniuk az utasoknak. Késések azonban még előfordulhatnak, a menetrend a délutáni órákban állhat helyre.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?