A klímaváltozás az életünk legtöbb területére kihat: a gazdaságtól a környezetünkön át egészen az alvási szokásainkig sok mindent érinthet.
A felső légúti fertőzések emelkedő száma miatt szombattól látogatási korlátozás lép életbe a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház valamennyi tagkórházában - közölte az intézmény pénteken
Tájékoztatásuk szerint az intézkedést a nyírségi megyeszékhely Jósa András Tagkórházban és Sóstói úti telephelyén, a Nagykállói Sántha Kálmán Tagkórházban, valamint a mátészalkai, a fehérgyarmati és a vásárosnaményi gyógyintézményeiben vezetik be.
A látogatási korlátozás értelmében a belgyógyászati, a kardiológiai, a neurológiai, a gyermek-, az intenzív, a rehabilitációs, a pulmonológiai és az infektológiai osztályokon és részlegen egy beteghez egyszerre csak egy látogató engedhető be, kötelező az orrot is fedő maszk használata, illetve a légúti fertőzött betegek látogatását kizárólag az osztályvezető főorvos engedélyezheti - írták a közleményben.
Hozzátették, amennyiben más körülmény nem indokolja, a látogatás időtartama legfeljebb harminc perc lehet, a szakrendelőkben pedig a betegeket maximum egy ember kísérheti el a vizsgálatokra.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?