Most azt vizsgáltuk meg, mit mutatnak a friss 2024-es adatok, folytatódott-e a mélyrepülés, legalábbis, ami bűnelkövetések számát illetti. Felrajzoljuk hát a magyar vidék legaktuálisabb bűntérképét!

Íme, 2024-ben ezek a vidék legveszélyesebb települései: itt van Magyarország friss bűntérképe

2024. június 20. 06:22

A tavalyi év meglehetősen negatívra sikeredett, legalábbis, ami a bűncselekmények számát illeti Magyarországon. 2018 óta nem regisztráltak annyi sok elkövetést, mint épp 2023-ban, de volt olyan vármegye, ahol 40 százalékkal nőtt a bűncselekmények száma. Most azt vizsgáltuk meg, mit mutatnak a friss 2024-es adatok, folytatódott-e a mélyrepülés, legalábbis, ami bűnelkövetések számát illetti. Felrajzoljuk hát a magyar vidék legaktuálisabb bűntérképét!

Területileg óriási különbségek mutatkoznak azt illetően, hogy a tavalyi évben Magyarországon hol, mekkora mértékben nőtt a bűnelkövetések száma. Ha például az összes bűnelkövetés számait nézzük, akkor Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében teljességgel kilőttek a bűnesetek. Azok száma ugyanis egyetlen év alatt, 2022-2023 között 40 százalékkal emelkedett. 5525 eset helyett tavaly már 7748 elkövetést regisztráltak. Ugyancsak magas, 28 százalékos emelkedéssel szembesülhetünk Hajdú-Bihar vármegyében, ahol az esetszámok 5608-ról 7159-re ugrottak meg. De dobogós helyre került Borsod-Abaúj-Zemplén megye is, ahol alapvetően is nagyon magas bázisról, 12852-ről 15108-ra nőtt, ami arányaiban nézve 17 százalékos emelkedés – írta a Pénzcentrum.

Ugyancsak 10 százalék felett nőtt a bűnelkövetések száma Pest, Komárom-Esztergom, Vas, Tolna, és Csongrád-Csanád vármegyékben is, miközben például érdemi változás Budapesten nem volt, akárcsak Hevesben sem. Az érme másik oldalán viszont Nógrád megyében jócskán, 14 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma, de Szabolcs-Szatmár-Beregben is 9, míg Győr-Moson-Sopronban 6 százalékkal estek vissza ezek a számok.

Ezért is gondoltuk, utánanézünk annak, mit mutatnak a 2024-es adatok, az év első felében, vármegyékre és járásokra bontva, hogyan alakultak a bűnügyi statisztikák.

Heves már csak ilyen „heves”: naponta átlagba 5 bűneset történik

Naprakész statisztikai adatokat nyerhetünk a police.hu tematikus fertőzöttségi térképéről, ahol külön, megyei és járási bontásban, a bűncselekmények fajtáira is rákereshetünk. A HelloVidék által vizsgált fél év: (azaz 180 nap) a 2023. 11.14 – 2024. 05. 20-ig tartó időszak.

Meglepő módon, az összes bűncselekmények számát tekintve, az elmúlt fél évben, nem Budapest lett a legbűnösebb város. Az eddig a dobogó második fokán álló Heves megye ugyanis beelőzött, nomen est omen, itt 100 ezer lakosra vetítve a vizsgált időszakban összesen 909 bűneset történt.

Heves vármegyében naponta átlagban 5 bűncselekményt követnek el,

így Budapest a második helyre csúszott, 845 bűnesettel, de ott kullog a nyakában a harmadik helyezett Jász-Nagykun-Szolnok vármegye (847) is, a korábbi évekhez képest megelőzve Nógrádot (836), ami így a negyedik helyre esett vissza.

  • Heves megyében a bűncselekmények jó része (317) tulajdon elleni szabálysértés, ezt követi a közterületen elkövetett bűncselekmények száma (256).

Íme, ezek 2024 legbiztonságosabb térségei

Ami viszont még érdekesebb, hogy az összes bűncselekmények számát tekintve, a legnyugisabb megyének 2024-ben, „alacsony fertőzöttséggel” Csongrád (390) számít, aztán Komárom-Esztergom (395) majd Hajdú-Bihar (411) követi. Ezekben a megyékben Heveshez képest

fele annyi dolguk akad a rendőröknek, naponta átlagban mindössze 2 db bűncselekményt fülelhetnek le.

Ezt követően Zala (419) következik, így Békés (434), ami több esetben nevével azonosan a legbékésebb megyének számított, csak az ötödik helyre futott be.

A rétegek szerinti vizsgálat is izgalmas eredményeket mutat

Közterületen bűncselekményt (100 ezer lakosra vetítve, az elmúlt egy évben): a legtöbben Budapesten (383), majd Heves megyében (256) követtek el, de ahogy a térképen is láthatjuk, Nógrád is élen jár (250).

• A legkevesebb regisztrált közterületi bűncselekmény (100 ezer lakosra vetítve) Csongrád megyében (142), aztán Békés (148) valamint Hajdú-Biharban (148) történt , és ha a számokat nézzük, közel fele annyi ilyen eset fordult elő, mint a „legbűnösebb” megyékben.

Személy elleni erőszak és testi sértés

2023-ban, 2022-höz képest a testi sértéseket tekintve Baranya vármegyében összességében 18 százalékkal jelentettek több esetet. A tavalyi évi ranglistán második helyen holtversenyben Veszprém és Bács-Kiskun végzett egyaránt 13-13 százalékos esetszám-emelkedéssel. Miközben a dobogó harmadik fokán Pest vármegye állt 8 százalékos változással. Ehhez képest például Fejér megyében nem változtak a számok, de érdemben olyan vármegyékben sem volt változás, mint Zala, Budapest, Komárom-Esztergom vagy Szabolcs-Szamár-Bereg.

A lista másik oldalán viszont óriási zuhanással Győr-Moson-Sopron vármegye található, itt a testi sértések száma 43 (százalékkal esett vissza. Így míg 2022-ben 331 regisztrált eset volt, addig 2023-ban már csak 188. De ugyancsak 30 százalékkal kevesebb eset történt Csongrád-Csanádban, és 18 százalékos esést mértek Somogyban. 15 százalékos volt viszont a csökkenés Nógrádban, 14 százalékos Békésen és 12 százalékos Vas megyében. Az arányokból kiolvasható, hogy országosan ha nem is sokkal, de átlagosan azért 4 százalékkal csökkent a testi sértések száma.

JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ezzel szemben 2024 első félévében a legtöbb személy elleni erőszak (100 ezer lakosra vetítve, az elmúlt fél évben): talán meglepő módon nem is Budapesten (67), hanem Szabolcs-Szatmárban (138), valamint Nógrádban (121) fordult elő, de "kimagasló" eredménnyel befutó még Tolna (116) is.

• A legkevesebb személy elleni erőszak - 100 ezer lakosra vetítve - ahogy a térképen is láthatjuk Zalában (50), Csongrád megyében (57) Hajdú-Biharban (65), majd Vasban (71) történik.

Lopás

A lopások számában 2023-ban országosan átlagosan 5 százalékos emelkedés volt megfigyelhető, de az átlagnál jóval nagyobb mértékben, 37 százalékkal nőtt a lopások száma Hajdú-Bihar vármegyében. A második helyen Pest vármegye futott be, 20 százalékos esetszám-növekedéssel, amit a harmadik helyen 17 százalékos megugrással Tolna vármegye követett. De legalább 10-15 százalékos emelkedést regisztráltak Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Heves és Békés vármegyében is.

Ehhez képest a 2023-ban meglepően jól teljesítő Nógrád megyében a lopások 20 (!) százalékkal csökkentek, de Veszprém is 13, míg Baranya és Győr-Moson-Sopron is 11-11 százalékos esést tudtak felmutatni. Mindezeken felül csökkenést regisztráltak még Csongrád-Csanád, Szabolcs-Szamár-Bereg, Bács-Kiskun, Zala és Somogy vármegyékben is.

2024. első félévében a legfrissebb adatok szerint (100 ezer lakosra vetítve, az elmúlt fél évben): nem meglepő módon lopás tekintetében Jász-Nagykun-Szolnok (227) áll az élen, ezt követően Heves (203) és Nógrád (163) osztozik a dobogós helyeken.

• A legkevesebb tolvaj Veszprém (40) valamint Zala (43) és Békésben (53), aztán a Hajdúságban (56) garázdálkodik.

Rablás

Rablás tekintetében az elmúlt fél évben, ha a számokat nézzük viszonylag nincsenek nagy eltérések. Bár, ha azt nézzük, hogy míg Zala megyében összesen 100 ezer lakosra vetítve 1 db ilyen eset történt, addig a "legfertőzöttebb megyékben", például Hevesben (10), aztán Nógrád megyében (8) nyolcszor-tízszer többször fordul elő ilyen bűncselekmény.

Ha a járásokra keresünk rá, még érdekesebb adatokat találunk

Ha a police.hu tematikus térképén járási bontásban is rákeresünk arra, hogy melyek azok a vidékek, amelyek a legfertőzöttebbek, még beszédesebb adatokat nyerhetünk. A HelloVidék által vizsgált időszak maradt az elmúlt egy év, és továbbra is az összes bűncselekményt vizsgáltuk.

10 „legbűnösebb” vidék - 100 ezer lakosra vetítve (2024. első 5 hónapjában):

  1. Jászapáti járás: (Jász-Nagykun Szolnok vármegye): 1409
  2. Nyírbátori Járás (Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye): 1380
  3. Bátonyterenyei járás (Nógrád vármegye): 1378
  4. Hevesi járás (Heves vármegye): 1355
  5. Kiskunhegyesi járás (Bács-Kiskun vármegye): 1167
  6. Ózdi járás (BAZ vármegye): 1154
  7. Füzesabonyi járás (Heves vármegye): 1135
  8. Gyöngyösi járás (Heves vármegye): 1050
  9. Tiszavasvári járás: (Szabolcs-Szatmár-Bereg): 1019
  10. Szolnoki járás: 962

Érdekes adat még, hogy:

  • • az országban a legtöbb személy ellen elkövetett erőszak Putnok járásban történt: 163 db. Negyedannyi, mint a Orosháza környékén (Csongrád vármegye), ahol ez a mutató csak 38.
  • lopás tekintetében Gyöngyös járása vezet: 100 ezer főre vetítve 257 esettel.
  • garázdaság tekintetében a sárospataki járás viszi a prímet, 103 esettel.

(Figyelem! A police.hu térképén megjeleníthető bűnügyi adatok tájékoztató jellegűek. Nem tartalmazzák azoknak a nyomozásoknak az adatait, amelyekben bármely információ idő előtti nyilvánosságra hozatala sértené a nyomozás érdekeit.)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 11. szombat
Ágota
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33