A 2024-es évhez hasonlóan az idei év első hónapjában számíthatunk egy különleges, nagy szerencsével talán szabad szemmel is megfigyelhető üstökösökre.
Az Anna & The Barbies, az Első Emelet, a The Biebers, Dánielfy Gergő és sokan mások is fellépnek a pécsi Sétatér Fesztiválon június 27. és 30. között. A szervező Zsolnay Örökségkezelő NKft. MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták, hogy a pécsi dóm közelében, a sétatéri gesztenyefák alatt zajló eseményen bőséges étel-és italkínálat, valamint napi két koncerttel várják a közönséget jövő hétvégén.
Június 27-én Kocsis Paulina, az X-Faktor tizedik szériájának második helyezettje kezdi a koncertek sorát, majd ugyanaznap az Anna and The Barbies tagjai állnak a színpadra. A fennállásának huszadik évfordulóját idén ünneplő zenekar - ahogy általában - rockos hangzással és átütő erejű színpadi jelenléttel szórakoztat a közlemény szerint.
Másnap a 2018-as "A Dal" Év Felfedezettje, a színész, énekes, dalszerző Dánielfy Gergő zenél, majd a a Sorry című óriási sláger előadója, a The Biebers lép színpadra Puskás Petivel.
Június 29-én a reggae és dirty ska zenét játszó, bajai StabilFrazír melegíti a közönséget, később pedig az 1982-ben alakult legendás zenekar, az Első Emelet adja elő legnagyobb slágereit. A pécsi Pixelplants és az idén harmincéves punkrock csapat, a Junkies zárja a fesztivált június 30-án. A rendezvényen kézműves vásár mellett közel 35 gasztronómiai kitelepülő bor- és ételkülönlegességei közül válogathatnak a látogatók.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?