Január 12-én, vasárnap földközelbe, négy nap múlva, január 16-án pedig a Nappal való oppozícióba, vagyis szembenállásba érkezik a Mars.
Súlyos bánópénzt fizetett Krausz Gábor: meggondolatlan volt a Tóth Gabival való válás előtt
Drága mulatság lehetett Krausz Gábornak lefedetni a korábbi, Tóth Gabiról készült tetoválását. A művelet számításaink szerint akár negy milliójába is fájhatott a séfnek.
Friss hír, hogy Krausz Gábor nem sokkal a Tóth Gabival való válás után máris eljegyezte új barátnőjét Mikes Annát. Viszont ami ennél is érdekesebb, hogy bizony a séfnek a jobb karján volt egy tetoválás előző kedveséről. Ezt azonban az idő előrehaladtával, és vélhetően a Mikessel való kapcsolat mélyedésével ildomossá vált eltűntetni.
A Blikk azt írja, hogy Krausz a válás után azt tervezte, hogy megszabadul a volt feleségét ábrázoló tetoválástól. De ez végülis csak félig valósult meg, ugyanis a séf a lézereztetés helyett inkább a tetoválás takarását választotta. A bulvárlapnál persze már sejtettek valamit, ugyanis azt írták, hogy a fotókon látható, hogy Krausz TG-s tetoválása mögött „egy fához hasonló motívum kezdett kibontakozni.” Igazuk lett, mostanra Tóth Gabi eltűnt, helyette Krausz Gábor jobb karján a helyét egy mindenfelé fonódó fekete fa vette át.
Nem lehetett olcsó művelet
A tetoválás elég nagy felületen, Krausz egész felkarján, és gyakorlatilag vállán is rajta van. Sőt, a takaráshoz elképzelhető, hogy Tóth Gabiból néhány részt mégiscsak lézereztetni kellett, bár ez nem biztos. Ha most, a budapesti jobb tetoválók általános 20 ezer forint/órás díjazásával számolunk, akkor néhány órás kontúr felkarcolás után, mintegy 8-10 órára saccoljuk a teljes mű elkészülését. Szóval a séf korábbi felelőtlen tetováltatása bizony 200-250 ezer forintjába is kerülhetett utólag. És ehhez még a Gabis tetoválás is plusz költség. Úgyhogy óvatosan a felelőtlen szerelmi tetoválásokkal.
Horgászok, figyelem! Limitált lehetőség élesedett: tagságot kínál Pest megye egyik legcsodásabb tava
Limitált létszámú tagfelvételt hirdetett meg Budapest agglomerációjának egyik kedvelt horgásztavára, a Dunakeszi Kavicsbányatóra.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.