Az enyhe időjárás és a magas költségek miatt bezártak több balatoni jégpályát. Soroljuk is, hova ne menj!
Nem csillapodik a felfordulás Milák Kristóf körül: millióktól fosztotta meg az edzőjét az olimpia után
Milák Kristóf 2023. június vége óta egy árva szót sem mondott a médiában, mégis folyamatosan témát szolgáltat. A napokban a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Wladár Sándor adott egy hosszú interjút, ebben nyomatékosította: harcol Milák korábbi edzője, Virth Balázs edző igazáért - írta meg a Telex
Milák és Virth 2021 szeptemberétől dolgoztak együtt, 2022-ben egy vb-arany és egy világcsúcs fémjelezte munkásságukat. A kapcsolatuk a párizsi olimpia után ért véget, bár már az olimpia alatt sem beszéltek sokszor egymással. Az olimpia előtti féléves felkészülés alatt volt legalább két olyan szakasz, amikor már Szabó Álmos segítette a versenyzőt. Ő most már hivatalosan is Milák edzője.
Virth nem kapott állami kitüntetést szeptemberben, ami pénzzel nem járt volna. Milák viszont nem írta be őt felkészítő edzőjének sem, ezért olimpiai járadékot sem kaphat majd az aranyérem után, ami viszont már havi szinten legalább félmilliós tétel, és mivel a bruttó átlagkeresethez van igazítva, évről évre több. Virth így az évek alatt százmilliós juttatástól esik el.
Nem egyedi eset, hogy valaki nem írt be senkit, volt már ilyen a múltban. Például Risztov Éva 2012-ben, amikor a londoni olimpián győzött. Az utolsó fél évet Széles Sándor útmutatásai alapján hajtotta végre, ő írta az edzésterveket a tíz kilométeres nyílt vízi úszásra. Akkor viszont korántsem volt ilyen nagy visszhangja Risztov tettének, az akkori elnök nem képviselte ennyire agilisan az edzők érdekeit.
Horgászok, figyelem! Limitált lehetőség élesedett: tagságot kínál Pest megye egyik legcsodásabb tava
Limitált létszámú tagfelvételt hirdetett meg Budapest agglomerációjának egyik kedvelt horgásztavára, a Dunakeszi Kavicsbányatóra.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.