3 °C Budapest
C/2023 A3 TsuchinshanâATLAS üstökös a napnyugati égbolton

Csodálatos égi jelenségek tanúi lehetünk még januárban: ez az üstökös még nappal is látható lesz

2025. január 11. 08:52

A január szépséges együttállásokkal, szabad szemes üstökössel és meteorrajjal hívja észlelésre a csillagászat iránt érdeklődő közösséget - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló. A 2025-ös év eleje nem hazudtolja meg az óévet látványosságait tekintve. Az együttállások mellett a tapasztaltabb észlelők további két kisbolygó-oppozíciót is megfigyelhetnek még januárban.

Az év első hónapjában három kisbolygó kerül oppozícióba, vagyis szembenállásba. Ennek során az adott kisbolygó éppen a Földdel és a Nappal egy egyenesbe ér égi útja során, a Földdel átellenes irányban. Ekkor tehát viszonylag kedvező helyzetben van a távcsöves megfigyeléshez. Az egyik kisbolygó, az Irene oppozíciója január 3-án volt, két további kisbolygó viszont jövő héten lesz látható.

Kisbolygó oppozíciók

Január 14-e: a (79) Eurynome oppozíciója. Ez a kisbolygó az előzőnél némileg halványabb, 10,2 magnitúdós lesz ezen a napon, a szembenállás bekövetkeztekor. Az Ikrek csillagképben látszik majd ekkor, megfigyeléséhez pedig szintén távcső ajánlott.

Január 15-e: az (51) Nemausa oppozíciója. Ha hajnalban borult idő lett volna, avagy valaki lemaradt az előző szembenállások megfigyeléséről, akkor a következő hajnalon újra alkalom kínálkozik erre. A 10,7 magnitúdós látszó fényességű Nemausa kisbolygó ekkor éppen a Kis kutya csillagkép két markánsan és szabad szemmel is jól látszó csillaga közé ér majd, így az előzőeknél egy kicsit könnyebben megtalálható az éjszakai égen.

A január a Mars hónapja!

A vörös bolygó sok nevezetes pozícióban előfordul majd a januári hónap során:

  1. Január 12-e: földközelség. Ezen a napon 14:32-kor bolygószomszédunk a pályája mentén a legközelebb kerül a Földhöz, mégpedig attól 0,642 csillagászati egységnyi, avagy 96 083 323 km-es távolságra. A bolygó -1,4 magnitúdós látszó fényességű, 14,8"-es látszó átmérőjű korongja ezen a napon kiválóan megfigyelhető a Rák csillagképben.
  2. Január 14-e: háromszögben a Mars! A hónap közepe felé haladva a vörös bolygó egy szépséges, egyenlő szárú tompaszögű háromszög egyik tagjaként jelenik majd meg az égbolton. Az éjszaka közepén, 0:12-kor az Ikrek csillagkép Pollux csillaga és a Mars közé beékelődik a telihold. Az egyenlő szárú háromszög szárainak hossza 2,3 fokos lesz. Mindez igen magasan, 68 fokkal a horizont felett következik majd be, így aki ébren van ezen a késői órán, egyszerűen észreveheti ezt az érdekes háromszöget.
  3. Ugyanúgy 14-én, hajnalban, 5:32-kor a korán kelők is megkapják jussukat. A Mars ugyanis szoros együttállásba kerül a teliholddal: a vörös bolygó 15'-re, észak felé, a tájolás miatt jobbra fentebb látszik majd a teliholdtól a horizont felett 24 fokkal. Igazán pompázatos látvány lesz a vérvörös Mars és az ezüstös telihold duója!
  4. Január 16-a: hajnali 03:02-kor a Mars bolygó szembenállásba kerül a Nappal az Ikrek csillagképben. Fényessége -1,4 magnitúdó lesz, látszó átmérője 14,6”.
  5. Január 17-e: Marsos egyenes az égen. A hónap utolsó érdekessége a Marssal kapcsolatban egy egyenes menti együttállás formájában látható majd január 17-én délután 17:15-kor. Ekkor a vörös bolygó az Ikrek csillagkép két legfényesebb csillagával, a Castorral és a Pollux-szal egy egyenesbe ér, utóbbi csillagtól 3,1 fokos távolságban. Mindez a horizont felett 15 fokkal fog bekövetkezni, így a megfigyelés ismét egyszerűnek bizonyul. Még nem lesz teljesen sötét ekkor, de a fényes Castor és a Pollux valamint az oppozícióban levő Mars feltűnő jelenség lesz a keleti égbolton.

További égi jelenségek januárban

Január 12-e: a Vénusz dichotómiája

Nemcsak a Hold, hanem például a Merkúr és a Vénusz is mutat fázisokat - írja a Svábhegyi Csillagvizsgáló. Január 11-én este érdemes tehát egy kis távcsővel megnézni a Vénuszt, ekkor leszünk időben a legközelebb ahhoz, hogy láthassuk a bolygót 50%-os fázisa vagy szakszóval dichotómiája közelében. A jelenség pontos időpontja 12-e hajnali 03:30, de ekkor már nem lesz a látóhatárunk felett a bolygó, így az azt megelőző este a legjobb lehetőség a megfigyelésére. A fél-Vénusz kedves látványa megmelengeti az észlelők szívét, ráadásul megtekintéséhez elég kora estig, 18 óráig fennmaradni, így akár csillagászat iránt érdeklődő gyerekek is megtekinthetik a látványt a már kellően sötét égen.

Január 12-e és 13-a: nappali üstökös az égen!

A 2024-es évhez hasonlóan az idei év első hónapjában számíthatunk egy különleges, nagy szerencsével talán szabad szemmel is megfigyelhető üstökösökre. Ebben a hónapban a C/2024 G3 (ATLAS) elnevezésű üstökös örvendeztethet majd meg bennünket.

Egy nappal később,12-én sajnos csak hasonlóan rossz pozícióban van rá elméleti esély, hogy  a már kicsit fényesebb üstököst szinte a horizonton megpillanthassuk. Majd 13-án a Nappal együtt az üstökös is egyre magasabbra kúszik az égbolton és délelőtt 11:10-kor ér majd napközelségbe, amikor is várhatóan -3,5 magnitúdós fényességgel a Nap felett 4,9 fokkal helyezkedik el majd, a horizont felett pedig 25 fokkal.

Finoman szólva se ideális lehetőség egy üstökös megfigyelésére, de napsúroló üstökös lévén azok közé tartozik, amelyek adtak már olyan szép fényes üstököst, hogy azóta is a csillagászok legszebb álmait testesítik meg. Pontosan még senki nem tudja hogy mire lehet majd számítani, de érdemes készülni, mert lehet, hogy kellemes meglepetés lesz! Éppen ezért aki távcsövet próbál majd használni a megfigyeléshez, nem lehet eléggé hangsúlyozni a veszélyességét, amikor ilyen közel próbálunk a Naphoz bármilyen objektumot is megfigyelni! - írják.

Fokozottan ügyeljen arra, hogy ne nézzen bele a Napba se szabad szemmel, távcsővel pedig még csak véletlenül se! Zárjuk ki még a lehetőségét is, hogy a Nap korongja felé tévedjen a távcsövünk azzal, hogy például egy házfallal takarjuk ki a Napot! - javasolják.

Január 14-e: a Vénusz és a lambda Aqr szoros együttállása

A következő napokban szintén érdekes együttállások következnek majd, amelyek közül január 14-én pontosan 18:40-kor a Vénusz és a Vízöntő csillagkép lambda görög betűvel jelölt csillagának szoros, 9,7'-es közelségét figyelhetjük meg. A Vénusz -4,6 magnitúdós, szinte vakító korongját könnyedén észrevehetjük majd a nyugati horizont felett 17 fokkal, egy binokulárral pedig gyönyörűen látszik majd mellette a 3,8 magnitúdós látszó fényességű lambda Aqr.

Január 15-e: a telihold és a Praesepe együttállása

Éjszaka közepén, 0:37-kor a 99%-os fázisú majdnem telihold uralja az éjszakai égboltot, és emellett együttállásba kerül a Rák csillagképben levő Praesepe (Messier 44) nyílthalmazzal, attól körülbelül 2,1 fokos távolságba. Mindez 63 fokkal a délkeleti horizont felett fog bekövetkezni. Az észleléshez mindenképpen javasolt a binokulár használata, a halmazt ugyanis szabad szemmel ekkor nem vehetjük majd észre az erősen fénylő telehold mellett.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Január 16-a: a Hold és a Regulus együttállása

Január 16-án este 20:15-kor egy látványos, ám a keleti horizonthoz viszonylag közeli, 10 fokos magasságban lévő együttállást figyelhetünk meg. A Hold csökkenő, 91%-os fázisú alakja ekkor az Oroszlán csillagképbe ér, mégpedig a csillagkép legfényesebb csillagától, a Regulustól 2,2 fokos távolságba. Legközelebb 16:35-kor lesz a Hold a Regulushoz, de akkor még sajnos a látóhatár alatt lesz mindkét égitest. A legközelebbi kedvező időpont 20:15, amikor már elég magasan lesznek a látóhatár felett. Az Oroszlán csillagkép az este egyre feljebb kerül az égbolton, így az együttállást is könnyebben megfigyelhetjük, ekkor azonban a két égitest már lassan távolodik egymástól. Így tehát érdemes minél korábban meglesni az égi kettőst!

Január 18-a: a Szaturnusz és a Vénusz együttállása

Ezúttal két igen fényes bolygó, a Szaturnusz és a Vénusz kerül közel egymáshoz pontosan 17:10-kor, mégpedig egymástól 2,1 fokos távolságba. Az együttállás, minthogy igen fényes égitestekről van szó, szabad szemmel is kiválóan megfigyelhető a délnyugati horizont felett 22 fokkal. Egy binokulár használata azonban megfűszerezheti az észlelést: azzal ugyanis megfigyelhetjük a Szaturnusz gyűrűjét, illetve néhány holdját is. Kisebb távcsövekkel pedig a két bolygó még szebb arcát tudja megmutatni egymás közeli szomszédságában. Az együttállás január 17-én, illetve 19-én is látszik majd, ezeken a napokon azonban kicsit távolabb, 2,3 fokos távolságban lesz egymástól a két bolygó.

Január 21-e: a Spica és a félhold szoros együttállása

A hónap második felében szintén izgalmas égboltot figyelhetünk meg. Január 21-én pontosan 4:14-kor az 57%-os fázisában pompázó kövérebb félhold a Szűz csillagkép Spica csillagának 30'-es közelségébe ér. A csillagot a félhold felett, a horizont felett 30 fokos magasságban pillanthatjuk majd meg. Ezúttal a nagyon későig fennmaradók, avagy a korán kelők vannak előnyben, akinek azonban sikerül ébren lennie az együttállás időpontjában, felejthetetlen élményt kap jutalmul.

Január 22-e: a Mars és a 76 Gem szoros együttállása

A következő nap szintén szoros együttállással kecsegtet: ezúttal a vörös bolygó közelébe ér egy csillag, mégpedig az 5,3 magnitúdós látszó fényességű 76 Gem. A két égitest 5:30-kor, az együttállás pillanatában mindössze 9,7'-re látszik majd egymástól a nyugati horizont felett 17 fokos magasságban. A szoros közelség miatt a megfigyeléshez mindenképpen javasolt a binokulár használata.

Január 24-e: a Hold a Skorpió legyezőjénél

A Skorpió csillagkép bár gyakran közel látszik a horizonthoz, igen látványos, és így könnyedén észrevehető lehet a legyező alakú aszterizmusáról. Január 24-én emellett a Hold is megfűszerezi majd látványát, amikor is reggel 6:00-kor a 28%-osra csökkent sarló megjelenik a legyező egyik csillaga, a pi Sco előtt, mégpedig attól 2,4 fokos távolságban a délkeleti égbolton. Aki korán ébred, mindenképpen figyelje meg ezt a látványosságot! - ajánlják.

Január 25-e: a Hold továbbra is ékesíti a legyezőt

Ezen a napon 5:25-kor, a csillagászati szürkület kezdetén a Hold szintén a Skorpió csillagképben lesz majd, ekkor azonban egy másik csillag, a legyező alatti tau Sco közelségében. Az együttállás során a 2,8 magnitúdós látszó fényességű tau Sco 53 ívperces távolságban lesz a Holdtól csupán 6 fokkal a délkeleti látóhatár felett, így az égi együttes továbbra is látványos marad.

Január 27-e: kétnapos hajnali holdsarló és Vénuszos együttállás

A hónap vége felé közeledvén a Hold sarlója ismét elvékonyodik. Január 27-én 6:36-kor 6%-os fázisú ívét figyelhetjük meg 1,5 fokos magasságban, a polgári szürkület kezdetén a délkeleti égbolton. Az észlelés kétségkívül kihívást rejt magában mert tökéletes rálátású horizont szükséges, azonban aki szeret kockázatot vállalni, próbálkozzon meg az észleléssel!

Szintén ezen a napon, este pontosan 18:56-kor tanúi lehetünk a Vénusz és a Halak csillagkép 14-es számmal jelölt, 5,9 magnitúdós csillaga, a 14 Psc szoros együttállásának. A csillag 4,8'-re lesz a bolygótól a közelség pillanatában, a délnyugati horizont felett 18 fokos magasságban. A megfigyeléshez mindenképpen javasolt a binokulár használata.

Január 30-a: extravékony holdsarló

A Hold sarlója már az előző napi újhold előtt is eléggé vékony volt napokon át hajnalban. Január 30-án 17:23-kor azonban újhold után mindössze 27 óra 47 perces korú lesz. Ritka alkalom kínálkozik tehát a 2%-os sarló megfigyeléséhez a polgári szürkület végén,  amikor is égi kísérőnk a horizont felett 3,5 fokos magasságban tartózkodik majd.

Január 31-e: a Vénusz és a Neptunusz laza együttállása

A hónap utolsó napján két bolygó laza együttállását figyelhetjük meg. Este 18:36-kor, a csillagászati szürkület végén a -4,7 magnitúdós Vénusz a 7,8 magnitúdós látszó fényességű Neptunusz 3,2 fokos távolságába ér, a horizont felett 21 fokos magasságban. A két bolygó a Halak csillagképben tartózkodik majd. Mivel a Neptunusz szabad szemmel nem látszik, az észleléshez mindenképpen használjunk binokulárt vagy távcsövet! - javasolják.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 11. szombat
Ágota
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33