Naponta több mint 100 vonatban közlekedik étkező- vagy prémium- és bisztrószakasszal rendelkező kocsi a nemzetközi és a belföldi járatokban.
Elindult pénteken a Tisza-tóhoz - Poroszlóra és Tiszafüredre - közvetlen budapesti eljutást kínáló Tisza-tó sebesvonat - közölte a MÁV-Volán csoport az MTI-vel. A közlemény szerint a sebesvonat május közepéig a hétvégi napokon, majd onnantól nyár végéig naponta közlekedik. A járat majdnem 50 kerékpárhellyel szolgálja az utasokat, menetrendje pedig akár egynapos tókerülő biciklizést is lehetővé tesz.
A társaság a kerékpárosokat segítő szolgáltatásait az elmúlt években ütemesen fejlesztette, így idén is számos vonaton biztosít lehetőséget a bicikliszállításra - írták.
Tavaly, 2022-höz képest 20 százalékkal többen, csaknem 1,35 millióan vették igénybe a kerékpárszállítási lehetőségeket vasúton. Számukra is jelentős változásokat hozott a március 1-jén bevezetett új tarifarendszer. Újdonság a fixáras kerékpárjegy és a Kerékpár országbérlet, és valamelyest módosultak a szállítási feltételek is. A kerékpárhelyjegy-köteles vonatokon az utazóknak a kerékpárhelyjegyről előre kell gondoskodni
- olvasható a közleményben.
A Volánbusz idén is biztosítja a kerékpárszállítási szolgáltatást egyes, kiemelt turisztikai célpontokba közlekedő vonalain az autóbuszok hátfalára szerelt kerékpártartókon, amelyeken 3 bicikli szállítható. A kijelölt járatokon március 29-től október 27-ig szállítható bicikli a tavalyinál kedvezőbb, a vasútival megegyező áron - tudatta a MÁV-Volán csoport. A bicikliszállítás feltételeiről, lehetőségeiről és a szállítójárművekről a vasúttársaság és a Volánbusz honlapján lehet tájékozódni.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?