Emelkledett a minimálbér, ezzel megdrágultak az érettségik is.
Félszáznál is több állami fenntartású, kis tanulói létszámú közoktatási intézmény zárhat be az Orbán-kormány. A tervek szerint mintegy 60 olyan iskolára kerül lakat, amelyekben 7 fős vagy annál is kisebb létszámú osztályok vannak. Úgy tudják, a papíron már létező, adatokkal és számításokkal alátámasztott, tervezett intézkedéssel a kormány megvárná a június 9-i önkormányzati választásokat - idézi a Népszava a Hvg360 értesülését.
Elérkezettnek látja az időt az Orbán-kormány arra, hogy kimondja a kistelepülések miniiskoláira a halálos ítéletét, de politikai okokból a júniusi önkormányzati választásokat még megvárja ezzel - írja a hvg360. A portál kormányzati forrásból megtudta: ez a tervezett lépés országszerte több tucat kis tanulói létszámú intézmény megszüntetését jelenti még ebben az évben.
A kormány állítólag nem fogja bezárásnak hívni az intézkedést, hanem “racionalizálás” vagy “struktúraátalakítás” munkacímen fut.
A tervek szerint mintegy 60 olyan iskolát zárnának be, amelyekben 7 fős vagy annál is kisebb létszámú osztályok vannak.
Úgy tudják, a papíron már létező, adatokkal és számításokkal alátámasztott, tervezett intézkedéssel a kormány megvárná a június 9-i önkormányzati választásokat. Egy iskolabezárás miatti elégedetlenség könnyen veszélyeztetheti egy-egy kormánypárti polgármester újraválasztását.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 917 331 forintot 10 éves futamidőre már 6,55 százalékos THM-el, havi 214 520 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,73% a THM, míg a MagNet Banknál 6,85%; az Erste Banknál 6,91%, a K&H Banknál 6,98%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kis létszámú iskolák bezárásának terve különböző formákban, de legalább 7-8 éve visszatérő ötlet, politikai veszélyei miatt eddig nem lépte meg az Orbán-kormány. Azonban nem mindegy, hogyan tálalja azt az intézkedést, ami összességében jelentős számú szavazót nem érint, látványos, de nem lehet érdemi összeget megtakarítani vele.
Az iskolabezárások valódi oka a tanárhiány. Az érintett kisiskolákban ugyanis jellemzően most is csak tanítók vannak, szaktanár legfeljebb utazó óraadóként.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.