A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Csaknem 1200 kilométeren van árvízvédelmi készültség Magyarországon, a Duna Budapestnél csütörtökön tetőzik - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője.
Siklós Gabriella ismertette: a csapadékos időjárás miatt a Dunán és mellékfolyóin árhullámok vonulnak le. A Duna Nagybajcsnál hétfőn 18 óra körül tetőzött 612 centiméteres vízállással, Gönyűnél pedig 19-22 óra körül 558 centiméterrel. Az árhullám tetőzése Komárom közelében jár.
A legfrissebb előrejelzések szerint a Vág folyó, amely Komáromnál folyik bele a Dunába, a vártnál több vizet hoz, ezért a Komárom alatti szakaszokon magasabb tetőzések és lassabb apadás várható.
Esztergomnál kedden 10 órakor 570 centiméter volt a vízállás, szerdán várható a tetőzés 580 centiméter körüli szinten.
Lassan mindenhol tetőzik a Duna
Budapestnél kedden 10 órakor 636 centiméteres vízszintet mértek, a tetőzés 680 centiméter körül várható csütörtök hajnalban, reggel. A rakpart magasságát (645 centiméter) kedden napközben, délután éri el a folyó. A számítások szerint a rakpart szintje alá pénteken kerülhet a vízállás.
Baján a tetőzés 810 centiméter körül várható pénteken-szombaton.
Szintén árhullám vonul le a Lajtán
Mosonmagyaróvárnál kedd hajnalban elsőfokú készültség volt érvényben. Itt is további áradás várható szerdai, a másodfokú szinthez közeli tetőzéssel - jelezte az OVF.
A Rába Körmendnél vasárnap, december 24-én este tetőzött 365 centiméterrel, Sárváron előreláthatólag kedden napközben tetőzik a folyó, készültségi fokozat alatti szinten.
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Győrnél jelenleg első fok feletti, 552 centiméteres vízállást mérnek, további jelentős emelkedés itt már nem valószínű.
Az Ipolyon hétfőn újabb árhullám érkezett, amely jelenleg Nógrádszakálnál tetőzik 279 centiméteres vízállással. Az Ipoly Ipolytölgyesnél előreláthatólag szerdán, kevéssel a másodfok felett tetőzik.
A Tiszán folytatódik az árhullám levonulása, a tetőzés már elhagyta a folyó hazai szakaszát. Jelenleg még első fok feletti vízállásokat mérnek Kiskörénél és Szolnoknál. A továbbiakban a lassú apadást vízszintemelkedések törik meg, döntően a Szamoson érkező kisebb árhullám hatására. Így a Közép-Tiszán újra első fok fölötti vízállások várhatóak.
A Tisza több mellékfolyóján is vízszintemelkedések indultak meg a lehullott csapadék és a hóolvadás hatására. Ezért a következő napokban újra árvédelmi fokozatot megközelítő vagy azt meghaladó vízállás fordulhat elő a Krasznán, a Túron, a Bodrogon, illetve a Zagyva-Tarna és a Körösök vízrendszerén - közölte az OVF.
Címlap: Árad a Duna Neszmélynél 2023. december 26-án MTI/Bodnár Boglárka
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?