Nehéz évet zártak idén a magyar mezőgazdaságban dolgozók. Az elmúlt két év során is számos akadállyal kellet már szembenézniük.
A Balaton-felvidéki kultúrtáj világörökségi várományos helyszínek turisztikai fejlesztésére 3,65 milliárd forintot fordítottak az elmúlt közel hat évben, amelynek révén műemléképületek, közterületek újultak meg, látogatóközpontok és interaktív kiállítások nyíltak - hangzott el a projektzáró rendezvényen szerdán Tihanyban.
A vissza nem térítendő uniós támogatást a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) munkaszervezete, a Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség által vezetett 11 tagú konzorcium nyerte el a Széchenyi 2020 programból.
Bóka István, a BFT elnöke, és egyben az egyik kedvezményezett helyszín, Balatonfüred polgármestere beszédében kiemelte, soha ekkora fejlesztési forrásokkal nem rendelkezett a Balaton-régió, mint az elmúlt években. Komoly összetartó erőnek nevezte, hogy a projektben érintett nyolc helyszín együttműködik.
Fekete-Páris Judit konzorciumvezető úgy értékelte, hogy a projekt révén "nagyon jó közösség alakult ki, és gyönyörű helyeken csodálatos fejlesztések valósultak meg".
A projekt célja az volt, hogy a Balaton-felvidék múltjának történelmi, természeti és szellemi emlékeire alapozva, a mai trendeknek megfelelő élményturisztikai kínálat szülessen, növelve ezzel a térség látogatóinak számát
- tette hozzá.
Az elnyert támogatásból a balatonfüredi Esterházy-kastély nyaralástörténeti látogatóközponttá, a badacsonytomaji Kisfaludy út szabadtéri attrakció elemek telepítése által "élménysétánnyá" alakult. Interaktív kiállítással bővült a Folly Arborétum, és megújult a Szigligeti vár is. Hévízen a Festetics sétány egyedi térrendezése nyomán új látogatótérrel bővült a város. A projekt további eleme volt Keszthely kiemelkedő jelentőségű műemlékének, a Festetics-kastély emblematikus kapujának felújítása, a kastély turisztikai szolgáltatásainak fejlesztése.
Tihanyban a Visszhang-dombon egy tematikus történeti park létesült, a Tihanyi Apátság előtt megújult a fogadó tér. Szakrális helyként használt Napváró teraszt alakítottak ki az Apátság keleti oldalán és élmény alapú interaktív kiállítás várja a látogatókat az Apátsági Múzeumban. Tihany és az Apátság történetét mutatja be az Uradalmi Magtár komplex fejlesztésével kialakított látogatóközpont. A projekt részeként mobilalkalmazás is készült, amely a várományos helyszín teljes turisztikai kínálatát tematikusan feldolgozva mutatja be.
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Sándor Péter, a Balaton Világörökségért Alapítvány kurátora arról beszélt, jelenleg 168 ország 199 helyszíne, közük 8 magyar számít a világörökség részének. A tapasztalatok szerint csak azok a címre pályázó helyszínek voltak és maradtak sikeresek, ahol a lakosság körében magas volt a világörökségi eszme támogatottsága. Beszélt arról is, hogy a 33 települést érintő Balaton-felvidéki kultúrtáj 2015-ben került fel a világörökségi várományos helyszínek listájára, és milyen feladatokat kell még teljesíteni a cím elnyeréséért.
Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott,
a Balaton ma reneszánszát éli. A kormány a turisztikát kiemelt stratégiai ágazattá minősítette, amiben a Balatonnak fontos szerepe van. A fejlesztéseket érdemes folytatni
- hangsúlyozta.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.