1 °C Budapest
A magyar emberek körében és a háztartások nagy részében mindig a fa az egyik legkedveltebb fűtőanyag.

Egy kis figyelmetlenség és egy vagyont bukhatsz: így érdemes tárolni a téli tüzelőt

2023. november 29. 15:02

A magyar emberek körében és a háztartások nagy részében mindig a fa az egyik legkedveltebb fűtőanyag. Szakemberek szerint ez annak köszönhető, hogy a tűzifával tudjuk a legnagyobb hőenergiát előállítani, méghozzá a legkedvezőbb áron. Ehhez azonban nem mindegy, milyen fát választunk. Cikkünkben most annak jártunk utána, milyen fával érdemes fűteni, illetve hogyan kell azt tárolni.

Azok, akik kazánnal, kandallóval, kályhával fűtenek, sokszor találják szembe magukat azzal a problémával, hogy bizony kártevők költöznek a farakásokba. Ez nem csak azért jelent problémát, mert esetleg a fában is kárt tesznek, hanem azért is, mert a fával együtt a házba is bekerülhetnek, így ott is elkezdhetik a pusztítást. Szerencsére van néhány módszer, ami csak néhány percet vesz igénybe, és amit érdemes mindig alkalmazni, ha megvásároltunk a téli tüzelőt.

Első lépés: csak biztos forrásból!

Első vagy akár nulladik lépés a vásárlás, amit érdemes megfontolni és jól körüljárni. Napjainkban már az interneten is számtalan helyről vehetünk fát, azonban legyünk elővigyázatosak, nehogy csalókba ütközzünk. Számtalan olyan esetet hallani, hogy jó minőségű száraz fa helyett nagyon magas víztartalmú, frissen vágott fát adnak el. Törekedjünk arra, hogy ellenőrzött minőségű fát vegyünk.

Ha biztosra akarunk menni, olyan eladótól szerezzük be a fűtőanyagunkat, aki a NÉBIH hatósági nyilvántartásában is szerepel, a számlát pedig minden esetben őrizzük meg egy esetleges panasz esetére.

Persze a tűzifa esetében is igaz, hogy akkor járunk a legjobban, ha helyi termelőtől (erdőgazdálkodók) vagy helyben működő kereskedőtől vásárolunk, hiszen kisebb lesz a szállítási költség (ami a környezet mellett a pénztárcánknak is kíméli) és probléma esetében később is könnyen megtalálható a kereskedő. A Tűzifát okosan telephely keresőfelületén (ami a weboldal alapbeállítása) megadhatjuk a lakhelyünket, valamint azt, hogy hány kilométeres körzetben keressük az erdőgazdálkodók, kereskedők telephelyeit. Az eredményeket listázza a felület, de megjeleníthetjük térképen is. Ha már tudjuk, milyen tűzifát szeretnénk vásárolni, akkor a fatermék kereső funkciót érdemes használni, ahol a tűzifa feldolgozottságára, kiszerelésére (például sarangolt vagy ömlesztett konyhakész) kereshetünk rá.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Ezután jöhetnek a tárolási praktikák

  • Tűzifát tároljuk a lakóépülettől távol: A fatuskókat soha nem szabad a ház vagy más épületek mellett vagy közelében tárolni, mert a kártevők könnyen átfúrhatják magukat a lakásba is. Így tehát, ha a fát közvetlenül a ház közelébe helyezzük el, azzal egyenesen beinvitáljuk a rágcsálókat, rovarokat az otthonunkba. Érdemes ezért legalább 4-5 méter távolságot tartani a farakás és az épületek között.
  • Érdemes alátéteket kihelyezni: Ahogy már fentebb említettük, a farakásokat nem érdemes közvetlenül a földre halmozni. Betontömbök, téglák tökéletesen használhatók arra a célra, hogy megakadályozzuk, hogy a fa közvetlenül érintkezzen a talajjal. Azzal, hogy a fa nem érintkezik a földdel, nem csak a kártevők nem fognak hozzáférni, de lesz elegendő tér a szellőzéshez is, így nem fog nedvesedni, rohadásnak indulni a fa.
  • Kerüljük az élő fákat: Ne halmozzuk fel a rakást élő fák közelében vagy alatt, mert az azon élő rovarok, kártevők, bogarak, befészkelhetnek a tüzelőbe is.
  • Alapvető szabály, hogy óvjuk a fát a közvetlen csapadéktól, nedvességtől!
    A tároló legyen fedett. Bár nyáron még elfogadható, ha nem fedett, de ősztől már pakoljuk el száraz helyre. A fatárolóban a megfelelő szellőzés kulcsfontosságú. A szabadon járó levegő segíti a fa megfelelő száradását. A teljesen zárt hely nem ideális a tűzifának, mert nem lesz elegendő levegő a száradáshoz. Inkább kiugró vagy féltető alatt tároljuk.
  • A tűzifát “konyhakész” állapotban, felhasogatva rajuk el. Kérgezzük le! Ha a tűzifát méterben, kérgestül hagyjuk, sokkal lassabban szárad, hiszen a kéreg nem engedi át a nedvességet. A farakás mögött hagyjunk egy 5-10 cm-es levegőrést, ezzel a levegő itt is át tudja járni, egyenletesen szárad, és nem korhad el.
  • Soha ne tárolj tűzifát a házban, kazánházban: A tűzifát nem szabad tárolni sem lakásban, sem alagsorban, de még a garázsban sem. Ezek a rakások vonzó menedékek lehetnek a rágcsálók, bogarak számára, így a darabok között megbújva senki nem szeretne velük szembetalálkozni. Éppen emiatt, a tökéletes tárolás erre a kert.
  • Folyamatos ellenőrzés: Érdemes a rakást átrendezni, folyamatosan újrapakolni, ezzel nem csak átfésüljük a terepet és ellenőrizhetjük, hogy jelen vannak-e kártevők, de mindig forgatva könnyebben szárad a nedves fa. Hiszen midig másik darab kerül felülre, más oldalával pakoljuk be újra a rakásba.

Milyen fával érdemes fűteni?

A különböző fafajcsoportok (keménylombos, lágylombos, fenyő) fűtőértéke és ára jelentősen eltér egymástól. A lágylombos és fenyő fafajok mindig olcsóbbak, hiszen fűtőértékük is alacsonyabb. Ellenben nagyobb tároló helyre van szükség és többször kell a tűzre is rakni, ha ezekkel fűtünk. Fafajcsoporton belül a választás már inkább ízlés dolga, bár vannak kisebb különbségek. A bükknek vékony a kérge, kevés a hamuja, ha viszont nem teljesen száraz, könnyen gombásodik és befülled a tárolás ideje alatt. A tölgynek jó az illata, a csernek szép a lángja, magas a fűtőértéke, akárcsak a gyertyánnak, amit viszont nehezebb hasítani. Egyes fafajok fűtési tulajdonságairól a Nébih EUTR vásárlói információs oldalán elérhető Tűzifát csak okosan kiadványában további részletes adatok olvashatóak.

Emellett a szakemberek azt tanácsolják, hogy érdemes előre gondolkodni és már tavasszal beszerezni a téli tüzelőt. A frissen kivágott fa víztartalma ugyanis meglehetősen magas, ezért érdemes úgy megvásárolni az őszi, vagy inkább a következő évi tüzelőt, hogy a fának legyen ideje kiszáradni. A fának ugyanis sokkal magasabb szárazon a fűtőértéke, hiszen a nedves tüzelőnél az energia jó része a víz elpárologtatására fordítódik. Így a költségek akár 30%-át is meg lehet spórolni!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 12. vasárnap
Ernő
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33