A borszakírók idén a legtöbb bort a Pannon borrégióból és a Balatoni borrégióból választották be a toplistás borok közé.
Az ősz beköszöntével már javában zajlanak a szőlőszüreti munkák, szüreti fesztiválokon tömegek ünnepelnek és szórakoznak országszerte. A szőlőhegyek páratlan panorámája az ingatlanbefektetők fantáziáját is megmozgatja.
Napjainkban a szőlőszüreti munkák idején nagyjából megduplázzák a szőlészetben dolgozó állandó munkatársaik számát, azaz mintegy negyven főt foglalkoztatnak – nyilatkozta a Világgazdaságnak Gere Andrea, a hetedik generációs villányi borászcsalád képviseletében. A munkaerőt idénymunkások toborzásával foglalkozó vállalkozók biztosítják számukra, a napszámosok 1900-2000 forintos órabérben szedik a szőlőt, általában gyakorlott munkások, rendszeresen járnak szüretelni, figyelnek rá, hogy a lepotyogó szőlőszemek is a ládába kerüljenek.
A lap beszámolója szerint sok szőlőbirtok ma már inkább a panoráma miatt érték, és ha a szőlőbirtokok, pincék mai tulajdonosai már nem is a szőlő miatt veszik, a legtöbb helyen meg kell tartani a szőlő egy részét vagy újratelepíteni, az építkezési lehetőségek is speciálisak.
Aki szőlőbirtok, présház, pince vagy akár működő borászat megvásárlását tervezi, országszerte több helyen talál eladó ingatlant.
Például a méltán híres Tokaji borvidéken, akár már Tokaj belvárosában is vásárolhat most bárki egy megközelítőleg 150 négyzetméteres pincét a hozzá tartozó 7 négyzetméteres présházzal – tudtuk meg a Duna House ingatlanközvetítő hálózat adatbázisából. A tokaji ingatlanvásárláshoz mindössze 6 millió forint befektetés szükséges, ami 857 ezer forintos négyzetméterárat jelent.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ugyanezen a területen, szintén a központban akár egy 177 négyzetméteres pince is kapható, palackozott borkészlettel. A 40-50 fő befogadására alkalmas pince kiváló vétel lehet például borkóstolások szervezésére, amelyért mindössze 28,9 millió forintot kér az eladó.
Kiemelten kedvelt területnek számít a Balaton-felvidék, ahol domboldalon található, szomszédok nélküli, csendes, 3000 négyzetméteres birtokon található 3 szobás (kb. 120 négyzetméter) családi házat is találhat magának az érdeklődő, egy ilyen ingatlanért azonban akár 89 millió forintot is elkérhet a tulajdonos. Szintén a Balaton északi partjának közelében, a Káli-medencében toszkán hangulatú borkúria is vásárolható, szintén magas árat, 5,5 millió eurót kér érte a tulajdonos.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.