14 °C Budapest
Tudtátok, hogy az 1956-os dunaharaszti földrengés majdnem elérte a hirosimai atombomba erejét? Hazánkban átlagosan 20-30 évente következik be jelentős erejű földrengés.

Pusztító földrengések Magyarországon: ezek a legveszélyeztetettebb régiók itthon

2023. február 26. 14:02

Tudtátok, hogy az 1956-os dunaharaszti földrengés majdnem elérte a hirosimai atombomba erejét? Hazánkban átlagosan 20-30 évente következik be jelentős erejű, 4,8-6,2 magnitúdójú földrengés. Az erős mozgások a múltban komoly károkat okoztak és a statisztikák szerint a jövőben sem lesz ez másként.    

Hírekből tudjuk, a február 6-i törökországi erős, eddig több mint 44 ezer halálos áldozatot követelő rengések óta szinte folyamatosak a földmozgások. A török hatóságok azóta 6414 utórengést regisztráltak az érintett térségben. A héten többek között 6,4-es erősségűn rengett a föld Szíriában, Egyiptomban és Libanonban. Csütörtök hajnalban irtózatos erejű, 6,8-as erősségű földrengés rázta meg Tádzsikisztánt és Kínát is. Bár szeretnénk biztonságban érezni magunkat, Magyarországon is rendre megmozdul a föld. Tudtátok, hogy az 1956-os dunaharaszti földrengés majdnem elérte a hirosimai atombomba erejét? Hazánkban átlagosan 20-30 évente következik be jelentős erejű, 4,8-6,2 magnitúdójú földrengés. Az erős rengések a múltban komoly károkat okoztak és a statisztikák szerint a jövőben sem lesz ez másként - de erről majd később!

A legnyomasztóbb, hogy szinte kivédhetetlen

A pusztító földrengéseket okkal tartja az emberiség az egyik legnagyobb veszedelemnek, szinte kivédhetetlen, és egyik pillanatról a másikra mindenünk (lakásunk és életünk) semmivé válhat. De a Föld lakóinak nemcsak a hajlékát teszi tönkre, hanem átrajzolja az államok térképét is. Az egyik legerősebb földrengés például 286 ezer, míg egy másik több százezer emberáldozatot követelt. Az eddig dokumentált földrengések közül a legerősebb 1960 májusában következett be. Megközelítőleg tíz percig tartott, és Chile partjainál a tengeri hullámok 25 méter magasságig szöktek. Mindemellett pedig az ország területét oly mértékben kibővítette, hogy a terület egyenlővé vált 1500 futballpálya kiterjedésével.

A mostani törökországi és szíriai földrengésnél eddig a világon négy erősebb földmozgást regisztráltak. A Biztosítási Elemző Központ anyaga szerint ennél erősebb földrengésekre Ázsiában, Óceániában ás Dél-Amerikában került sor, de mi magyarok is „büszkélkedhetünk” több pusztító földrengéssel.

Mennyire vagyunk mi, magyarok veszélyben?

Az elemzések szerint Magyarország nem tartozik a világ aktív szeizmikus területei közé, a Kárpát-medence szélső területein mégis igen komoly földrengési tevékenység tapasztalható.

Hazánkban átlagosan 20-30 évente következik be jelentős erejű, 4,8-6,2 magnitúdójú földrengés. A magyarországi rengésekre az a jellemző, hogy az első rengés a legnagyobb erejű, az utórengések pedig kisebbek, de nem zárható ki az első rengés után egy újabb nagyobb rengés sem. Az erős rengések a múltban komoly károkat okoztak és a statisztikák szerint a jövőben sem lesz ez másként

– közölte a Biztosítási Elemző Központ.

Megnyugtató azért, hogy a magyarországi földrengések általában nem pusztító erejűek.

A legerősebb magyarországi földrengés a világ legerősebb földmozgásinak listájának közepén helyezkedik el, és nem érte el a 7-es szintet

– közölte a Biztosítási Elemző Központ.

Ez annak köszönhető, hogy az ország távol fekszik a nagyobb törésvonalaktól. Magyarországon egyébként évente mintegy 100-200 egészen kicsi, 2,5 magnitúdónál nem erősebb, emberek által nem észlelhető rengés következik be, és további 4-5 gyengébb, de már érezhető rengést is feljegyeznek. Az országban, amióta feljegyzik a rengéseket, körülbelül 3 tucatnyi olyan erősségű földrengés következett be, ami komolyabb károkat okozott.

A legaktívabb törésvonalunk: Komárom–Berhida

Magyarország rengések szempontjából legaktívabb zónája a Komárom–Berhida-vonal. Ennek az az oka, hogy a Dunántúli-középhegység kiemelkedése máig tart.

Komáromban 1763-ban a város épületeinek harmada, Eger esetében 1925-ben több mint 200 épület, míg a dunaharaszti rezgés (1956-ban) esetében több mint 3000 épület sérült meg. A legerősebb rengés a komáromi volt, amely 63 ember halálát okozta.

Maga a dunaharaszti rezgés intenzitása a hirosimai bomba által előidézett rengési intenzitáshoz hasonlítható.

Az 1956-os dunaharaszti földrengés 1956. január 12-én következett be, helyi idő szerint 06:46-kor. Az 5,6-es erősségű rengés következtében két ember vesztette életét, 38-an megsérültek, ugyanakkor Dunaharasztiban 3144 lakóház megrongálódott a település 3500 épülete közül. A rengések erejét Dunaharaszti, Soroksár és Taksony településeken is érezni lehetett. Dunaharasztiban és Taksonyban mintegy 50-60 sírkő kidőlt, az ásott kutakat homok töltötte fel, Taksonyban iszapkráter és egy 3cm széles repedés keletkezett.

Sokan emlékezhetnek még az 1985-ös berhidai földrengésre

Az 1985-ös berhidai földrengés 1985. augusztus 15-én, reggel 6 óra 29 perckor pattant ki Berhida térségében. A magyarországi földrengések közül az 1956-os óta ez volt a legnagyobb energiájú, a Richter-skála szerinti 4,9 magnitúdójú, a Mercalli-skálán VII-es erősségű. A rengés elsősorban Peremartonban és Berhidán okozott épületkárokat (Berhidán 72 házat teljesen le kellett bontani), de távolabbi, Balaton környéki településeken is sérültek meg épületek. Az utórengések többsége csak Berhidán volt érezhető. A főrengést követő fél évben szeizmográfokkal közel 200 rengést észleltek a területe

A poharak leestek le a földre, lengtek a csillárok ( Oroszlány, 2011.)

Oroszlány környékén 2011. január 29-én 18 óra 41 perckor 4,7-es erősségű földrengést észleltek, mely az 1985-ös berhidai földrengés óta a legerősebb volt Magyarországon. A rengés 38 másodpercig tartott. Érezhető utórengések akkor nem voltak, pedig akár 4-es erősségűekre is számítottak. Az első utórengéseket már a földrengést követő éjszaka észlelték. A rengés epicentruma Komárom–Berhida térségben volt. Oroszlány a középhegységi paleo–mezozoós pászta tatai haránttörése felett fekszik, amely a móri haránttöréssel és a balatoni küszöbbel együtt Magyarország szeizmikusan legaktívabb térsége. A rengés kiváltó oka a Dunántúli-középhegységet magában foglaló kéregdarab tektonikus mozgása. Az Európai-Mediterrán Szeizmológiai Központ mérései szerint a rengés központja Székesfehérvártól 33 kilométerre északnyugatra és Oroszlánytól 6 kilométerre északkeletre volt. Az epicentrumhoz legközelebb eső település Kecskéd volt.

A rengést az Oroszlányhoz közeli epicentrumtól még mintegy 100 kilométerre is lehetett érezni.

Budapesten, Székesfehérváron de még Dél-Szlovákiában és Pozsonyban is érzékelték. Érezték Tatabányán, Gödön, Környén, Budaörsön, Biatorbágyon, Telkiben, Enyingen és Veszprémben is. A szlovák Markíza televízió szerint 3-4 másodpercig tartó földmozgást éreztek Révkomáromban, Dunaszerdahelyen, Érsekújváron és Nagyszombatban is.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A rengés következtében károk keletkeztek az épületekben, személyi sérülés nem történt. A legtöbb kárt Oroszlányban okozta a földrengés. Több magas házon hajszálrepedések jelentek meg, régi épületek kéményei sérültek meg, de az otthonát senkinek sem kellett elhagynia. A városban információs vonalat hoztak létre a károk bejelentésére.

Budapesten Tarlós István főpolgármester folyamatosan tartotta a kapcsolatot a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatósággal.

A III. és XI. kerületében panelházak sérültek meg, de további településeken, Kecskéden, Pázmándon, Székesfehérváron, Velencén és Tatabányán is voltak épületkárok.

Vértessomlón és Várgesztesen is történtek kisebb károk, utóbbi településen a templom boltívében esett kár. Egész Komárom-Esztergom megyében átvizsgálták a veszélyes üzemeket, iszap- és zagytározókat, de a felmérések szerint egyikben sem esett kár.

A rengést átélt emberek beszámolói szerint megremegtek az ablakok, könyvek, poharak estek le a földre, lengtek a csillárok. A magasabb épületekben lakók közül többen az utcára szaladtak.

Az internetes hírújságok már néhány perccel a rengés után beszámoltak a történtekről. Az MTA GGKI Szeizmológiai Osztályának honlapja rövid időn belül elérhetetlenné vált a leterheltség miatt. A közösségi oldalakon már a rengést követő első percekben megjelent a hír, a Facebookon megalakult a Földrengés 2011 csoport, melyhez rövid időn belül már 700-an csatlakoztak, a Twitteren is egymást érték a beszámolók.

Facebook beágyazás
https://www.facebook.com/photo/?fbid=425163906370275&set=a.425163886370277&show_text=true

Félév múlva 2011. július 11-én a közelben, Csákvár és Gánt között is volt egy újabb földrengés.

Falrepedések, vakolathullások, tetőről leesett cserepek (Heves, 2013)

A hevesi földrengés 2013. április 23-án 00:28-kor, 10 km-es mélységben pattant ki. Az automata mérőrendszer szerint az erőssége 4,7 volt a Richter-skálán, azonban több forrás is a 4,8-as erősséget hirdette. A rengést nem csak Hevesen, de a közeli településeken és Budapesten is érezték. A károk jelentős része Tenken következett be: falrepedések, vakolathullások, tetőről leesett cserepek. A rengés jeleire többen felébredtek, az ébren lévők még Budapesten is mozgó bútorokról és csörömpölő berendezési tárgyakról beszéltek. Április 24-én reggel 5:39-kor 2,5-es erősségű utórengést mértek Erdőtelek közelében, június 4-ére virradó éjjel pedig 2,3-as erősségűt Heves település közelében.

Facebook beágyazás
https://www.facebook.com/bajainapilap/photos/a.2122240917867282/2561560607268642/?type=3&show_text=true

Megmozdult alattam a kanapé és a szekrény is mozgott (Nagyatád, 2019.)

2019. március 7-én 20.08-kor közepes méretű, 4,0-ás erejű földrengés keletkezett Somogy megyében, Nagyatád közelében, kb. 14 km mélységben. A rengést több kisebb előrengés előzte meg az azelőtti napokban. A földrengést nagy területen érezték. A rengés mérete és mélysége alapján kisebb károk is keletkezhettek az epicentrum környékén.

A Kaposvár Most Facebook-oldalán a térségben élők reakciói olvashatók, többen recsegő tetőről, morajlásról számolnak be. „Megmozdult alattam a kanapé és a szekrény is mozgott”írta egy nagyatádi lakos. Egy másik nagyatádi az Indexnek írta meg élményeit este 9 óra körül:

A szemközti házról a cserepek is lepotyogtak néhány helyen. Nagyon meglepő volt, mintha egy kamion hajtott volna a házba. Körülbelül 1-2 másodpercig tartott.Most kezdenek az emberek visszamenni a házakba.

Facebook beágyazás
https://www.facebook.com/jolcsi.kunferencne/posts/pfbid0ERSthveUiE2MZ4JgfBN7vPScpxmEgLZQMfrKbqSe6yjSV7FRnXiRi2CxRHMLrRk2l&show_text=true
Tavaly is számos helyen rengett a föld

Bár szeretnénk biztonságban érezni magunkat, Magyarországon is rendre megmozdul a föld. Körülbelül fél éve július 23-án Csepreg és Répcelak között például földrengés, akkor Richter-skála szerint 3,4-es erősségen, kilenc kilométeres mélységben. A földmozgást, amelyet az ELKH Földfizikai és Űrtudományi Intézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórumában mértek, Répcelakon többen érezték. Károkról azonban a katasztrófavédelemhez nem érkeztek akkor bejelentések.

Csak az elmúlt fél évben még további földrengéseket is észletek:

  • 2022. július 28.: Kács: 2,5-es erősségű
  • 2022. október 19.: Zalakaros: 2,3-as erősségű
  • 2022. október 22.: Zalakomár: 2,4-es erősségű
  • 2022. november 9.: Zalaszentgyörgy: 2,4-es erősségű
  • 2022. december 17.: Mezőkeresztes: 2,7-es erősségű

Facebook beágyazás
https://www.facebook.com/astromet/photos/a.160325858021008/334274277292831/?type=3&show_text=true

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 9. csütörtök
Marcell
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33