2 °C Budapest
Cikkünkben most annak jártunk utána, melyek voltak a leglátogatottabb attrakciók országszerte.

Elárasztották a bakancslistás helyeket a turisták: ide kirándul most a legtöbb magyar

2022. június 5. 14:18

A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma márciusban 1,427 milliót tett ki, több mint öt és félszeresére nőtt 2021 márciusához képest, 2019 azonos hónapjához mérten azonban 28 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A szálláshelyek összes bruttó árbevétele folyó áron hat és félszeresére, 32 milliárd forintra nőtt a tavalyi bázisidőszakhoz képest. Cikkünkben most annak jártunk utána, melyek voltak a leglátogatottabb attrakciók országszerte.

Idén január-márciusban az előző év azonos időszakához képest a kereskedelmi szálláshelyeken négyszeresével több, összesen 3,5 millió vendégéjszakát regisztráltak. A belföldi vendégek háromszorosával, a külföldiek hatszorosával több (1,8, illetve 1,6 millió) vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken. A kereskedelmi szálláshelyek első negyedévi összes bruttó árbevétele folyó áron több mint hatszorosával nőtt, és 78 milliárd forintot tett ki. Ezen belül a szállásdíjbevételek több mint hatszorosával 43 milliárd forintra bővültek, a vendéglátásból származó bevételek több mint öt és félszeresével 19,3 milliárd forintra, az egyéb bevételek pedig több mint nyolcszorosával 15,6 milliárd forintra nőttek idén január-márciusban.

A márciusi adatok szerint a belföldi vendégéjszakák száma 747 ezer, a külföldieké 680 ezer volt. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma – elsősorban a járványügyi korlátozások miatti alacsony tavalyi bázis következtében – 2022. márciusban több mint négy és félszeresére nőtt 2021 azonos hónapjához viszonyítva, azonban 23 százalékkal elmaradt a járvány előtti, 2019. márciusitól

– közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma hétszeresére emelkedett, de még így is 31 százalékkal kevesebb volt a 2019 azonos időszakinál. Márciusban a belföldiek az éjszakák 78 százalékát szállodákban töltötték, a vendégek száma (330 ezer) az egy évvel korábbi több mint hatszorosára emelkedett. A panziókban és a közösségi szálláshelyeken a forgalom 2,1, illetve 1,8-szeresére nőtt a tavaly márciusihoz képest. A legnépszerűbb turisztikai régiók a Balaton és a Budapest-Közép-Duna-vidék voltak, mindkettőben a belföldi vendégéjszakák közel ötödét regisztrálták.

A külföldi vendégek száma több mint tízszeresére, 277 ezerre emelkedett. A külföldiek a vendégéjszakák 87 százalékát szállodában töltötték, ez nyolcszoros bővülés 2021 márciusához mérten. A legnépszerűbb turisztikai régió a Budapest-Közép-Duna-vidék volt, ahol az éjszakák kétharmadát regisztrálták.

A KSH adatai szerint a szálláshelyek összes bruttó árbevétele márciusban folyó áron hat és félszeresére, 32 milliárd forintra nőtt a tavalyi bázisidőszakhoz képest. SZÉP-kártyával a kereskedelmi szálláshelyeken több mint tizenhétszer annyit, 1,8 milliárd forintot fizettek a kártyatulajdonosok.

Az év harmadik hónapjában 1872 kereskedelmi szálláshely, köztük 719 szálloda és 764 panzió volt nyitva a hónap egy részében vagy egészében. A szálláshelyeken az összes vendégéjszaka 52 százalékát belföldi vendégek töltötték el.

Mit mutatnak a legfrissebb adatok?

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint, a vendégéjszakák száma 2021 márciusához képest több mint öt és félszeresére nőtt, 2019 azonos hónapjához mérten 28%-kal csökkent. A belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken1 (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma – elsősorban a járványügyi korlátozások miatti alacsony bázis következtében – 2022. márciusban több mint négy és félszeresére nőtt 2021 azonos hónapjához viszonyítva, azonban 23%-kal elmaradt a Covid19-járvány kitörése előtti, 2019. márciusi értéktől. A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma hétszeresére emelkedett, de még így is 31%-kal kevesebb volt a 2019 azonos időszakinál.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

2022. márciusban az előző év azonos hónapjához képest:

A belföldi vendégek száma több mint hat és félszeresére, a vendégéjszakáké több mint négy és félszeresére növekedett. A vendégek száma 330 ezer, az eltöltött vendégéjszakáké 747 ezer volt. Az éjszakák 78%-át szállodákban töltötték, számuk az egy évvel korábbihoz viszonyítva több mint hatszorosára emelkedett. A panziókban és a közösségi szálláshelyeken a forgalom 2,1, illetve 1,8-szeresére nőtt a tavaly márciusihoz képest. A legnépszerűbb turisztikai régiók a Balaton és a Budapest–Közép-Duna-vidék voltak, mindkettőben a belföldivendég-éjszakák közel ötödét regisztrálták.

A külföldi vendégek száma több mint tízszeresére, a vendégéjszakáké hétszeresére emelkedett. A szálláshelyekre érkezett 277 ezer vendég összesen 680 ezer vendégéjszakát töltött el. A vendégéjszakák 87%-át szállodában töltötték, ez nyolcszoros bővülés 2021 márciusához mérten. A legnépszerűbb turisztikai régió a Budapest–Közép-Duna-vidék volt, ahol a külföldivendég-éjszakák kétharmadát regisztrálták.

A május 16-22-i héten legnagyobb változást mutató attrakciók:

*Az MTÜ által definiált 175 attrakció látogatottsági adata alapján*Az MTÜ által definiált 175 attrakció látogatottsági adata alapján

A május 16-22-i héten a legnagyobb csökkenés a szentendrei Postás szabadstrand (-59,4%), valamint a Nagymarosi strand környékén (-45,5%) valósult meg. A top 5 csökkenést mutató attrakció mind a Budapest környéke turisztikai térségben vagy Budapesten található.

Ezzel szemben a budapesti Gyermekvasút környékén több mint négyszer (+325,9%), a szintén a fővárosban található Citadella közvetlen környezetében pedig közel négyszer annyian (+294,7%) fordultak meg, mint egy héttel korábban. A strandidőnek köszönhetően a fürdőzésre alkalmas helyszínek (Szent Gellért Gyógyfürdő, Gergelyiugornyai szabadstrand) látogatottsága is számottevően növekedett.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 10. péntek
Melánia
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33