Számos utas járt pórul, akik a Universal Air légitársasággal terveztek utazni a Pécs-Pogány Repülőtérről.
Néhány napig minden a fények körül forog a baranyai megyeszékhelyen. Pécs szó szerint fényekbe öltözik a Fényfesztivál idejére, amit a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. szervez. A pécsi és környékbeli szálláshelyek megtelnek, a vendéglátóhelyek telt házzal üzemelnek, a helyi termékek iránti lelkesedés fokozódik, a gazdasági szereplők összefognak és a turizmus láthatóan szárnyal. A szervezők elmondása szerint a fesztivál a kezdetek óta finoman egyensúlyoz a könnyen emészthető, közönségbarát és a mélyebb befogadást igénylő tartalmak között, miközben a rendezvény is egyre inkább nemzetközivé válik. De vajon hogyan tudja erősíteni egy ilyen program a város kapcsolatát a gazdasági szereplőkkel? Milyen látogatói számmal válik úgymond „nyereségessé” a rendezvény? Hogyan lehet mindezt évről-évre megújítani, illetve nemzetközivé tenni? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a HelloVidék, amiben Pusker Péter, a fesztivál egyik ötletgazdája és főszervezője segített nekünk.
HelloVidék: Úgy tűnik számomra, hogy a fényfesztivál időpontját szinte minden helyi, de a környékbeliek és szélesebb körben is beírták a naptárjukba. Én sem tettem másként. Mi lehet a fényfesztivál sikerének a kulcsa?
Pusker Péter: A Zsolnay Fényfesztivál sikerét legnagyobb valószínűséggel a különlegessége adja, nincs igazán ehhez fogható tartalmas fényélmény Magyarországon. A siker másik összetevője lehet, hogy a fesztivál a kezdetek óta finoman egyensúlyoz a könnyen emészthető, közönségbarát és a mélyebb befogadást igénylő tartalmak között, lehet benne gyönyörködni, de mély gondolatokat is ad útravalóul a hozzánk látogatóknak. Ugyanennyire fontos összetevő, hogy Pécs belvárosa ideális helyszínt teremt mindenhez, ráadásul az itt látható alkotások ezekre a terekre komponálódnak. Hosszasan lehetne elemezni a recept összetevőit, a fesztivál szerves részét képező utcaművészeti és zenei programok is rengeteget adnak hozzá ehhez a komplex élményhez, egy modern művészeti fesztivál tömegeknek. Ráadásul az újszerűsége is hatalmas lendületet adott, hiszen ez Magyarország első, és mindmáig egyetlen fényfesztiválja.
HV: Hogyan sikerül évről-évre ugyanazt a színvonalat tartani és megújítani a fesztivál programjait?
P. P.: Tudatos munka eredménye mindez, amiben a tartalom összeállítását nem bízzuk a véletlenre, tapasztalt kulturális szakemberekkel és vetítéstechnikai specialistákkal dolgozunk együtt a programok kialakításán. A hazai fényművészek nagyon erős alapot jelentenek, visszatérő alkotóink ráadásul világszinten is kiemelkedő színvonalon alkotnak, emellett egyre inkább nemzetközivé válik a rendezvény is.
HV: Milyen nagyságrendű látogatószámról beszélhetünk?
P. P.: Négy nap alatt körülbelül 80 ezer látogatója van a fesztiválnak, boldogok vagyunk, hogy a pandémia miatti kényszerszünet, egy év kihagyás után ott folytattuk ebből a szempontból is, ahol abbahagytuk.
HV: Mit jelent ez a pécsi és környékbeli vendégéjszakák tekintetében?
P. P.: Gyakorlatilag megtelnek a pécsi szálláshelyek, de a környék szerintünk még bírja a közönség befogadását.
HV: Az esemény láthatóan támogatja a helyi termelőket. Miért fontos ez a szervezőknek, hogyan „áll össze” ez a csapat és milyen típusú szolgáltatók jelentkeznek?
P. P.: A fesztivál azzal a céllal jött létre, hogy legyen Pécsnek egy országos elérésű, nemzetközileg is értelmezhető nyári nagyrendezvénye. Nem teljesítenénk be a céljainkat, ha nem arra alapoznánk minél jobban, ami helyben adott, tudatosan dolgozunk minél több helyi beszállítóval, partnerrel.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
HV: Fontos kérdés, hogy erősíti-e az esemény a kapcsolatot a gazdaság szereplőivel?
P. P.: A fenntarthatóság miatt fontos lenne még nagyobb tudatossággal fordulni a gazdaság szereplői felé, de az eddigi eredményeink alapján sem kell panaszkodnunk, visszatérő szponzorokkal tudunk együttműködni, számuk ráadásul évről évre gyarapszik.
HV: De vajon mit jelent Pécs turizmusának a minden évben megrendezett fényfesztivál?
P. P.: Ez Pécs egyik, ha nem a legjelentősebb rendezvénye, aminek híre évről évre nő. A fesztivál idején megtelik a város, sokan már télen lefoglalják a Fényfesztivál időpontjára a szállásukat, és ehhez igazítják a nyaralásukat, tehát jelentős turisztikai potenciált jelent. Reményeink szerint egyre biztosabb pont vagyunk ebből a szempontból sokak számára, egyértelmű cél, hogy a jövőben a fesztivál ne csak ez erre a pár napra tudja kifejteni pozitív hatását.
HV: Milyen nemzetközi szálak kapcsolódnak be az eseménybe?
P. P.: Szakmai és fényművészeti szempontból is fokozatosan nő az elismertségünk, ez egyre több megjelenést biztosít számunkra Európa-szerte. Az itt látható alkotások világszinten is unikálisak, számos premier valósul meg egy rendezvény alatt, ezek mind nagyon virulens tartalmakként jelennek meg a világhálón, sokat segítenek az új közönségek elérésében is. A fellépők és a külföldi fényművészek világszerte viszik a fesztivál jó hírét. A Zsolnay Light Art Nemzetközi Fényfestőversenyre számos kontinensről neveznek, idén például a döntőbe jutott legjobb tíz produkció között szerepelt japán, francia, spanyol és ecuadori alkotás is. Az újcirkuszi produkciók terén is erősen támaszkodunk a külföldi fellépőkre, emellett évente más-más országot helyezünk „fényszakmailag” is a fesztivál fókuszába, egyfajta „fénynagykövetként”. 2019-ben Finnország, idén pedig Horvátország volt a vendégünk. Tehát valóban egy abszolút nemzetközi fesztiválról van szó.
HV: Milyen tervekkel készülnek a következő évre?
P. P.: Ahogy lezártuk az idei évet, a következő rendezvény előkészítése már kezdetét is vette. A művészet transzformáló erejét erőteljesebb megvilágításba helyezve szeretnénk nagyobb hatással lenni a közönségünkre. Úgy szeretnénk fejlődni, hogy közben ne nőjünk túl magunkat, megmaradjunk kényelmesen és biztonságosan befogadható fesztiválnak. Ha szükséges lesz, inkább változtatunk a programokon, de nem szeretnénk elkoptatni az értékeinket. Szokatlannak tűnhet ez a mai, folyton habzsoló világunkban, de nem a csillagos ég elérését célozzuk, hanem annak az élménynek a megtartását, ami talán már most hozzánk köthető.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.