Nehéz évet zártak idén a magyar mezőgazdaságban dolgozók. Az elmúlt két év során is számos akadállyal kellet már szembenézniük.
Magyarországon képtelenség gazdaságosan termeszteni, de van, aki ennek ellenére is kísérletezik vele. Egyed Károly több mint 20 éve foglalkozik Somogyban a szelídgesztenyével. Azt is elárulta nekünk, milyen az idei szezon, mennyit drágult ez a manapság már ritkaságszámba menő, gazdagoknak fenntartott csemege.
Néhány évtizeddel ezelőtt Zalában, Somogyban és Vas megyében még nagy területen folyt a szelídgesztenye-termesztés, azonban az ültetvényeket mára szinte teljesen elpusztították a különböző betegségek. A szelídgesztenye azóta még nagyobb kincsnek számít. Jellemzően októberben érik, így már a piacokon, az üzletek polcain is találkozhatunk vele, de gyakorlatilag nincs az a mennyiség, amit pillanatok alatt szét ne kapkodnánk.
Nagyobb gesztenyések kizárólag a Dunántúlon vannak
A termőtájak közül a nyugat-dunántúli a legjelentősebb, az ott elhelyezkedő 51%-nyi felület nagyobb részben Zala megyében található. A szelídgesztenye hazánkban ugyan honos, azonban nagyon kényes, termesztéséhez speciális ökológiai követelményeknek kell megfelelni: kiegyenlített, csapadékosabb időjárás és savanyú talaj. Emiatt csak az ország néhány táján lehetséges az üzemi méretű termesztése, így a dél-dunántúli, a nyugat-dunántúli és a Börzsöny-hegységi termesztőtájakon. Az országos éves termésmennyiség nem nagy, jellemzően 200-500 tonna közötti, ez a kevés számú üzemi ültetvénynek és a termesztéstechnológiai fejlesztések hiányának tudható be. Exportunk elhanyagolható, azonban jelentős a feldolgozóipari igény, így behozatalra szorulunk. Az import évente 2000-2500 tonna között mozog, 1-1,2 milliárd forint értékben, jellemzően Olaszországból – közölte a NAK.
Az árutermő szelídgesztenye-ültetvények területe – az SAPS-adatok alapján – mindössze 249 hektár, az ültetvények elsősorban a nyugat- és dél-dunántúli megyékben helyezkednek el.
A szelídgesztenye termesztése kockázatos, az utóbbi másfél évtizedben egy gombás betegség, a kéregelhalás (Cryphonectria parasitica) járványszerűen tizedeli a fákat. Mellette néhány éve megjelent a szelídgesztenye gubacsdarázs (Dryocosmos kuriphylus), amely szintén komoly károkat képes okozni. Hatékony védekezés egyelőre egyik károsító ellen sincs, bár a szelídgesztenye gubacsdarázs természetes ellenségének (a hazánkban nem honos Torymus sinensis fürkészdarázsfajnak) betelepítésével kapcsolatos vizsgálatok ígéretes eredményeket mutatnak.
Nem lehet gazdaságosan termeszteni – de van, aki mégis kísérletezik vele
Egyed Károly az országban egyedüliként, 40-50 hektáron foglalkozik szelídgesztenyefákkal. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ő a hazai gesztenyetermesztés megteremtésének újkori magyar követe, aki szorgalmasan és kutatási költségeket nem kímélve több mint 20 éve dolgozik a mélyponton lévő hazai gesztenyetechnológia felemelkedésén. Állítsa szerint azonban nem véletlenül nincs más termelő, aki ekkora téteben szelídgesztenyével foglalkozna:
A nevével ellentétben a szelídgesztenye valójában egy vadon élő fa, ami régebben erdőségeket alkotott. Felszedtük a gyümölcsét, mert nagyon finom és egészséges, de azóta sincs megoldva a gazdaságos, nagyüzemi termesztési technológiája. Ráadásul nehezíti a helyzetet, hogy olyan halálos ellenségei vannak, amikkel a hagyományos módszerekkel, például permetezéssel nem lehet védekezni, emiatt sem lehet gazdaságosan termeszteni. Mi is csak kísérletezgetünk, hogyan is lehetne megoldani a termesztéstechnológiáját.
– mondta a Somogy megyében gazdálkodó Egyed Károly, aki azt is elismeri, hogy 20 éve kísérletezik a szelídgesztenyével, de még nem sikerült az ültetvényt gazdaságossá tennie. Ahogy meséli, azért engedheti meg magának ezt a „luxust”, mert van egy feldolgozóüzeme, ami viszont nyereséges. Gyakorlatilag annak a nyereségéből fejleszti a gesztenyést. A kaposvári feldolgozóüzemben többek között gesztenyepürét, és gesztenyéből készült élelmiszereket is előállítanak.
Évről-évre csökken a gesztenyetermés
A szelídgesztenye termés – a betegségeknek köszönhetően- évről évre jellemzően csökken, a különböző kártevők megölik a gesztenyefákat. Egyre kevesebb a fákon a termés, ha egy kicsit hosszabb távon tekintünk vissza, akkor ez a csökkenés drámai mértékű:
A középkorban a gesztenye a szegény emberek eledele volt, bőven megtermett, csak fel kellett szedni. Mostanra a gazdagok eledelévé vált. A kereslet-kínálat alapján megnőtt az ára is.
– tette hozzá Egyed Károly.
Öntözés nélkül nem menne
Somogy megyében az idei szelídgesztenye-termést még nem látják, hiszen javában zajlik a betakarítás. Ahogy Egyed Károly elmondta, a minőségre nincs is panasz. Kifejezetten jónak ígérkezik, de mivel nagy volt a szárazság, a szokottnál kisebb szemű a termés. Viszont – tette hozzá – ők öntözik a gesztenyefákat, enélkül nem is lehetne már ezzel a növénnyel sem foglalkozni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Óriási az igény a gesztenyéből készült termékekre
Magyarországon nagyon kelendőek a gesztenyéből készült termékek. Ahogy Egyed Károly mesélte, ők úttörők abban is, hogy több fajta gesztenyés terméket fejlesztettek ki a magyar piacra. A hagyományos gesztenyepürén kívül gyártanak például gesztenyés pogácsát, gesztenyés szendvicskrémet, és számtalan sós terméket is. Ugyanis a termelő szerint a gesztenye hasonló, mint a kenyér, lehet édesen és sósan is enni. Régen nem véletlenül sütöttek belőle kenyeret. Sokszínűen és változatosan felhasználható, és nem utolsósorban roppant egészséges is.
Ahhoz képest, hogy mekkora a gesztenyeínség, nem is annyival drágábbak a termékek
Az utóbbi 5-8 évben – fogalmazott Egyed Károly – a gesztenye, mint alapanyag ára négyszeresére nőtt. Jórészt abból adódóan, hogy nincs kínálat. A boltokba a kilóját 2000-3000 forintért lehet kapni.
Ehhez képest a püré ára viszonylag alacsony, boltokban (250 grammos kiszerelésben) 300-500 forintba kerül.
Kőszeg környékén még lehet gesztenyét szedni
Velem és Cák környékét a nagyszemű gesztenye őshazájának is nevezik. A gesztenye mindig is kedvelte a Kőszegi-hegység klímáját, a gyengén savanyú talajt, így, míg a kéregrák meg nem jelent, és tömeges pusztulást nem okozott, minden adva volt a bőséges terméshez. A kéregrák ellenére Kőszeg környékén mind a mai napig jelentős mennyiségben találni szelídgesztenyét. Errefelé átlagos az idei termés. Így aki az őszi szünetben arrafelé kirándul, még bőségesen találhat gyűjteni valót. Egyébként hasonlóan a gombához, a túrázó a szelídgesztenyét is szabadon, kedvére felszedheti. Persze nem kereskedelmi tételben, de saját fogyasztásra igen.
A Kőszeghez közeli híres cáki pincesorról már kevesen tudják, hogy egykor nem is a szőlő miatt, hanem a gesztenye tárolására építették. Természetesen adódott az is, hogy a tapasztott boronafalú épületek jó részének a szelídgesztenye fája adta az anyagát. Ugyanis magas csersavtartalmának köszönhetően külső térben is rendkívül tartós,
A szelídgesztenyefa nagyon hasznos növény
Sokan ugyanis úgy vélték, hogy a rómaiak vagy mások szerint – jóval később – a törökök hozták magukkal és terjesztették el nálunk is. A vizsgálatok és levélkövületek azonban azt bizonyítják, hogy a szelídgesztenye a tölgyerdőkben, mint keveréknövény ősidők óta itt él. Amikor az erdőterületeket művelésbe vették, a tölgyfákat kivágták, de a termést érlelő gesztenyefákat meghagyták, így jelentős gesztenyeligetek, sőt -erdők alakultak ki.
Fája, ha ki nem pusztul, hatalmasra nő
Fája 30 méter magasra is megnő, egyike a leghosszabb életű fáknak. A 200-300 éves fa nem ritkaság, de nyilvántartanak ezeréves gesztenyefát is. A virága jó méhlegelő, a gesztenyeméz különleges csemege. Az apró szemű gesztenyét évszázadokon keresztül nem csak a vaddisznók fogyasztották, de a házi disznókat is ezzel takarmányozták. A nagy szemű gesztenyét – amelyet mi maróninak nevezünk – megfőzték és tésztát készítettek belőle, amely egyes vidékeken a kenyeret is helyettesítette. Manapság vaslapon sütik és árulják az utcákon az illatos gesztenyét – most karácsony előtt is - közkedvelt édesség a gesztenyepüré tejszínhabbal. Ez érdekes módon csak az egykori Monarchia országaiban terjedt el, más országokban szinte ismeretlen.
Az asztalosok számára is nagy kincs – ami szinte nincs
A szelídgesztenye fája kitűnő, asztalosoknak nagy kincs, de nem nagyon jutnak hozzá – mesélte egy faműves asztalos. Olyan értékes, mint a tölgy, csak a rajzolata tér el kicsit, a tükröződő bélsugarak hiánya miatt. De gyakorlatlan szem sokszor meg sem tudja a két fát különböztetni. Különlegességként, itt a legvégén azért hozunk egy gesztenyefabölcsőt, amit IDE kattintva meg lehet nézni!
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.