A harmadik helyek olyan közösségi terek, amelyek az otthon és a munkahely mellett lehetőséget biztosítanak az informális társas interakciókra.
Egyre több magyar foglal ilyen szállást a járvány miatt: zsebbenyúlós, mégis sokan kedvelik
A 2020-ban kitört COVID-19 járvány jelentősen érintette a hazai szolgáltató szektort, ezen belül is a turizmust és vendéglátást. A kereskedelmi szálláshelyek veszteségei 2019 azonos időszakához mérten meghaladták a 257 milliárd forintot, amely 54%-os visszaesést jelent. A járványtudatosság beépült az emberek gondolkozásába. A korlátozások feloldása után a magyar turisták többsége belföldi szálláshelyen nyaralt, és inkább választottak olyan szálláshelyeket, amelyek saját hozott felszereléssel bérelhetők. Éppen ez lehet az oka annak is, hogy megnőtt az érdeklődés a kempingek iránt. Hogy alakult a kempingek helyzete a járvány alatt? Milyen támogatást kapott a szektor? Hogy érdemes egyáltalán nekivágni a kempingezésnek? Ennek jártunk most utána.
A járvány miatt a kempingezés sokkal népszerűbb lett a magyar turisták körében, és ezzel párhuzamosan a közösségi szálláshelyek népszerűsége jelentősen visszaesett. Mindez nem véletlen, hiszen inkább olyan szálláshelyeket választottak a magyarok, amelyek nyitott térben és saját, hozott felszereléssel (sátor, lakókocsi) vehető igénybe.
De nem csak a magyarok vágytak a belföldi kempinghelyekre
Az Állami Számvevőszék adatai szerint a Magyarországra látogató külföldi turisták körében a szállodán kívül a kemping volt a legnépszerűbb a járvány alatt. A koronvavírus megjelenése még óvatosabbá és megfontoltabbá tette a külföldi turistákat, kevésbé vágynak olyan szálláshelyekre, amelyek zsúfoltabbak és nagyobb az esély a megfertőződéshez. Ezt a járványtudatosságot jól szemlélteti a közösségi szálláshelyek 2020 vizsgált időszakában mért szállásdíj-bevételeinek elmaradása is.
A járvány első hulláma után a kempingek esetében megfigyelhető, hogy a magyar turisták pár hónap alatt megközelítőleg kompenzálták az elmaradást, de a külföldi turisták visszaesése miatt így is komoly bevételtől estek el ezek a szálláshelyek (összesen 40%-os visszaesés).
Nehéz újraindulás
A járvány 2020. márciusi hazai megjelenése és a kormány prevenciós intézkedései számos kereskedelmi szálláshelyet bezárásra kényszerítettek. 2020 első tíz hónapjában kevesebb működési egység üzemelt 2019 azonos időszakához képest, kivétel 2020. január, amikor 25-tel több működési egység üzemelt.
A mélypont 2020. áprilisa volt. Ebben a hónapban 593 db-bal (53%-os visszaesés) kevesebb panzió és 517 db-bal (53%-os visszaesés) kevesebb szálloda működött. Legnagyobb visszaesés a kempingeknél volt megfigyelhető, ahol 2020 áprilisában mindössze a 2019 azonos időszakában mért működ ő egységek 18%-a üzemelt.
Ahogy aztán a járványadatok javultak, egyre közelebb került a nyitás, viszont ehhez a szektor részvevőinek nagy segítségre volt szüksége. A Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program a legnagyobb hazai turisztikai fejlesztéseket összefogó kormányzati ernyőprogramja, amelynek célja, hogy 2030-ig Magyarországot Közép-Európa turisztikai központjává tegye. A Program zászlóshajójaként útjára indított Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció 2017-től 2030-ig tartó futamideje alatt összesen 300 milliárd forintos keret teszi lehetővé a szálláshelyek minőségi megújulását, szintlépését.
A program fejlesztési területei között szerepel a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, attrakcióműködtetés, programszervezés, turisztikai infrastruktúra üzemeltetés, és egyéb területek. A Programban 150 milliárd forintot biztosítanak a magyarországi szálláshelyek teljeskörű megújítás át célzó program utolsó szakaszának megvalósítására. Ebből 85 milliárd forint keret összegű támogatásra pályázhattak a 100 szoba feletti vidéki szállodák építésre, vagy felújításra.
A Programon belül egy másik, 60 milliárd forintos keretösszeggel kiírt pályázaton a vidéki Magyarország magánszálláshelyei és egyéb szálláshelyei juthattak szobánként 1 millió forintos támogatáshoz. A támogatások sokrétűek, a turisztikai ágazat legtöbb szereplőit kívánja bevonni, így például 2020 folyamán strand- és kempingfejlesztésekre is került pályázati kiírás. Májusban 5 milliárd forint keretösszeggel írtak ki pályázatot Balaton-parti kempingek fejlesztésére.
Milyen árakra számíthatunk?
Mivel a magyarok körében egyre népszerűbb a kempingezés, ezért utánanéztünk, mennyibe kerül egy háromnapos, hétvégi kikapcsolódás a magyar kempingekben. A keresési paramétereket egy átlagos családhoz állítottuk be, két felnőtt és két gyermek. Időtartamban pedig két éjszakát jelöltünk meg. Ennek alapján a Booking.com listája 24 találatot dobott fel Magyarország területén, mely alkalmas lehet kempingezésre.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A keresési eredmények szerint, a legolcsóbb szálláshely Körmenden található. A szálláson bár, közös társalgó, kert, grillezési lehetőség és terasz várja a vendégeket. Saját parkoló áll rendelkezésre a helyszínen. Itt két felnőtt és egy gyermek 12 935 forintért sátrazhat.
A második legolcsóbb szállás Balatonlellén található, ahol sátrazhatunk, de lakóautóval is leparkolhatunk két estére. A kemping ülősarokkal és étkezősarokkal rendelkezik. Ami extrának számít, hogy mindennap kontinentális reggelit szolgálnak fel. De grillező is rendelkezésre áll a vendégek számára, ha magunk szeretnénk sütögetni. Az ár itt 19 270-tól kezdődik.
A harmadik legolcsóbb helyszín Siófokon található. Ingyenes magánparkolóval ellátott, ahol sátorral vagy lakókocsival lehet megszállni. Ennek az ára két éjszakára pedig 20 460 forint egy négytagú családnak.
Megnéztük persze a legdrágább kempingeket is. Gárdonyban, a Pisztráng Kempingben apartmanokban szállhatunk meg. A szállás bárral, közös társalgóval, valamint ingyenes wifivel ellátott, teraszos, légkondicionált. Ez egy négy fős család számára, két estére, 183 200 forintba kerül.
Ezt követően Lipóton, a Lipót Termál Campingben ugyan így, két estére már csak 94 980 forintért foglalhatunk. Itt mobilházakban szállhatunk meg. A kemping kültéri medencével és termálvizes gyógyfürdővel várja vendégeit, a helyszínen vízi park, étterem és bár is működik. A légkondicionált apartmanokban saját fürdőszoba, valamint mikrohullámú sütővel, hűtőszekrénnyel és főzőlappal kiegészített konyha is helyet kapott. Törölköző és ágynemű felár ellenében biztosított. Valamint a kemping játszóteret is kínál.
Harmadik legdrágább a sorban a Balatonberényben található kemping, a Balatontourist Berény Naturist Camping. Itt is mobilházakban szállhatunk meg, a kemping bárral, kerttel, saját strandrésszel és terasszal várja vendégeit. A légkondicionált szállásegységek mikrohullámú sütővel, hűtőszekrénnyel és étkezősarokkal ellátott konyhasarokkal rendelkeznek. Mindezt egy négytagú család két estére 61 570 forintért foglalhatja le.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?