A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Farkasok támadták meg egy erdész kutyáját Füzérnél. Évek óta tudják, hogy farkasok vannak a környéken, ám az első találkozás csak a napokban történt meg. A támadás 40-50 másodpercig tartott és videó is készült az esetről - írja az agroforum.hu.
A lap szerint valószínű volt, hogy Füzér környékén már nem csak átutazók a farkasok, hanem néhányan már véglegesen letelepedtek a területen. Kezdetben csak közvetett nyomok utaltak a nagyragadozók jelenlétére tavaly azonban egy a település közelében történt bikaborjú elejtésével "leleplezték" magukat.
Néhány napja bekövetkezett az első találkozás is ember és farkas között, amikor az erdésszel és az őt kísérő golden retrieverrel kerültek kapcsolatba az állatok a településtől körülbelül egyórányira. A kutya szagot fogott, elindult egy irányba, majd amikor a férfi hátrapillantott látta, hogy a retrievert alig 50 méterre négy, nála nagyobb termetű farkas vette körül.
Az erdész elmondta, évek óta tudják, hogy farkasok vannak a környéken, nyomaikat is látta már a sárban, hóban, hulladékukkal is találkozott.
Amikor támadásba lendültek a farkasok, az erdész elkezdte behívni a kutyát, ám előtte meggyőződött arról, hogy biztosított számára a menekülő út.
A következő másodpercek történéseit felvette telefonjával. A falka a behívott kutyát üldözőbe vette, majd amikor a kutya megérkezett az erédszhez, a farkasok továbbra sem torpantak meg, ezért felvett egy ágat, amellyez a kezében kiabálni és hadonászni kezdett, hogy elriassza a ragadozókat.
Ekkor megálltak, majd megfordultak és elmentek.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A kutya komolyabb sérülés nélkül megúszta a kalandot. A férfi a hazafelé vezető úton folyamatosan figyelte, hogy követi-e a falka, majd otthonról értesítette a természetvédelmi őrt, illetve a vadászatra jogosult személyt.
A videó ide kattintva elérhető.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?