A világ legnagyobb vérfehérje-vizsgálata új távlatokat nyithat az Alzheimer-kór és más betegségek korai felismerésében.
Már szeptember elején tapasztalhattuk, hogy borzasztó gyorsan váltakozik az időjárás. A reggelek hűvösek, napközben vagy süt a nap vagy esik az eső, estére viszont ismét beköszön a hideg. Nem csoda, hogy nem igazán tudjuk kitalálni, hogy mit vegyünk fel, amikor elindulunk otthonról. Ez persze nem csak azért rossz, mert megeshet, hogy melegünk lesz napközben, vagy épp elázunk, hanem azért is, mert ilyenkor a legkönnyebb megfázni. Mit tehetünk, hogy elkerüljük a betegségeket még az ősz elején? Mutatjuk!
Nyár végére elfogynak az ember tartalékai. Ahogy elkezdődik az ősz, azt vesszük észre, hogy sokkal fáradékonyabbak vagyunk, nincs annyi energiánk, mint a nyár elején. Ha nem vigyázunk, és nem pótoljuk a szervezetünk számára fontos vitaminokat és ásványi anyagokat, akkor könnyen belecsúszhatunk kisebb-nagyobb betegségekbe is, mint például egy hirtelen jött megfázás. Mit lehet tenni, ha fel szeretnéd turbózni szervezeted az ősz elején, hogy bírd szusszal a hidegebb napokat is? Segítünk néhány egyszerű tippel!
Moss kezet
Az orvosok, akik minden nap találkoznak betegekkel, folyamatosan kezet mosnak. Pont emiatt tanácsolják a szakértők mindenkinek, hogy amikor csak lehet, mossuk meg a kezünket. Tömegközlekedés után, a mosdó használata előtt és után is, evés előtt, miután hazaértünk - ez az elsődleges kulcs ahhoz, hogy elkerüljük a betegségeket.
A legjobb, ha legalább 20 másodpercig mosod a kezed. Ez kb. annyi idő, mint elénekelni kétszet a Boldog születésnapot című dalt. Fontos a technika is, mert nem elég csak összedörzsölni a kezünket, meg kell mosni a kézfejünket, az ujjak között is és a körmök alatt is. Az mindegy, hogy meleg vagy hideg a víz - a súrolás eltávolítja a baktériumokat.
Takarítsd ki a házat
Az orvosok azt tanácsolják, ha rosszul érzed maradj otthon, mivel könnyen megfertőzheted a munkatársaidat is pusztán azzal, hogy megfogod előttük a kilincset vagy beletüsszentesz a levegőbe. Ha otthon maradsz, azokat a felületeket mindenképp fertőtlenítsd le, amiket gyakran használsz, mindig megérintesz.
Ugyan ez érvényes akkor is, ha munkában vagy. Azokban az időszakokban, amikor mindenki meg van fázva, vagy több munkatársunk is otthon marad betegség miatt, érdemes végigtakarítani az általunk használt felületeket. Billentyűzet, egér, asztal, a különböző tárolók stb.
Fogyassz gyümölcsöt
Elcsépelten hangzik, de nagyon fontos a gyümölcsök fogyasztása, hiszen a legjobb, ha természetes forrásból töltöd fel magad vitaminokkal. Figyelj arra, hogy ne hagyd ki a reggelit, és ilyenkor is egyél néhány szem szőlőt vagy készíts otthon saját magad gyümölcslevet az évszakban elérhető terményekből. Próbáld kerülni a cukros ételeket és italokat, mivel kutatások bizonyították már, hogy a cukor szó szerint lelassítja immunsejtjeink működését.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Aludd ki magad
Az alvás során testünk regenerálódik, fontos folyamat a gyógyulás során is. Ha úgy érzed, esélyes, hogy megfáztál, fürödj meg és irány az ágy. Fontos, hogy ilyenkor meglegyen a 7-8 óra alvás, hiszen ennyi idő kell ahhoz, hogy a szervezeted fel tudjon töltődni. Ráadásul sok energiába kerül az, hogy a tested legyőzze a bacikat.
Fogyassz sok folyadékot
A kiszáradás mindenféle betegséget súlyosbít, ezért próbáljon meg inni annyi pohár vizet, amennyit csak tudsz. Még akkor is, ha már jól érzed magad! Ha több folyadékot viszel be a szervezetedbe, az segít a testednek, hogy meglazítsa az összes olyan nyálkát, amely odabent felhalmozódott.
Öltözz rétegesen
Ősszel nagyon változékony az időjárás ezért érdemes több rétegben felöltözni. Tudj mit levenni, ha meleged van és tudj még egy réteget magadra húzni, ha épp esik és hideg van. A zárt cipő elengedhetetlen ebben az évszakban. Fontos, hogy ne eressze át a vizet, mert könnyen megfázhatsz, ha vízes cipőben viszel végig egy napot. Egy esernyő pedig mindig legyen a táskába dobva, sosem tudhatod, mikor kap el egy nagyobb eső.
(via: hellomagazine.com)
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?