Kiderült, melyek a magyarok kedvenc zenekarai, énekesei: itt a lista!

MTI
2019. augusztus 21. 18:01

Tizenkét kategóriában már a negyedik alkalommal adták át a Petőfi Zenei Díjakat a Zamárdiban tartott Strand Fesztivál nyitónapján kedd este.

A Petőfi Zenei Díj több kategóriájának jelöltjeit a Petőfi Rádió 2018. március 1. és 2019. március 1. között legtöbbet játszott száz magyar dala közül választotta ki egy százfős, elismert zenészekből, producerekből, zenei szerkesztőkből, újságírókból, koncert- és fesztiválszervezőkből álló szakmai grémium. Az év zenekarára, az év női és férfi előadójára, az év videoklipjére és az év akusztikus koncertjére június 18. és augusztus 12. között szavazhatott a közönség és a szakmai testület. A végeredménybe a szakmai zsűri és a közönség szavazatai 50-50 százalékban számítottak bele.

Az év zenekara a Halott Pénz, az év női előadója Rúzsa Magdi, az év férfi előadója Ákos lett. Az év videoklipjének a Follow The Flow Nem tudja senki című dalának videoklipjét, az év akusztikus koncertjének pedig a Bagossy Brothers Company tavaly november 5-ei koncertjét választották.

Az életműdíjat Nagy Feró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere kapta. Két kategóriában már korábban győztest hirdettek: az év felfedezettje az Acoustic Planet, míg az év dala Pápai Joci Az én apám című száma lett.

Négy új kategóriában - az év szövegírója, az év gitárosa, az év ütőhangszerese és az év billentyűse - a Petőfi Rádió által összeállított öt-öt nevet tartalmazó listáról a korábbi életműdíjasok, Bereményi Géza, Demjén Ferenc és Tátrai Tibor választották ki a győzteseket. Az év gitárosa Füstös Bálint, az év szövegírója Szepesi Mátyás, az év ütőhangszerese Gálos Ádám, az év billentyűse pedig Szebényi Dániel lett.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Petőfi Rádió, a VOLT Produkció és az M2 Petőfi TV közös díjait egész estés gálán adták át. A Rókusfalvy Lili és Harsányi Levente vezette műsort élőben közvetítette az M2 Petőfi TV és a petofilive.hu is. A gálán fellépett Pápai Joci, a Halott Pénz, a Hiperkarma, az AWS, a USNK, az Acoustic Planet, a Useme és a francia Ofenbach. A győztesek kihirdetése után a fesztivál MOL-Petőfi Rádió Nagyszínpadán adott koncertet a brit világsztár, John Newman, a Follow The Flow, és a nemzeti ünnep alkalmából tűzijátékot is tartottak.

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 10. péntek
Melánia
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33