A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
A Velencei-tó és a Vértes körzetében nőtt leginkább a gazdát cserélt ingatlanok ára tavaly a kiemelt üdülőkörzetek közül – derült ki a TAKARÉK Index elemzéséből. A legdrágábban továbbra is a Balaton mellett vásárolhatunk ingatlant, ahol a nyaralók a kedvezőbb fekvés miatt átlagosan magasabb négyzetméteráron cseréltek gazdát, mint a lakóingatlanok. A nagy tavak közül a Tisza-tónál lehet a legolcsóbban ingatlanhoz jutni. A Takarék Index elemzőinek prognózisa szerint egyes körzetekben a falusi csok is felfelé hajthatja a nyaralók árát.
A TAKARÉK Index elemzői évről évre megvizsgálják a hazai üdülőövezetek lakóingatlan- és üdülőpiacának alakulását. Az adatok részletes elemzése során kiderült, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan tovább drágultak az ingatlanok hazánk üdülőövezetiben is. A legnagyobb árnövekedés a tranzakciós fajlagos árak alapján a Velencei-tó–Vértes Üdülőkörzetet jellemezte, ahol a gazdát cserélt ingatlanokért fizetett átlagos négyzetméterárak 23,1 százalékkal emelkedtek. A második helyen a Mátra-Bükk Üdülőkörzet állt 22,8 százalékos áremelkedéssel, a harmadik pedig Budapest Üdülőkörzet lett 21,5 százalékos drágulásával, de nem sokkal maradt el tőle árnövekedésben a Balaton (21,1%) sem. A legkevésbé a Tisza-tó környékén változtak az árak, 12 százalékkal.
A TAKARÉK Index elemzői 2019-ben erőteljes, országosan 10 százalék alatti, Budapesten inkább 10-15 százalék közötti növekedésre számítanak a lakóingatlanoknál. Véleményük szerint a nyaralópiacok tekintetében fontos árbefolyásoló tényezővé válhat a falusi csok, amely például számos Balaton környéki településen elérhető lesz, így adott esetben ezeken a településeken növekedhet az állandó lakosok száma, ez pedig felfelé hajthatja majd az otthonok árát.
A lakóingatlanok ára a fővárosban a legmagasabb
A hazai kiemelt üdülőövezetek közül a legmagasabb lakóingatlanárakat az elmúlt években jelentősen megdrágult fővárosban találjuk, ahol 2018-ban a tranzakciós árak alapján átlagosan több mint 500 ezer forintot kellett fizetni négyzetméterenként. A második legdrágábbnak a Balaton környéke számított, ahol a fajlagos átlagárak 334 ezer forint körül alakultak, a harmadik helyre pedig a Sopron, Kőszeghegyalja térség került 320 ezer forinttal. A legolcsóbban a Tisza-tónál lehetett lakóingatlant vásárolni üdülőövezetben, ott alig valamivel haladta meg a 60 ezer forintot a négyzetméterenként fizetendő összeg.
A Balatonnál drágábbak az üdülők, mint a lakóingatlanok
A lakóingatlanok mellett a TAKARÉK Index elemzői az üdülők áralakulását is megvizsgálták a klasszikusabb üdülőkörzetek esetében, az elemzésből kihagyva Budapestet, illetve Sopront és térségét.
A nyaralókat illetően a legmagasabb árak a Balaton környékét jellemezték, ahol 421 ezer forint körül alakultak az átlagos fajlagos árak, amely így magasabb volt a területet jellemző átlagos lakóingatlanáraknál. Ez azzal magyarázható, hogy a Balaton környékén sok nyaraló közel van a vízparthoz, így a tó prémiumot biztosít a számukra. A legmagasabb árak tekintetében második helyen álló Velencei-tó környékén átlagosan 264 ezer forintot kellett fizetni négyzetméterenként egy-egy nyaralóért, ez az ár szintén meghaladta az ugyanott a lakóingatlanokért fizetendő összegeket.
A Dunakanyarban átlagosan 209 ezer forintos négyzetméteráron cseréltek gazdát az üdülők, ami a harmadik legdrágább helyszínnek számított hazánkban. A legolcsóbban nyaralóhoz jutni a Mecsek-Villány térségben lehetett, ott a 100 ezer forintot sem érték el az ingatlanokért fizetendő átlagos négyzetméter árak.
A TAKARÉK Index elemzői ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy üdülőtranzakcióból a lakóingatlanokhoz képest meglehetősen kevés van, ezért a négyzetméterárak évről évre jelentősen ingadoznak, és erősen befolyásolja az árakat az adott időszakban gazdát cserélt ingatlanok összetétele is. Például a Tisza-tó és a Velencei-tó környékén 2017-ről 2018-ra megfigyelt jelentős árugrás valószínűleg nagy mértékben ennek a ténynek volt köszönhető.
A Balatonalmádi és a Balatonfüredi járásban drágultak leginkább a lakóingatlanok
A Balaton mellett a vízparttal is rendelkező járások közül leginkább a Balatonalmádi és a Balatonfüredi járás lakóingatlanjai drágultak, előbbi esetében a tranzakciók alapján számolt medián árak 32,4 százalékkal növekedtek 2017-ről 2018-ra, míg utóbbinál az árak 31,3 százalékkal emelkedtek. Hasonló drágulás volt tapasztalható a Fonyódi (21,6%), a Siófoki (20,2%) és a Keszthelyi (20,1%) járásokban is, míg a legkisebb növekedés a Tapolcai (13,1%) és a Marcali (7,1%) járásban volt megfigyelhető.
A TAKARÉK Index elemzői a járások közvetlen vízparti és attól távolabbi helyszínei esetében külön-külön is megvizsgálták az árak alakulását. Az eredmények azt mutatták, hogy a legnagyobb drágulás ellenére a legtöbb ingatlan a part menti területeken cserélt gazdát, a parttól távolabbi helyszíneket csak kevés tranzakció jellemezte. A fajlagos medián árak itt több helyen alacsonyabbak voltak 2018-ban, mint 2017-ben (vélhetően az összetételhatásnak köszönhetően), vagy csak nagyon enyhe emelkedést mutattak. Az előbbiek alól kivételt csak a Tapolcai járás jelentett.
A fajlagos medián árszintek esetében nem meglepő módon a legtöbb esetben a parthoz közeli területeknél találhatóak a magasabb árak, és a parttól távolodva csökken az ingatlanokért fizetendő fajlagos ár. Az árak a part közeli települések közül a Balaton keleti részein jellemzően magasabbak, akár az északi, akár a déli partot vizsgáljuk.
Siófokon a legdrágábbak az üdülők
A Balaton mellett található településeket elemezve egyértelműen látszik, hogy a legmagasabb árakat Balatonfüreden, Zamárdiban, Balatonlellén, Balatonalmádiban és Siófokon kellett fizetni a lakóingatlanokért, 395 és 500 ezer forint között mozogtak a fajlagos medián árak 2018-ban. A vizsgált helyszínek közül a legolcsóbbnak Balatonföldvár számított, 178 ezer forintos négyzetméteráraival a 2017-2018 éves adatok alapján.
Az üdülők esetében a legdrágábban ingatlanhoz jutni Siófokon lehetett, a második helyen Balatonalmádi állt, míg a képzeletbeli dobogó harmadik helyére Balatonfüred került. A magyar tengernél legolcsóbban Keszthelyen lehetett nyaralót venni, 2018-ban 225 ezer forintos négyzetméteráron. (1. táblázat)
A Velencei-tónál Velence bizonyult a legdrágábbnak a lakóingatlanárakat vizsgálva 280 ezer forintos fajlagos medián áraival, míg Gárdonyban átlagosan 271 ezer forintot kértek egy lakás négyzetméteréért. A nyaralóárakat illetően viszont már utóbbi település bizonyult drágábbnak, hozzá kell azonban tenni, hogy Velence esetében nagyon kevés tranzakció alapján tudtak vizsgálódni a TAKARÉK Index elemzői.
Település | Lakóingatlanok (ezer Ft/m2) | Üdülők (ezer Ft/m2) |
Balatonfüred | 500 | 421 |
Zamárdi* | 485 | 331 |
Balatonlelle | 472 | 366 |
Balatonalmádi | 405 | 457 |
Siófok | 395 | 581 |
Hévíz | 384 JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT? Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x) | 469 |
Balatonboglár | 323 | 256 |
Velence | 280 | 175 |
Fonyód | 274 | 333 |
Gárdony | 271 | 309 |
Keszthely | 236 | 225 |
Balatonföldvár* | 178 | 390 |
Tapolca | 140 | na |
Tiszafüred | 101 | na |
Poroszló | 64 | na |
*2017 -2018-as lakóingatlanár |
A Tisza-tónál az előbbieknél lényegesen alacsonyabb árakon lehet lakóingatlanokhoz jutni, Tiszafüred esetében például 101 ezer forint volt csupán a tipikusan egy négyzetméterért fizetendő összeg 2018-ban, míg Poroszlón ennél is kevesebbet kellett fizetni az ingatlanvásárlás során.
A vizsgálatból kiderül, ha valaki a nagy magyarországi tavak mellett szeretne házat vagy lakást vásárolni, akkor ezt a legolcsóbban a Tisza-tó mellett teheti meg. A Velencei-tó és a Balaton esetében már kicsit összetettebb a kép, a Balaton közelében akadnak ugyanis olyan települések, ahol kedvezőbb árakon hozzá lehet jutni ingatlanhoz, mint a Velencei-tónál. Például Balatonföldváron és Keszthelyen, de ide tartoznak még Fonyód lakóingatlanjai, vagy Balatonboglár üdülői. A többi esetben azonban lényegesen mélyebben kell a zsebébe nyúlnia annak, aki a Balatonnál tervez saját házat vagy lakást venni.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?