A világ legnagyobb vérfehérje-vizsgálata új távlatokat nyithat az Alzheimer-kór és más betegségek korai felismerésében.
Az elmúlt években nagy divattá vált hazánkban az edzőtermek használata, melynek rendkívül sok pozitív hatása van, például fejleszti testünket és csökkenti a stresszt. Nem csak az edzőteremben tudunk fejlődni fizikailag és nem csak a súlyok alatt tudjuk kiereszteni a gőzt: egy friss kutatás szerint a rendszeresen végzett, közepesen megerőltető mozgásformák – mint például a kertészkedés – 20 százalékkal csökkenti az elhalálozási esélyt.
Egy friss kutatás szerint, mely a British Journal of Sports Medicine című lapban jelent meg, 20 százalékkal csökkentheti az elhalálozás esélyét, ha hetente legalább egyszer 10-60 percen keresztül közepesen megerőltető munkát végzünk, például takarítunk, táncolunk, vagy kertészkedünk.
Ez azt jelenti, hogy például a virágültetés, a gyomlálás, vagy más kertészeti munkák egyfajta terápiaként hatnak ránk; megnyugszunk tőlük, sőt erőnlétünk is fejlődik általa. A kutatók 88 ezer 40 és 85 év közötti amerikai felnőttet vizsgáltak meg. A kutatás alkalmával rájöttek, hogy azoknál, akik rendszeresen „szabadidős fizikai aktivitást” végeznek, jóval kevesebb a betegségek miatti elhalálozások száma. A tanulmánynál minden féle betegséget vizsgáltak, beleértve a szív- és érrendszeri betegségeket és a rák bizonyos típusait is, írja cikkében a TipHero.
A kutatás szerint azoknak, akik rendszeresen, hetente legalább egyszer 10-60 percet könnyű fizikai tevékenységgel töltenek – mint például kertészkedés, tánc – 18 százalékkal kevesebb az esélyük arra, hogy valamiféle betegség miatt halálozzanak el. Azoknak, akik hasonló tevékenységet folytatnak, de erre 2,5-5 órát szánnak hetente, 31 százalékkal csökken a betegségekből adódó elhalálozási esélye.
A legnagyobb pozitívum azoknál volt megfigyelhető a kutatás során, akik 20-30 órát töltöttek könnyű fizikai tevékenységekkel, mint például sétával, kertészkedéssel és tánccal. Ezeknek a mozgásformáknak mindegyike erősíti a szívet és a tüdőt, valamint formában tartja az izmokat.
A tanulmány elkészítéséhez a kutatók 11 éven keresztül követték a résztvevőket, egészen a halálukig. Minden résztvevővel fizikai felméréseket készítettek, és abból vonták le a következtetéseket, hogy az adott személyek milyen hosszan bírták végrehajtani ezeket a testnevelési feladatokat. A kutatásban résztvevők minél edzettebbek voltak, annál kevesebb volt az elhalálozási arányuk.
Bár lehet, hogy nem is vesszük észre, de az intenzív kerti munka felér egy edzéssel: emeléssel, hajlítással, guggolással, ásással, ültetéssel és gereblyézéssel elérhetjük azt az eredményt, melyet az edzőteremben is. Amennyiben legalább néhány órát töltünk kertészkedéssel hetente, igen jót tehetünk mind fizikális állapotunknak, mind mentális egészségünknek. A kimutatások szerint azok, akik kertészkednek boldogabbak, kevésbé figyelhető meg náluk a depresszió, a szorongás és a stressz.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ez a tanulmány a Betegségellenőrzési és -megelőzési központ (Centers for Desease Control and Prevention, CDC) Nemzeti egészségügyi felmérésének (National Health Interview Survey) részét képezte, amely a kutatási információkat közemberektől nyerte. A tanulmányban résztvevőknek nem volt olyan kedvezőtlen egészségügyi állapotuk, amely befolyásolta volna az eredményeket.
Jó hír a felnőtteknek: akik akár csak egy kis mozgást végeznek heti rendszerességgel, nagyban csökkentik a betegségek kialakulásának esélyét. Épp ezért ajánlott, hogy minél többen rászánják magukat egy kis kocogásra, vagy kertészkedésre, főleg abban az esetben, ha ülőmunkát végeznek.
A Betegségellenőrzési és -megelőzési központ megosztott néhány tippet azoknak, akik edzésként tekintenek a kertészkedésre:
- Próbálj legalább 2-5 órát kertészkedni hetente, ha lehetséges a családod körében.
- Védekezz az erős nap és a rovarok, különösen a kullancsok ellen.
- Amennyiben túl megterhelőnek érzed a kertészkedést – például ha sokáig ülőmunkát végeztél –, próbáld meg fokozatosan csinálni: kezdetben vállalj kevesebbet, majd végezz egyre megterhelőbb műveleteket, egyre hosszabb ideig.
- Bizonyosodj meg róla, hogy be vagy oltva tetanusz ellen.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?