A harmadik helyek olyan közösségi terek, amelyek az otthon és a munkahely mellett lehetőséget biztosítanak az informális társas interakciókra.
Új, többfunkciós, különleges kiállító- és közösségi létesítmény épül Zamárdiban 350 millió forintos uniós támogatással és 80 millió forintos önerőből, az épület alapkövét hétfőn rakták le.
Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője beszédében kiemelte, Zamárdi dinamikusan fejlődő település, ahol tudatos városstratégiával 2014 óta több mint 1,5 milliárd forint értékben valósultak meg fejlesztések. Csak TOP-os forrásokból 600 millió forintnyi támogatást nyert el beruházásokra.
Csákovics Gyula polgármester elmondta, várhatóan jövő tavaszra elkészül a 250 négyzetméteres alapterületű, egyszintes építmény. A cél az volt, hogy legyen a parton egy sok embert befogadni tudó, amúgy egész évben nyitva levő és programot kínáló építménye a városnak.
Különféle közösségi események, kiállítások, koncertek, vetítések színtere lesz az új létesítmény, amelynek üzemeltetéséről még nem döntött az önkormányzat.
Az új közösségi épület önkormányzati területen épül meg a vízparttól mintegy 100 méterre, a kikötő közelében. A kiadott tájékoztató szerint akadálymentesített lesz, büfé, kávézó is helyet kap benne. A partszakasz használói számára egy sokoldalú kiszolgáló egységet is kialakítanak benne mosdóval, öltözővel, zuhanyzóval, pelenkázóval, csomagmegőrző és telefontöltő bázissal.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?