2 °C Budapest

Komoly gondok a Balatonnál: tömegével keresnek szakembereket a kikötőkbe, hajókra

2019. január 11. 15:00

A Balatoni Hajózási Zrt.-t (Bahart) is utolérte a munkaerőhiány: a cég rengeteg nyitott pozíciót osztott meg, többek között kikötőőröket, kikötőmestert, lakatost, gépszerelőt, villanyszerelőt, forgalmi vezetőt és villamosmérnököt keresnek. Összességében elmondható, hogy az angol és a német nyelvtudás, valamint a \"B\" kategóriás jogosítvány már alapelvárás - szúrta ki a HelloVidék a vállalat Facebook oldalán.

A Bahart tulajdonában és üzemeltetésében van 22 kikötő, 23 személyhajó és 4 komp, azonban a cég nem csak a vízi közlekedés, hanem a turizmus és a programkínálat szempontjából is jelentős szereplője a térségnek. A magyar tengernél dolgozni idillinek tűnhet, ennek ellenére szemmel láthatóan komoly munkaerőhiánnyal küzd a magyar hajózási vállalat.

A cég problémáiról már tavaly áprilisban is beszámolt a HírTV, az akkori adatok alapján 100 hajós dolgozott a Bahartnál, azonban a megfelelő színvonal fenntartása érdekében további 50-70 emberre lett volna szükség. A súlyos munkaerőhiányt intenzív elméleti és gyakorlati képzésekkel próbálták enyhíteni.

A Bahart karrierportálján a napokban számos friss állást tettek közzé, főként szerelőket és kikötői dolgozókat keresnek, azonban vezetői és mérnöki pozíciók is elérhetőek. Mindegyik munkakör teljes munkaidős, „éves állás”, ami azt jelenti, hogy nem csak határozott időre keresnek munkavállalókat. A vállalat a hirdetések többségénél kiemelte: "korrekt jövedelem", béren kívüli juttatások, stabil cég és biztos munkakörnyezet várja az új munkatársakat. Érdekes azonban, hogy

a forgalmi vezető és a villamosmérnök pozíciók leírásánál a "korrekt jövedelem" kimaradt a felsorolásból.

Az utóbbi pozíciókra jelentkezőknek kihívásokkal, változatos munkával, folyamatosan fejlődő, stabil vállalati háttérrel, valamint felelősségteljes feladatokkal, tapasztalatszerzéssel és szakmai fejlődési lehetőséggel kell beérniük. A lakatos, gépszerelő, villanyszerelő és forgalmi vezető pozíciók azonnali kezdéssel kecsegtetnek, a többi állásnál nincs feltüntetve a kezdés időpontja.

A HelloVidék érdeklődésére az ügyintéző elmondta, hogy tudomása szerint cafeteria egyik pozíció esetében sem jár, utazási költségtérítést azonban kapnak a munkavállalók: tömegközlekedés esetén azt 100%-ban téríti a vállalat, a benzinköltséget pedig 15 Ft/km-ben fizetik. A "korrekt jövedelemről" pontos összeget vagy bérsávot nem kívánt közölni a vállalat.

Légy Te is sikereink részese, csatlakozz hosszú távon tervezhető munkahelyünkhöz, motivált szakemberekből álló, összetartó csapatunkhoz, ahol kamatoztathatod tudásod, és ahol legfontosabb értéknek kollégáinkat tekintjük. Ha szeretnél kihívásokkal és fejlődési lehetőségekkel teli munkahelyet és támogató, inspiráló vezetői csapattal, nyitott, barátságos légkörben dolgozni, várunk Téged. A Balatoni Hajózási Zrt. folyamatosan biztosít karrierlehetőséget nem csak a frissen végzett pályakezdők, de a tapasztalt munkaerő számára is. Társaságunk gyakorlati és munkahelyet is kínál a duális hallgatók számára is.

- írja a Bahart a honlapján, ahol külön lapfület szenteltek annak, hogy a jelentkezőket meggyőzzék, miért érdemes a vállalatnál dolgozni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

A különféle pozíciókhoz más-más elvárások tartoznak, azonban munkaerőhiány ide vagy oda, meglehetősén komoly feltételeknek kell megfelelniük a jelentkezőknek. A legkönnyebben megugorható követelménye a kikötőőr állásnak van, a vállalat csupán jó kommunikációs és problémamegoldó készséget, terhelhetőséget, pontosságot és felelősségtudatot vár el, azonban előnyt jelent a B kategóriás jogosítvány, a saját gépjármű, az angol vagy német nyelvtudás, valamint a szakirányú szakmunkás végzettség.

Hasonlóan nem kérnek tapasztalatot a forgalmi vezető, a kikötőmester és a villamosmérnök pozícióknál, azonban a villanyszerelő, gépszerelő és lakatos állások betöltéséhez elengedhetetlen a 3-5 év gyakorlat.

A felsőfokú végzettséget egyedül a forgalmi vezető állásnál kérnek, az alapvető elvárások (kommunikációs, problémamegoldó készség, terhelhetőség, önálló és precíz munkavégzés) mellett kreativitást és MS Office ismereteket is megkövetelnek, de a szakirányú tapasztalatot nem feltételként, csak előnyként tartják számon.

A kikötőmesteri állás középiskolai és darukötözői OKJ végzettséggel tölthető be, valamint kishajóvezetői és kisgéphajóvezetői képesítést is elvárnak. Az angol és német nyelvtudás, a hivatásos hajóvezetői képesítés, valamint a hajózás területén szerzett tapasztalat előnyt jelent a kiválasztási folyamat során.

Különös, hogy a villamosmérnök pozíciónál nem írnak sem végzettségbeli, nem tapasztalatbeli kikötést, azonban egy rakás program- és hálózatkezelési jártasság szükséges az állás betöltéséhez.

A szaki munkák iránt érdeklődőknek pozíciótól függetlenül hasonló elvárásoknak kell megfelelniük: szakirányú végzettséget és tapasztalatot várnak el mind a gépszerelő, a villanyszerelő és lakatos pozícióknál is, ezen kívül nem árt, ha "B" kategóriás jogosítvánnyal is rendelkezik az érdeklődő. Fontos az önállóság, a műszaki érdeklődés, a minőség- és eredmény centrikus gondolkodás, valamint a magas fokú precizitás. A lakatos pozíciónál ezen kívül még a rugalmas munkavégzéshez való alkalmazkodást is megkövetelik, valamint előnyként titulálják a CNC kezelésben való jártasságot.

A pályázók egy űrlap kitöltésével jelezhetik a vállalatnak pályázási szándékukat, továbbá választhatnak, hogy 1, 3 vagy 5 perces regisztrációt kívánnak igénybe venni. „Van, akinek az alaposság a fontos, van akinek a gyorsaság.” – írja a vállalat, majd hozzáfűzik, hogy a részletes adatlappal személyre szabottabb állásajánlatokat tudnak kínálni az érdeklődőknek.

NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 10. péntek
Melánia
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33