A légiközlekedési iparág 2025-ben is komoly kihívásokkal néz szembe, elsősorban a Boeing folyamatos problémái és az ellátási lánc zavarai miatt.
A repülés már nem kiváltság, amióta megjelentek a diszkont légitársaságok és már nem is feltétlenül kell Budapestre utazni ahhoz, hogy repülhessünk. Debrecenből például pár hónap múlva akár Ciprusra vagy Mallorcára is elutazhatunk, a sármelléki repülőtér folyamatban lévő fejlesztése után pedig várhatóan a dél-balatoni légikikötő kínálata is újabb járatokkal bővül. A remények szerint akár Tel-Avivba vagy Szentpétervárra is lehet közvetlen menetrendszerinti járat Sármellékről.
Nem kell feltétlenül Budapestre utazni ahhoz, hogy repülhessünk. A debreceni repülőtér a második legforgalmasabb magyarországi reptér lett mára és az utóbbi években egyre bővülő útvonalhálózattal várja az utazni vágyókat. Ez főként a Wizz Airnek köszönhető, amely 2012-ben kezdett el menetrendszerinti járatokat üzemeltetni Debrecenből. 2016-ban csatlakozott hozzá a Lufthansa és vélhetően az épülő debreceni BMW-gyár miatt is látnak majd lehetőséget a reptérben a légitársaságok a következő években.
Bár a ferihegyi repülőtér évi 13 milliós forgalmától még messze elmarad a debreceni repülőtér, azért van kereslet a járatokra: idén az év első kilenc hónapjában 300 ezer utas fordult meg és jövőre folytatódhat az emelkedés a kapacitásbővítéseknek köszönhetően. Csak a Wizz Air 600 ezer ülőhelyet kínál majd 2019-ben Debrecenből a közelgő nagy bővítés után.
Decembertől több új járattal bővül a debreceni repülőtér kínálata, miután a Wizz Air egy második Airbus A320-as repülőgépet telepít a helyi bázisára. A jövő hónaptól Barcelonába, Doncasterbe, Bázelbe, Dortmundba is lehet majd repülni a kelet-magyarországi városból, majd Palma de Mallorca, Málta és a ciprusi Larnaka is elérhető lesz március végétől. Ciprusra és Mallorcára például már 30 ezer forint alatti összegből meg lehet fordulni. A régi járatok is megmaradnak Tel-Avivba, Londonba, Eindhovenbe, Milánóba, Párizsba és Moszkvába, így Wizz Airrel 11 különböző országba lehet repülni Debrecenből és 14 célállomásból lehet válogatni. A reptér másik légitársasága, a Lufthansa pedig Münchenbe közlekedtet menetrendszerinti járatot a kelet-magyarországi reptérről.
Nyugat-Magyarországot a sármelléki repülőtér igyekszik kiszolgálni, ahonnan egykor a Ryanair is működtetett menetrendszerinti járatokat. Nemrég még a népszerű török üdülővárosba, Antalyába, Moszkvába és Zürichbe is el lehetett repülni a Balaton melletti repülőtérről. Manapság charterjáratok közlekednek a repülőtérre, jellemzően Németországból, kihasználva a Hévízre igyekvő turistaforgalmat. A flybe Berlinbe, Düsseldorfba, Hamburgba, a Lufthansa Frankfurtba, a Germania pedig Erfurtba, Drezdába és Lipcsébe indított idén repülőgépeket. Ezeket sem túl nagy gyakorisággal, Lipcsébe például összesen 2 járat indult el idén és Frankfurtba is mindössze két alkalommal lehetett repülni a Balaton melletti légikikötőből. A legsűrűbb a flybe düsseldorfi járata volt, ami augusztus 18 és október 20 között heti egyszer közlekedett.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A kilátások viszont ígéretesek, 2016 decemberében egy kormányhatározat 6,6 milliárd forintot biztosított a repülőtér infrastrukturális és technológiai fejlesztésére (például a kifutópálya meghosszabbítására és a környező épületek felújítására), amitől a repülőtér több menetrendszerinti járatot vár. Elsősorban Frankfurt és London lenne a cél Hévíz polgármestere szerint, de tel-avivi, szentpétervári és norvégiai járatok indulásáról is tárgyaltak.
Jelenleg évente mintegy 20 ezer utas fordul meg a sármelléki charterjáratokon és a kisgépeken, ennek a többszörösére, legalább 150-200 ezer utasra lenne szükség ahhoz, hogy rentábilisan működjön a repülőtér az üzemeltető hévízi önkormányzat szerint és ezzel hosszú távon is lehessen vele számolni.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.