A tiltás várható hatásai összetettek: csökkenhetnek az albérletárak, az önkormányzatok jelentős bevételtől esnek el, és a turizmus is átalakulhat.
Burkoltan, de megerősítette Nagy Márton, hogy a gazdaságirányítási átalakítás után ő lenne a csúcsminiszter, Varga Mihály pedig az MNB elnöke. Egy hosszú interjúban többek között arról is beszélt, a kormány megregulázná a külföldi webshopokat, illetve szigorítana az Airbnb szabályain is. Kijelentette azt is: nincs B-terv, Donald Trump győzelmére készülnek.
Orbán Viktor korábban utalt arra, hogy nagy átalakításokat tervez a gazdaságirányításban: mint közölte, összevonnák a Nemzetgazdasági Minisztériumot és a Pénzügyminisztériumot, az egyik vezetője pedig az MNB elnöke lesz márciustól - a sajtópletykák szerint Varga Mihály menne a jegybank élére márciusban, miután lejár Matolcsy György mandátuma, Nagy Márton pedig csúcsminiszter lenne.
A terveket firtató kérdésre utóbbi az InfoRádióban arról beszélt: "ezt a miniszterelnöktől kell megkérdezni, ő a felelős, de még messze vagyunk ettől".
Ugyanakkor Nagy Márton burkoltan, de megerősítette, vannak ilyen tervek, elmondta, az a fontos, hogy a jegybank és kormány között normális legyen a viszony, márpedig „nagyon jó munkamegosztás, partnerségi kapcsolatom van Varga Mihállyal”. Kitérve Matolcsy kritikáira, a nemzetgazdasági miniszter, aki 2020-ig az MNB alelnöke volt kifejtette, ő az elmúlt években is megpróbált együttműködni a jegybankkal, de
az MNB vezetése úgy viselkedik, hogy ez nem lehetséges. Már el is vesztettem a bizalmamat abban, hogy ez visszaépülhet, már régen leszámoltam ezzel.
A jegybank politikát kritizálva arról beszélt: a szigorú monetáris politika fenntartása veszélyes lehet. "Az inflációt legyőztük, lent van a földön. Ha a jegybank túl óvatos, akkor a gazdaság megszenvedi ezt" - fogalmazott a miniszter.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az interjú további fontos állításai, gondolatai:
- Nagy Mártonnak nincs B-terve arra az esetre, ha nem Donald Trump nyeri az amerikai elnökválasztást. Kijelentette: "csak Donald Trump amerikai elnök és az ukrajnai béke esetén térhet vissza a gazdasági növekedés a 3-5 százalékos sávba már 2025-re." Hozzátette, nem szeretne arról gondolkodni, mi a forgatókönyv egy Harris-győzelem esetére.
- Matolcsy rendre kritizálja a kormányzatot, hogy túlzottan a nagy autóipari és akkugyár-beruházásokra épít, ennek kapcsán Nagy Márton kifejtette, jelenleg mindössze megakadás van a zöld átállásban, de „ettől még jó dolgot választottunk, ez egy visszafordíthatatlan folyamat”. A miniszter emellett a rossz külső feltételekkel, konkrétan a német gazdaság gyengélkedésével magyarázta a vártnál lényegesen rosszabb magyar gazdasági adatokat.
- A kormány dolgozik azon, hogy a külföldi webáruházak magyarországi működését újraszabályozza, mert jelenleg szerinte adóelkerülés melletti áron értékesítenek a magyarországi cég nélküli webshopok.
- Emellett szigorítani fogják az Airbnb szabályait is, itt a miniszter konkrétan kijelentette: lakáspiaci válság van, a rövidtávú kiadás miatt nagyjából 26 ezer lakás hiányzik a budapesti ingatlanpiacról.
Címlapkép: Balogh Zoltán, MTI/MTVA
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.