Kisvaszar
Falusi csok: Kisvaszar - Minden, amit a Baranya megyei, Hegyháti járásban lévő településről tudni lehet.
A Kormány honlapján április 12-én közzétett hivatalos lista szerint 2019. július elsejétől a Baranya megyei, Hegyháti járásban fekvő Kisvaszar településen is elérhető lesz a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (falusi csok). A HelloVidék összegyűjtötte Kisvaszar legfontosabb területei statisztikáit, legyen szó társadalmi, gazdasági, vagy épp környezeti statisztikákról, mutatókról. A HelloVidék bízik benne, hogy ezekkel az információkkal a kezében könnyebb lesz majd eldönteni, érdemes-e igénybe venni a falusi csok-ot a Baranya megyei, Hegyháti járásban található Kisvaszar településen.
A Magyar Közlönyben megjelent részletszabályok alapján a falusi csok igénylésére vonatkozó kérelem 2019. július 1. és 2022. június 30. között nyújtható be.
A Wikipédia szócikke szerint a Baranya megyei, Hegyháti járásban fekvő Kisvaszar Dombóvár és Komló között, mindkettőtől 12 km távolságra található. A 2011-es népszámlálás során a lakosok 98,2%-a magyarnak, 53,4% cigánynak, 0,3% németnek mondta magát (1,5% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 79,5%, református 1,2%, evangélikus 0,6%, felekezeten kívüli 12,2% (6,5% nem nyilatkozott).
A Baranya megyei, Hegyháti járásban található Kisvaszar település távolsága a fővárostól, illetve a megyeszékhelytől:
- Kisvaszar Budapesttől való távolsága: 149.9 kilométer
- Kisvaszar megyeszékhelytől (Pécs) való távolsága: 22.2 kilométer
Átlagos lakásárak a Baranya megyei, Hegyháti járásban; illetve Kisvaszar településen:
- Lakóingatlanok átlagos négyzetméterára a Baranya megyei, Hegyháti járásban 2018-ban: 100.000 - 150.000 Ft/négyzetméter
- Lakóingatlanok átlagos négyzetméterára Kisvaszar településen 2018-ban: n.a.
A Baranya megyei, Hegyháti járás (ahol Kisvaszar település is található) legfontosabb statisztikai mutatói:
0-14 éves állandó népesség aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
14.438 | 14.319 | 14.33 | 14.554 | 14.683 | 14.667 | 14.566 | 14.535 |
60-x éves állandó népesség aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
22.243 | 22.562 | 22.782 | 23.056 | 23.679 | 24.679 | 25.289 | 25.892 |
Adófizetők aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
38.645 | 38.831 | 37.33 | 39.22 | 41.663 | 43.335 | 47.235 | n.a. |
Adófizetők aránya az x-1 millió FT-os sávon
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
42.463 | 47.556 | 42.54 | 44.406 | 44.209 | 43.979 | 45.106 | n.a. |
Általános iskolák átlagos tanulólétszáma
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
208.6 | 200.8 | 194.6 | 187.8 | 183.4 | 182.6 | 175.8 | 166.4 |
Egy működő bölcsődei férőhelyre jutó 0-2 évesek száma
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
n.a. | n.a. | 29.333 | 30.5 | 30.583 | 29.833 | 30.417 | n.a. |
Háziorvosi körzetek nagysága
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
1069.083 | 1058.583 | 1151.091 | 1137.727 | 1127.727 | 1217.9 | 1199.3 | 1180.1 |
100000 lakosra jutó kiskereskedelmi üzletek száma (gyógyszertárak nélkül)
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
475.485 | 1102.102 | 1113.568 | 1078.706 | 1047.965 | n.a. | n.a. | n.a. |
Munkaképes korú nők aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
49.072 | 48.804 | 48.786 | 48.225 | 48.011 | 47.716 | 47.132 | 46.973 |
Munkaképes korú férfiak aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
62.964 | 62.808 | 62.652 | 62.538 | 61.424 | 60.426 | 59.768 | 59.273 |
Munkaképes korú népesség aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
55.922 | 55.721 | 55.648 | 55.314 | 54.662 | 54.036 | 53.436 | 53.104 |
Nappali tagozatos középiskolások száma/100 középiskolás korú (14-17 éves) lakos
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
12.873 | 11.814 | 13.004 | 8.015 | 6.375 | 4.6 | n.a. | n.a. |
Egy adófizetőre jutó összes nettó jövedelem
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
1126405.503 | 1057803.824 | 1131012.741 | 1161606.798 | 1210165.693 | 1272292.581 | 1305244.348 | n.a. |
Egy lakosra jutó összes nettó jövedelem
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
435300.793 | 407378.348 | 419237.964 | 451633.982 | 502091.976 | 543660.892 | 610338.473 | n.a. |
Egy adófizetőre jutó összes személyi jövedelemadó
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
143818.253 | 132532.496 | 185525.695 | 185714.806 | 199581.573 | 205905.713 | 193990.993 | n.a. |
Egy lakosra jutó összes személyi jövedelemadó
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
55578.741 | 51040.531 | 68769.707 | 72206.118 | 82805.443 | 87985.174 | 90711.112 | n.a. |
Óvodába beírt gyermekek száma/100 óvodás korú (3-5 éves) lakos
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
109.045 | 107.789 | 107.071 | 111.559 | 117.877 | 114.986 | 116.944 | 117.898 |
100000 lakosra jutó vendéglátóhelyek száma
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
140.307 | 425.096 | 410.678 | 375.549 | 354.696 | n.a. | n.a. | n.a. |
A falusi csok részletszabályai
És akkor nézzük, miről is szól a falusi családi otthonteremtési kedvezmény, azaz falusi csok. A tanyákra is kiterjedő falusi csok-nak köszönhetően az egygyermekes családok 600 ezer forint, a kétgyermekes családok 2 millió 600 ezer forint, a háromgyermekes családok pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak használt lakás vásárlására vagy annak korszerűsítésére, bővítésére, tanyák esetében is.
A Magyar Közlönyben megjelent, a 2019. július 1-jén induló falusi CSOK részletszabályai szerint a falusi csok települések listájára 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszám alatti település került, mint például a Baranya megyei, Hegyháti járásban fekvő Kisvaszar is.
A támogatás célja:
- Új lakás építése
- Új lakás vásárlása
- Használt lakás vásárlása
- Meglévő lakás bővítése
- Meglévő lakás korszerűsítése
A falusi csokot a következő ingatlantípusokra lehet igénybe venni:
- használt lakás, tanya, birtokközpont vásárlására
- ezzel egyidejűleg korszerűsítésére és/vagy bővítésére
A változás lényege tehát, hogy azokat a CSOK-összegeket (vissza nem térítendő támogatásokat), amelyeket eddig csak új lakásra lehetett igénybe venni, ezentúl az érintett kistelepüléseken használt lakás vásárlására, bővítésére és korszerűsítésére is fel lehet majd használni. 1 gyermek után változatlanul 600 ezer forint lesz a használt lakások CSOK-jának az összege, 2 gyermek után viszont 1,43 millióról 2,6 millióra, 3 gyermek után pedig 2,2 millióról 10 millióra növekszik. Akik legalább 4 gyermeket nevelnek, az eddigi 2,75 millió helyett szintén 10 millióra lesznek jogosultak az érintett kistelepüléseken.
A falusi CSOK maximális összege:
- 1 gyermek után 600.000 Ft,
- 2 gyermek után 2.600.000 Ft,
- 3 vagy több gyermek után 10.000.000 Ft.
A támogatás felújításra, korszerűsítésre, használt és új lakás vásárlására egyaránt felhasználható. Vásárlási cél esetén – új építésű lakás kivételével – legfeljebb a támogatási összeg fele vehető igénybe. 3 gyermekesek esetében 10 millió forint értékű használt ház vásárlása esetén tehát maximum 5 millió forint lesz felhasználható a vételár kiegyenlítésére, a fennmaradó 5 millió forintot pedig felújításra, korszerűsítésre lehet költeni. Ha a vásárlásra csak 4 millió forintot költ a család, akkor a fennmaradó 6 millió forint felhasználható lesz a rendeletben meghatározásra kerülő felújítási és korszerűsítési munkálatok elvégzésére. Amennyiben a támogatott személyek kizárólag korszerűsítésre szeretnék felhasználni a kedvezményt, úgy fenti támogatási összegek fele lesz elérhető.
Fontos! A támogatás abban az esetben is igényelhető korszerűsítésre és/vagy bővítésre, ha korábban az adott lakásra már vettek igénybe CSOK-ot. Ha valaki a korszerűsítési és/vagy bővítési munkálatokat nem teljesíti, a folyósított családi otthonteremtési kedvezményt - ideértve annak a lakás vásárlására számított összegét is − a folyósítás napjától számított, Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelten köteles visszafizetni.
Családtámogatások 2019. július 1-től (millió forint, vastag betűvel az újdonságok)
1 gyermek | 2 gyermek | 3 gyermek | 4 vagy több gyermek | |
VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁS | ||||
CSOK új építésű ingatlanra*, vagy | 0,6 | 2,6 | 10 | 10 |
CSOK használt ingatlan vásárlására (nem kistelepülés)*, vagy | 0,6 | 1,43 | 2,2 | 2,75 |
CSOK használt ingatlan vásárlására, bővítésére és/vagy korszerűsítésére (kistelepülés)* | 0,6 | 2,6 | 10 | 10 |
Jelzáloghitel-elengedés** | 0 | 1 | 4 | 1 vagy 4**** |
Diákhitel-elengedés** | 0 | Tartozás fele | Teljes tartozás | Teljes tartozás |
Újautó-vásárlási támogatás* | 0 | 0 | 2,5 | 2,5 |
Kamatmentes babaváró hitel tartozáselengedéssel*** | 0 | Akár 3 | Akár 10 | Akár 10 |
VISSZATÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁS | ||||
Kamatmentes babaváró hitel tartozáselengedés nélkül*** | 10 | 10 | 10 | 10 |
Kedvezményes (3%-os) CSOK-hitel új ingatlanra*, vagy | 0 | 10 | 15 | 15 |
Kedvezményes (3%-os) CSOK-hitel használt ingatlanra* | 0 | 10 | 15 | 15 |
EGYÉB TÁMOGATÁS | ||||
Négy gyermeket vállaló nők szja-mentessége | ||||
Teljes bölcsődei ellátás | ||||
Nagyszülői gyed |
* Meglévő gyermekre is igényelhető, a teljes gyermekszám figyelembe vételével
** Csak új gyermekre igényelhető, a teljes gyermekszám figyelembe vételével, új gyermekekre összeadandó
*** Csak új gyermekre igényelhető, a meglévők figyelembe vétele nélkül
**** 1, ha már igénybe vette a 4 milliós összeget, vagy 4, ha még nem
Kistelepülés: 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszám alatti település - hivatalos lista itt.
Forrás: HelloVidék
Fontos tudni, hogy vásárlásra - új lakás kivételével - legfeljebb a támogatási összeg fele fordítható; a másik felét korszerűsítésre és/vagy bővítésre kell felhasználni. Meghatároztak továbbá minimális négyzetméterhatárokat - követve ezzel az általános csok szabályait -, a visszaélések kiszűrésére pedig feltételül szabják a legalább egyéves folyamatos - a legmagasabb támogatási összegnél kétéves - biztosítási jogviszonyt, az erkölcsi bizonyítványt, valamint azt, hogy közeli hozzátartozótól, saját tulajdonban álló gazdasági társaságoktól nem lehet ingatlant vásárolni. A lakásban kötelező bentlakást pedig várhatóan a jegyzők bevonásával ellenőrzik majd.
A visszaélések elkerülése végett az alábbi részletszabályok kerültek meghatározásra:
- meghatározták a minimális négyzetméterhatárokat; eszerint egy, kettő illetve három gyermek esetén lakásoknál 40, 50 és 60 nm a minimális alapterület, míg házak esetében 70, 80 és 90 nm az alsó határ,
- minimum 1 éves folyamatos TB jogviszony megléte – a legmagasabb támogatási összegnél legalább 2 éves társadalombiztosítási jogviszony
- erkölcsi bizonyítvány
- a közeli hozzátartozótól, valamint a saját tulajdonban álló gazdasági társaságtól történő ingatlanvásárlás nem támogatott
Eljárási szabályok
- A falusi csok igénybevételéhez a hitelintézetek nem írhatják elő más szolgáltatás igénybevételét.
- A támogatott ingatlanra vonatkozó bentlakási kötelezettséget a jegyzők bevonásával készülnek ellenőrizni.
Korszerűsítési munkálatnak számít (egyszerre többre is igényelhető a támogatás):
- víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése,
- fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,
- központi fűtés kialakítása vagy cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,
- az épület szigetelése, ideértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
- a külső nyílászáró energiatakarékos nyílászáróra való cseréje,
- tető cseréje, felújítása, szigetelése,
- kémény építése, korszerűsítése,
- belső tér felújítása, ideértve a belső burkolat cseréjét, a galériaépítést, a belső elektromos-, vízhálózat cseréjét, a fürdőhelyiség-felújítást, a WC-felújítást; a konyhafelújítást,
- a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található melléképület felújítása vagy kerítés építése, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 30%-áig, valamint
- a korszerűsítéshez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 20%-áig.
Lakás bővítésének minősül továbbra is
- a lakás hasznos alapterületének legalább egy lakószobával történő növelése érdekében végzett építési tevékenység, ideértve az építmény térfogatnövelésével nem járó tetőtér-beépítést is;
- emelet-ráépítéssel vagy tetőtér-beépítéssel létrehozott lakás akkor, ha az emelet-ráépítés vagy tetőtér-beépítés révén nem jön létre két új, önálló albetétként nyilvántartott lakás,
- a meglévő épület, épületrész vagy építmény átalakítása viszont nem minősül a lakás bővítésének.
A bővítés révén a lakás hasznos alapterületének el kell érnie a) egy gyermek esetén a 40 négyzetmétert, b) két gyermek esetén az 50 négyzetmétert, c) három gyermek esetén a 60 négyzetmétert, d) négy vagy több gyermek esetén a 70 négyzetmétert.
A vásárlásra, valamint korszerűsítésre és/vagy bővítésre egy gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 600 000 forint, két gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 2 600 000 forint, három vagy több gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 10 000 000 forint igényelhető. Ebből a lakásvásárlásra fordított összeg nem haladhatja meg az összeg 50%-át, korszerűsítésre és/vagy bővítésre pedig összesen legfeljebb 300 000, 1 300 000, illetve 5 000 000 forint igényelhető.
Ha valaki a kérelem a benyújtását megelőzően vett fel CSOK-ot a korszerűsíteni és/vagy bővíteni kívánt lakáshoz, akkor ugyanazon gyermek után igénybe veheti a korszerűsítési/bővítési támogatást, és nem kell levonni az összeg kiszámítása során a már igénybe vett CSOK-ot.
A falusi CSOK igénybe vételéhez az adott időpontban tb-vel, illetve legalább egy éve (legfeljebb 30 nap megszakítással folyamatosan) tb-vel, felsőoktatási jogviszonnyal vagy külföldi tb-jogviszonnyal kell rendelkezni. A 10 milliós támogatás igénybevételéhez az igénylőnek vagy házaspár, élettársak esetén legalább egyik félnek legalább 2 éves ilyen jogviszonnyal kell rendelkeznie.
A CSOK eddig nem volt igényelhető korszerűsítésre, ezért újdonságnak számít, hogy a korszerűsítési munkákat a támogatási szerződés megkötésétől számított három éven belül kell teljesíteni, amelyet a hitelintézet helyszíni szemlét követően állapít meg. A korszerűsítéshez igényelt megelőlegezett családi otthonteremtési kedvezmény esetén a vállalt gyermek megszületésére vonatkozó határidőt a korszerűsítési munkák elvégzésének hitelintézet által történő megállapításától kell számítani.
A falusi CSOK-hoz 10, illetve 15 millió forint erejéig legfeljebb 3%-os kamatozású kamattámogatott kölcsön ("CSOK-hitel") is igényelhető, a korszerűsítésre vagy bővítésre felvett összeg nem haladhatja meg az 5, illetve 7,5 millió forintot.
Ha valaki igénybe vett már ilyen "CSOK-hitelhez" kapcsolódó kamattámogatás, nem élhet újból vele. A visszaélések elkerülése érdekében erkölcsi bizonyítvánnyal szükséges bizonyítani a büntetlen előéletet, közeli hozzátartozótól, saját cégtől nem lehet ingatlant venni falusi csokkal, és bővítik a jegyzők hatáskörét, hogy ellenőrizhessék a szerződésszerű teljesítést.
Az adatok tájékoztató jellegűek!
Baranya megyében a további településeken érhető el a falusi családi otthonteremtési kedvezmény, azaz falusi csok:
- Adorjás
- Ág
- Almamellék
- Almáskeresztúr
- Alsómocsolád
- Apátvarasd
- Aranyosgadány
- Áta
- Babarc
- Babarcszőlős
- Bakóca
- Bakonya
- Baksa
- Bánfa
- Bár
- Baranyahídvég
- Baranyajenő
- Baranyaszentgyörgy
- Basal
- Belvárdgyula
- Beremend
- Berkesd
- Besence
- Bezedek
- Bikal
- Bisse
- Boda
- Bodolyabér
- Bogádmindszent
- Bogdása
- Boldogasszonyfa
- Borjád
- Botykapeterd
- Bükkösd
- Bürüs
- Cún
- Csányoszró
- Csarnóta
- Csebény
- Csertő
- Csonkamindszent
- Dencsháza
- Dinnyeberki
- Diósviszló
- Drávacsehi
- Drávacsepely
- Drávafok
- Drávaiványi
- Drávakeresztúr
- Drávapalkonya
- Drávapiski
- Drávaszabolcs
- Drávaszerdahely
- Drávasztára
- Dunaszekcső
- Egerág
- Egyházasharaszti
- Egyházaskozár
- Ellend
- Endrőc
- Erdősmárok
- Erdősmecske
- Erzsébet
- Fazekasboda
- Feked
- Felsőegerszeg
- Felsőszentmárton
- Garé
- Gerde
- Gerényes
- Geresdlak
- Gilvánfa
- Gordisa
- Gödre
- Görcsöny
- Görcsönydoboka
- Gyöngyfa
- Gyöngyösmellék
- Hásságy
- Hegyhátmaróc
- Hegyszentmárton
- Helesfa
- Hetvehely
- Hidas
- Himesháza
- Hirics
- Hobol
- Homorúd
- Horváthertelend
- Hosszúhetény
- Husztót
- Ibafa
- Illocska
- Ipacsfa
- Ivánbattyán
- Ivándárda
- Kacsóta
- Kákics
- Kárász
- Kásád
- Katádfa
- Kátoly
- Kékesd
- Kémes
- Kemse
- Kétújfalu
- Királyegyháza
- Kisasszonyfa
- Kisbeszterce
- Kisbudmér
- Kisdér
- Kisdobsza
- Kishajmás
- Kisharsány
- Kisherend
- Kisjakabfalva
- Kiskassa
- Kislippó
- Kisnyárád
- Kistamási
- Kistapolca
- Kistótfalu
- Kisvaszar
- Kisszentmárton
- Kórós
- Kovácshida
- Köblény
- Kölked
- Kővágószőlős
- Lánycsók
- Lapáncsa
- Liget
- Lippó
- Liptód
- Lothárd
- Lovászhetény
- Lúzsok
- Mágocs
- Magyarbóly
- Magyaregregy
- Magyarhertelend
- Magyarlukafa
- Magyarmecske
- Magyarsarlós
- Magyarszék
- Magyartelek
- Majs
- Mánfa
- Maráza
- Márfa
- Máriakéménd
- Markóc
- Marócsa
- Márok
- Martonfa
- Matty
- Máza
- Mecseknádasd
- Mecsekpölöske
- Mekényes
- Merenye
- Meződ
- Mindszentgodisa
- Molvány
- Monyoród
- Mozsgó
- Nagybudmér
- Nagycsány
- Nagydobsza
- Nagyhajmás
- Nagyharsány
- Nagynyárád
- Nagypall
- Nagypeterd
- Nagytótfalu
- Nagyváty
- Nemeske
- Nyugotszenterzsébet
- Óbánya
- Ócsárd
- Ófalu
- Okorág
- Okorvölgy
- Old
- Oroszló
- Ózdfalu
- Palé
- Palkonya
- Palotabozsok
- Páprád
- Patapoklosi
- Pécsbagota
- Pécsvárad
- Pereked
- Peterd
- Pettend
- Piskó
- Pócsa
- Rádfalva
- Regenye
- Rózsafa
- Sámod
- Sárok
- Sásd
- Sátorhely
- Sellye
- Siklósbodony
- Siklósnagyfalu
- Somberek
- Somogyapáti
- Somogyhárságy
- Somogyhatvan
- Somogyviszló
- Sósvertike
- Sumony
- Szabadszentkirály
- Szágy
- Szalánta
- Szalatnak
- Szaporca
- Szárász
- Szászvár
- Szava
- Szebény
- Szederkény
- Székelyszabar
- Szellő
- Szemely
- Szentdénes
- Szentegát
- Szentkatalin
- Szentlászló
- Szilágy
- Szilvás
- Szőke
- Szőkéd
- Szörény
- Szulimán
- Szűr
- Tarrós
- Tékes
- Teklafalu
- Tengeri
- Tésenfa
- Téseny
- Tófű
- Tormás
- Tótszentgyörgy
- Töttös
- Túrony
- Udvar
- Újpetre
- Vajszló
- Várad
- Varga
- Vásárosbéc
- Vásárosdombó
- Vázsnok
- Vejti
- Vékény
- Velény
- Véménd
- Versend
- Villány
- Villánykövesd
- Vokány
- Zádor
- Zaláta
- Zengővárkony
Adatok forrása: HelloVidék; Pénzcentrum; Portfolio; KSH; TeIR; Wikipédia; kormany.hu; ELTINGA; OpenStreetMap; Magyar Közlöny