Kelebia
Falusi csok: Kelebia - Minden, amit a Bács-Kiskun megyei, Kiskunhalasi járásban lévő településről tudni lehet.
A Kormány honlapján április 12-én közzétett hivatalos lista szerint 2019. július elsejétől a Bács-Kiskun megyei, Kiskunhalasi járásban fekvő Kelebia településen is elérhető lesz a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (falusi csok). A HelloVidék összegyűjtötte Kelebia legfontosabb területei statisztikáit, legyen szó társadalmi, gazdasági, vagy épp környezeti statisztikákról, mutatókról. A HelloVidék bízik benne, hogy ezekkel az információkkal a kezében könnyebb lesz majd eldönteni, érdemes-e igénybe venni a falusi csok-ot a Bács-Kiskun megyei, Kiskunhalasi járásban található Kelebia településen.
A Magyar Közlönyben megjelent részletszabályok alapján a falusi csok igénylésére vonatkozó kérelem 2019. július 1. és 2022. június 30. között nyújtható be.
A Wikipédia szócikke szerint a Bács-Kiskun megyei, Kiskunhalasi járásban fekvő Kelebia határátkelő vasútállomás Magyarország és Szerbia között. Kecskeméttől 110 km-re található. Kelebia Bács-Kiskun megye délkeleti sarkában fekvő határ menti község. Legközelebbi város a szomszédos Tompa és a 12 km-re lévő szerbiai Szabadka. Magyar területen: keleti irányban 48 km-re Szeged, nyugati irányban 48 km-re Baja, északnyugati irányban 28 km-re Kiskunhalas, délnyugatra 24 km-re Bácsalmás, a megyeszékhely Kecskemét északi irányban 110 km-re. Budapest–Kunszentmiklós-Tass–Kelebia-vasútvonal nemzetközi vasútvonal végállomása, 1921-től nemzetközi határátkelőhely. A 2011-es népszámlálás során a lakosok 91,8%-a magyarnak, 0,3% cigánynak, 0,4% németnek, 0,4% románnak, 0,5% szerbnek mondta magát (8,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 56,6%, református 2,9%, evangélikus 0,2%, görögkatolikus 0,2%, felekezeten kívüli 13,3% (21,2% nem nyilatkozott).
A Bács-Kiskun megyei, Kiskunhalasi járásban található Kelebia település távolsága a fővárostól, illetve a megyeszékhelytől:
- Kelebia Budapesttől való távolsága: 150.9 kilométer
- Kelebia megyeszékhelytől (Kecskemét) való távolsága: 79.3 kilométer
Átlagos lakásárak a Bács-Kiskun megyei, Kiskunhalasi járásban; illetve Kelebia településen:
- Lakóingatlanok átlagos négyzetméterára a Bács-Kiskun megyei, Kiskunhalasi járásban 2018-ban: 100.000 - 150.000 Ft/négyzetméter
- Lakóingatlanok átlagos négyzetméterára Kelebia településen 2018-ban: n.a.
A Bács-Kiskun megyei, Kiskunhalasi járás (ahol Kelebia település is található) legfontosabb statisztikai mutatói:
0-14 éves állandó népesség aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
14.298 | 14.157 | 14.038 | 13.875 | 13.822 | 13.569 | 13.507 | 13.506 |
60-x éves állandó népesség aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
22.279 | 22.641 | 22.999 | 23.583 | 24.22 | 24.937 | 25.694 | 26.042 |
Adófizetők aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
40.292 | 40.487 | 40.635 | 41.689 | 42.929 | 43.417 | 47.554 | n.a. |
Adófizetők aránya az x-1 millió FT-os sávon
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
38.852 | 42.66 | 37.758 | 38.543 | 36.956 | 35.223 | 36.849 | n.a. |
Általános iskolák átlagos tanulólétszáma
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
247.786 | 238.929 | 230.643 | 229.214 | 228.857 | 225.143 | 219.857 | 216.929 |
Egy működő bölcsődei férőhelyre jutó 0-2 évesek száma
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
12.99 | 17.338 | 12.217 | 16.5 | 16.545 | 16.515 | 17.136 | n.a. |
Háziorvosi körzetek nagysága
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
1593.214 | 1632.852 | 1619.815 | 1604.667 | 1485.069 | 1476.276 | 1519.786 | 1509.607 |
100000 lakosra jutó kiskereskedelmi üzletek száma (gyógyszertárak nélkül)
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
1865.053 | 1905.324 | 1948.096 | 1901.86 | 1869.181 | n.a. | n.a. | n.a. |
Munkaképes korú nők aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
49.872 | 49.288 | 48.918 | 48.796 | 48.564 | 48.377 | 47.903 | 47.668 |
Munkaképes korú férfiak aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
62.411 | 62.188 | 62.467 | 62.333 | 61.811 | 61.458 | 61.077 | 60.696 |
Munkaképes korú népesség aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
55.868 | 55.47 | 55.42 | 55.31 | 54.949 | 54.699 | 54.271 | 53.966 |
Nappali tagozatos középiskolások száma/100 középiskolás korú (14-17 éves) lakos
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
106.384 | 111.339 | 113.604 | 122.697 | 118.022 | 117.299 | n.a. | n.a. |
Egy adófizetőre jutó összes nettó jövedelem
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
1274055.788 | 1217344.007 | 1289430.198 | 1330100.221 | 1419214.533 | 1515348.093 | 1542019.389 | n.a. |
Egy lakosra jutó összes nettó jövedelem
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
513341.181 | 490201.401 | 522051.044 | 552825.081 | 607560.359 | 655145.447 | 727849.192 | n.a. |
Egy adófizetőre jutó összes személyi jövedelemadó
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
215387.183 | 188126.241 | 237103.571 | 230413.464 | 250004.727 | 270395.506 | 257360.183 | n.a. |
Egy lakosra jutó összes személyi jövedelemadó
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
86783.571 | 75754.878 | 95996.02 | 95765.973 | 107026.076 | 116902.767 | 121476.684 | n.a. |
Óvodába beírt gyermekek száma/100 óvodás korú (3-5 éves) lakos
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
111.128 | 110.928 | 118.049 | 120.113 | 120.865 | 123.746 | 125.554 | 119.764 |
100000 lakosra jutó vendéglátóhelyek száma
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
674.737 | 671.4 | 665.371 | 618.566 | 592.101 | n.a. | n.a. | n.a. |
A falusi csok részletszabályai
És akkor nézzük, miről is szól a falusi családi otthonteremtési kedvezmény, azaz falusi csok. A tanyákra is kiterjedő falusi csok-nak köszönhetően az egygyermekes családok 600 ezer forint, a kétgyermekes családok 2 millió 600 ezer forint, a háromgyermekes családok pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak használt lakás vásárlására vagy annak korszerűsítésére, bővítésére, tanyák esetében is.
A Magyar Közlönyben megjelent, a 2019. július 1-jén induló falusi CSOK részletszabályai szerint a falusi csok települések listájára 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszám alatti település került, mint például a Bács-Kiskun megyei, Kiskunhalasi járásban fekvő Kelebia is.
A támogatás célja:
- Új lakás építése
- Új lakás vásárlása
- Használt lakás vásárlása
- Meglévő lakás bővítése
- Meglévő lakás korszerűsítése
A falusi csokot a következő ingatlantípusokra lehet igénybe venni:
- használt lakás, tanya, birtokközpont vásárlására
- ezzel egyidejűleg korszerűsítésére és/vagy bővítésére
A változás lényege tehát, hogy azokat a CSOK-összegeket (vissza nem térítendő támogatásokat), amelyeket eddig csak új lakásra lehetett igénybe venni, ezentúl az érintett kistelepüléseken használt lakás vásárlására, bővítésére és korszerűsítésére is fel lehet majd használni. 1 gyermek után változatlanul 600 ezer forint lesz a használt lakások CSOK-jának az összege, 2 gyermek után viszont 1,43 millióról 2,6 millióra, 3 gyermek után pedig 2,2 millióról 10 millióra növekszik. Akik legalább 4 gyermeket nevelnek, az eddigi 2,75 millió helyett szintén 10 millióra lesznek jogosultak az érintett kistelepüléseken.
A falusi CSOK maximális összege:
- 1 gyermek után 600.000 Ft,
- 2 gyermek után 2.600.000 Ft,
- 3 vagy több gyermek után 10.000.000 Ft.
A támogatás felújításra, korszerűsítésre, használt és új lakás vásárlására egyaránt felhasználható. Vásárlási cél esetén – új építésű lakás kivételével – legfeljebb a támogatási összeg fele vehető igénybe. 3 gyermekesek esetében 10 millió forint értékű használt ház vásárlása esetén tehát maximum 5 millió forint lesz felhasználható a vételár kiegyenlítésére, a fennmaradó 5 millió forintot pedig felújításra, korszerűsítésre lehet költeni. Ha a vásárlásra csak 4 millió forintot költ a család, akkor a fennmaradó 6 millió forint felhasználható lesz a rendeletben meghatározásra kerülő felújítási és korszerűsítési munkálatok elvégzésére. Amennyiben a támogatott személyek kizárólag korszerűsítésre szeretnék felhasználni a kedvezményt, úgy fenti támogatási összegek fele lesz elérhető.
Fontos! A támogatás abban az esetben is igényelhető korszerűsítésre és/vagy bővítésre, ha korábban az adott lakásra már vettek igénybe CSOK-ot. Ha valaki a korszerűsítési és/vagy bővítési munkálatokat nem teljesíti, a folyósított családi otthonteremtési kedvezményt - ideértve annak a lakás vásárlására számított összegét is − a folyósítás napjától számított, Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelten köteles visszafizetni.
Családtámogatások 2019. július 1-től (millió forint, vastag betűvel az újdonságok)
1 gyermek | 2 gyermek | 3 gyermek | 4 vagy több gyermek | |
VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁS | ||||
CSOK új építésű ingatlanra*, vagy | 0,6 | 2,6 | 10 | 10 |
CSOK használt ingatlan vásárlására (nem kistelepülés)*, vagy | 0,6 | 1,43 | 2,2 | 2,75 |
CSOK használt ingatlan vásárlására, bővítésére és/vagy korszerűsítésére (kistelepülés)* | 0,6 | 2,6 | 10 | 10 |
Jelzáloghitel-elengedés** | 0 | 1 | 4 | 1 vagy 4**** |
Diákhitel-elengedés** | 0 | Tartozás fele | Teljes tartozás | Teljes tartozás |
Újautó-vásárlási támogatás* | 0 | 0 | 2,5 | 2,5 |
Kamatmentes babaváró hitel tartozáselengedéssel*** | 0 | Akár 3 | Akár 10 | Akár 10 |
VISSZATÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁS | ||||
Kamatmentes babaváró hitel tartozáselengedés nélkül*** | 10 | 10 | 10 | 10 |
Kedvezményes (3%-os) CSOK-hitel új ingatlanra*, vagy | 0 | 10 | 15 | 15 |
Kedvezményes (3%-os) CSOK-hitel használt ingatlanra* | 0 | 10 | 15 | 15 |
EGYÉB TÁMOGATÁS | ||||
Négy gyermeket vállaló nők szja-mentessége | ||||
Teljes bölcsődei ellátás | ||||
Nagyszülői gyed |
* Meglévő gyermekre is igényelhető, a teljes gyermekszám figyelembe vételével
** Csak új gyermekre igényelhető, a teljes gyermekszám figyelembe vételével, új gyermekekre összeadandó
*** Csak új gyermekre igényelhető, a meglévők figyelembe vétele nélkül
**** 1, ha már igénybe vette a 4 milliós összeget, vagy 4, ha még nem
Kistelepülés: 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszám alatti település - hivatalos lista itt.
Forrás: HelloVidék
Fontos tudni, hogy vásárlásra - új lakás kivételével - legfeljebb a támogatási összeg fele fordítható; a másik felét korszerűsítésre és/vagy bővítésre kell felhasználni. Meghatároztak továbbá minimális négyzetméterhatárokat - követve ezzel az általános csok szabályait -, a visszaélések kiszűrésére pedig feltételül szabják a legalább egyéves folyamatos - a legmagasabb támogatási összegnél kétéves - biztosítási jogviszonyt, az erkölcsi bizonyítványt, valamint azt, hogy közeli hozzátartozótól, saját tulajdonban álló gazdasági társaságoktól nem lehet ingatlant vásárolni. A lakásban kötelező bentlakást pedig várhatóan a jegyzők bevonásával ellenőrzik majd.
A visszaélések elkerülése végett az alábbi részletszabályok kerültek meghatározásra:
- meghatározták a minimális négyzetméterhatárokat; eszerint egy, kettő illetve három gyermek esetén lakásoknál 40, 50 és 60 nm a minimális alapterület, míg házak esetében 70, 80 és 90 nm az alsó határ,
- minimum 1 éves folyamatos TB jogviszony megléte – a legmagasabb támogatási összegnél legalább 2 éves társadalombiztosítási jogviszony
- erkölcsi bizonyítvány
- a közeli hozzátartozótól, valamint a saját tulajdonban álló gazdasági társaságtól történő ingatlanvásárlás nem támogatott
Eljárási szabályok
- A falusi csok igénybevételéhez a hitelintézetek nem írhatják elő más szolgáltatás igénybevételét.
- A támogatott ingatlanra vonatkozó bentlakási kötelezettséget a jegyzők bevonásával készülnek ellenőrizni.
Korszerűsítési munkálatnak számít (egyszerre többre is igényelhető a támogatás):
- víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése,
- fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,
- központi fűtés kialakítása vagy cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,
- az épület szigetelése, ideértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
- a külső nyílászáró energiatakarékos nyílászáróra való cseréje,
- tető cseréje, felújítása, szigetelése,
- kémény építése, korszerűsítése,
- belső tér felújítása, ideértve a belső burkolat cseréjét, a galériaépítést, a belső elektromos-, vízhálózat cseréjét, a fürdőhelyiség-felújítást, a WC-felújítást; a konyhafelújítást,
- a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található melléképület felújítása vagy kerítés építése, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 30%-áig, valamint
- a korszerűsítéshez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 20%-áig.
Lakás bővítésének minősül továbbra is
- a lakás hasznos alapterületének legalább egy lakószobával történő növelése érdekében végzett építési tevékenység, ideértve az építmény térfogatnövelésével nem járó tetőtér-beépítést is;
- emelet-ráépítéssel vagy tetőtér-beépítéssel létrehozott lakás akkor, ha az emelet-ráépítés vagy tetőtér-beépítés révén nem jön létre két új, önálló albetétként nyilvántartott lakás,
- a meglévő épület, épületrész vagy építmény átalakítása viszont nem minősül a lakás bővítésének.
A bővítés révén a lakás hasznos alapterületének el kell érnie a) egy gyermek esetén a 40 négyzetmétert, b) két gyermek esetén az 50 négyzetmétert, c) három gyermek esetén a 60 négyzetmétert, d) négy vagy több gyermek esetén a 70 négyzetmétert.
A vásárlásra, valamint korszerűsítésre és/vagy bővítésre egy gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 600 000 forint, két gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 2 600 000 forint, három vagy több gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 10 000 000 forint igényelhető. Ebből a lakásvásárlásra fordított összeg nem haladhatja meg az összeg 50%-át, korszerűsítésre és/vagy bővítésre pedig összesen legfeljebb 300 000, 1 300 000, illetve 5 000 000 forint igényelhető.
Ha valaki a kérelem a benyújtását megelőzően vett fel CSOK-ot a korszerűsíteni és/vagy bővíteni kívánt lakáshoz, akkor ugyanazon gyermek után igénybe veheti a korszerűsítési/bővítési támogatást, és nem kell levonni az összeg kiszámítása során a már igénybe vett CSOK-ot.
A falusi CSOK igénybe vételéhez az adott időpontban tb-vel, illetve legalább egy éve (legfeljebb 30 nap megszakítással folyamatosan) tb-vel, felsőoktatási jogviszonnyal vagy külföldi tb-jogviszonnyal kell rendelkezni. A 10 milliós támogatás igénybevételéhez az igénylőnek vagy házaspár, élettársak esetén legalább egyik félnek legalább 2 éves ilyen jogviszonnyal kell rendelkeznie.
A CSOK eddig nem volt igényelhető korszerűsítésre, ezért újdonságnak számít, hogy a korszerűsítési munkákat a támogatási szerződés megkötésétől számított három éven belül kell teljesíteni, amelyet a hitelintézet helyszíni szemlét követően állapít meg. A korszerűsítéshez igényelt megelőlegezett családi otthonteremtési kedvezmény esetén a vállalt gyermek megszületésére vonatkozó határidőt a korszerűsítési munkák elvégzésének hitelintézet által történő megállapításától kell számítani.
A falusi CSOK-hoz 10, illetve 15 millió forint erejéig legfeljebb 3%-os kamatozású kamattámogatott kölcsön ("CSOK-hitel") is igényelhető, a korszerűsítésre vagy bővítésre felvett összeg nem haladhatja meg az 5, illetve 7,5 millió forintot.
Ha valaki igénybe vett már ilyen "CSOK-hitelhez" kapcsolódó kamattámogatás, nem élhet újból vele. A visszaélések elkerülése érdekében erkölcsi bizonyítvánnyal szükséges bizonyítani a büntetlen előéletet, közeli hozzátartozótól, saját cégtől nem lehet ingatlant venni falusi csokkal, és bővítik a jegyzők hatáskörét, hogy ellenőrizhessék a szerződésszerű teljesítést.
Az adatok tájékoztató jellegűek!
Bács-Kiskun megyében a további településeken érhető el a falusi családi otthonteremtési kedvezmény, azaz falusi csok:
- Ágasegyháza
- Akasztó
- Apostag
- Bácsbokod
- Bácsborsód
- Bácsszentgyörgy
- Bácsszőlős
- Balotaszállás
- Bátmonostor
- Bátya
- Bócsa
- Borota
- Bugac
- Bugacpusztaháza
- Császártöltés
- Csátalja
- Csávoly
- Csengőd
- Csikéria
- Csólyospálos
- Dávod
- Drágszél
- Dunaegyháza
- Dunafalva
- Dunapataj
- Dunaszentbenedek
- Dunatetétlen
- Dunavecse
- Dusnok
- Érsekcsanád
- Érsekhalma
- Fajsz
- Felsőlajos
- Felsőszentiván
- Foktő
- Fülöpháza
- Fülöpjakab
- Fülöpszállás
- Gara
- Gátér
- Géderlak
- Hajós
- Harkakötöny
- Harta
- Hercegszántó
- Homokmégy
- Imrehegy
- Jakabszállás
- Jászszentlászló
- Kaskantyú
- Katymár
- Kelebia
- Kéleshalom
- Kisszállás
- Kömpöc
- Kunadacs
- Kunbaja
- Kunbaracs
- Kunfehértó
- Kunszállás
- Ladánybene
- Madaras
- Mátételke
- Mélykút
- Miske
- Móricgát
- Nagybaracska
- Nemesnádudvar
- Nyárlőrinc
- Ordas
- Orgovány
- Öregcsertő
- Páhi
- Pálmonostora
- Petőfiszállás
- Pirtó
- Rém
- Soltszentimre
- Sükösd
- Szakmár
- Szalkszentmárton
- Szank
- Szentkirály
- Szeremle
- Tabdi
- Tass
- Tataháza
- Tázlár
- Tiszaalpár
- Tompa
- Újtelek
- Uszód
- Városföld
- Vaskút
- Zsana
Adatok forrása: HelloVidék; Pénzcentrum; Portfolio; KSH; TeIR; Wikipédia; kormany.hu; ELTINGA; OpenStreetMap; Magyar Közlöny