2 °C Budapest

Falusi CSOK

Páhi

Falusi csok: Páhi - Minden, amit a Bács-Kiskun megyei, Kiskőrösi járásban lévő településről tudni lehet.

A Kormány honlapján április 12-én közzétett hivatalos lista szerint 2019. július elsejétől a Bács-Kiskun megyei, Kiskőrösi járásban fekvő Páhi településen is elérhető lesz a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (falusi csok). A HelloVidék összegyűjtötte Páhi legfontosabb területei statisztikáit, legyen szó társadalmi, gazdasági, vagy épp környezeti statisztikákról, mutatókról. A HelloVidék bízik benne, hogy ezekkel az információkkal a kezében könnyebb lesz majd eldönteni, érdemes-e igénybe venni a falusi csok-ot a Bács-Kiskun megyei, Kiskőrösi járásban található Páhi településen.

A Magyar Közlönyben megjelent részletszabályok alapján a falusi csok igénylésére vonatkozó kérelem 2019. július 1. és 2022. június 30. között nyújtható be.

A Wikipédia szócikke szerint a Bács-Kiskun megyei, Kiskőrösi járásban fekvő Páhi Kecskeméttől országúton mintegy negyven kilométerre, Kiskőröstől tizenhárom kilométerre helyezkedik el. A település menetrend szerinti Volán buszjáratokkal többek közt Kecskemét és Izsák felől elérhető. Nem messze tőle található a Kiskunsági Nemzeti Park részét képező Kolon-tó. A 2011-es népszámlálás során a lakosok 95,4%-a magyarnak, 0,7% cigánynak, 0,2% németnek, 0,2% románnak mondta magát (4,5% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 72,8%, református 5,7%, evangélikus 8,4%, görögkatolikus 0,1%, felekezeten kívüli 4,6% (7,9% nem nyilatkozott).


Nagyobb térkép

A Bács-Kiskun megyei, Kiskőrösi járásban található Páhi település távolsága a fővárostól, illetve a megyeszékhelytől:

  • Páhi Budapesttől való távolsága: 90.8 kilométer
  • Páhi megyeszékhelytől (Kecskemét) való távolsága: 31.8 kilométer

Átlagos lakásárak a Bács-Kiskun megyei, Kiskőrösi járásban; illetve Páhi településen:

  • Lakóingatlanok átlagos négyzetméterára a Bács-Kiskun megyei, Kiskőrösi járásban 2018-ban: 150.000 - 200.000 Ft/négyzetméter
  • Lakóingatlanok átlagos négyzetméterára Páhi településen 2018-ban: n.a.

A Bács-Kiskun megyei, Kiskőrösi járás (ahol Páhi település is található) legfontosabb statisztikai mutatói:

0-14 éves állandó népesség aránya

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
13.868 13.713 13.784 13.77 13.881 13.999 13.979 14.014

60-x éves állandó népesség aránya

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
23.916 24.252 24.494 24.753 25.182 25.778 26.332 26.719

Adófizetők aránya

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
40.474 40.98 41.07 42.764 44.038 44.769 48.463 n.a.

Adófizetők aránya az x-1 millió FT-os sávon

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
49.76 50.939 42.783 43.948 42.258 40.785 41.919 n.a.

Általános iskolák átlagos tanulólétszáma

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
248.824 245.176 239.647 213.632 224.056 222.667 219.167 216.333

Egy működő bölcsődei férőhelyre jutó 0-2 évesek száma

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
22.373 14.626 13.273 13.709 13.265 13.684 14.445 n.a.

Háziorvosi körzetek nagysága

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
1489.757 1481.27 1574.714 1562.229 1554.2 1504.25 1493.139 1524.657

100000 lakosra jutó kiskereskedelmi üzletek száma (gyógyszertárak nélkül)

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
1505.778 1612.933 1623.877 1592.962 1560.748 n.a. n.a. n.a.

Munkaképes korú nők aránya

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
48.17 47.925 47.636 47.575 47.256 46.755 46.431 46.2

Munkaképes korú férfiak aránya

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
62.38 62.248 62.187 61.978 61.528 60.813 60.323 60.06

Munkaképes korú népesség aránya

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
54.998 54.812 54.641 54.518 54.145 53.547 53.143 52.899

Nappali tagozatos középiskolások száma/100 középiskolás korú (14-17 éves) lakos

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
39.222 38.458 38.867 39.846 40.653 35.627 n.a. n.a.

Egy adófizetőre jutó összes nettó jövedelem

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
1069233.368 1052119.21 1120721.271 1142389.671 1217425.295 1284772.18 1326619.507 n.a.

Egy lakosra jutó összes nettó jövedelem

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
432760.893 429127.741 457851.198 486136.145 534736.102 573832.589 638590.209 n.a.

Egy adófizetőre jutó összes személyi jövedelemadó

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
164750.835 151126.627 204166.885 197677.311 213146.725 228212.326 228086.865 n.a.

Egy lakosra jutó összes személyi jövedelemadó

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
66681.157 61640 83408.833 84120.234 93621.555 101929.098 109793.379 n.a.

Óvodába beírt gyermekek száma/100 óvodás korú (3-5 éves) lakos

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
123.036 118.893 119.617 119.642 121.969 119.038 117.857 116.646

100000 lakosra jutó vendéglátóhelyek száma

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
399.122 439.725 451.783 422.473 417.302 n.a. n.a. n.a.

A falusi csok részletszabályai

És akkor nézzük, miről is szól a falusi családi otthonteremtési kedvezmény, azaz falusi csok. A tanyákra is kiterjedő falusi csok-nak köszönhetően az egygyermekes családok 600 ezer forint, a kétgyermekes családok 2 millió 600 ezer forint, a háromgyermekes családok pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak használt lakás vásárlására vagy annak korszerűsítésére, bővítésére, tanyák esetében is.

A Magyar Közlönyben megjelent, a 2019. július 1-jén induló falusi CSOK részletszabályai szerint a falusi csok települések listájára 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszám alatti település került, mint például a Bács-Kiskun megyei, Kiskőrösi járásban fekvő Páhi is.

A támogatás célja:

  • Új lakás építése
  • Új lakás vásárlása
  • Használt lakás vásárlása
  • Meglévő lakás bővítése
  • Meglévő lakás korszerűsítése

A falusi csokot a következő ingatlantípusokra lehet igénybe venni:

  • használt lakás, tanya, birtokközpont vásárlására
  • ezzel egyidejűleg korszerűsítésére és/vagy bővítésére

A változás lényege tehát, hogy azokat a CSOK-összegeket (vissza nem térítendő támogatásokat), amelyeket eddig csak új lakásra lehetett igénybe venni, ezentúl az érintett kistelepüléseken használt lakás vásárlására, bővítésére és korszerűsítésére is fel lehet majd használni. 1 gyermek után változatlanul 600 ezer forint lesz a használt lakások CSOK-jának az összege, 2 gyermek után viszont 1,43 millióról 2,6 millióra, 3 gyermek után pedig 2,2 millióról 10 millióra növekszik. Akik legalább 4 gyermeket nevelnek, az eddigi 2,75 millió helyett szintén 10 millióra lesznek jogosultak az érintett kistelepüléseken.

A falusi CSOK maximális összege:

  • 1 gyermek után 600.000 Ft,
  • 2 gyermek után 2.600.000 Ft,
  • 3 vagy több gyermek után 10.000.000 Ft.

A támogatás felújításra, korszerűsítésre, használt és új lakás vásárlására egyaránt felhasználható. Vásárlási cél esetén – új építésű lakás kivételével – legfeljebb a támogatási összeg fele vehető igénybe. 3 gyermekesek esetében 10 millió forint értékű használt ház vásárlása esetén tehát maximum 5 millió forint lesz felhasználható a vételár kiegyenlítésére, a fennmaradó 5 millió forintot pedig felújításra, korszerűsítésre lehet költeni. Ha a vásárlásra csak 4 millió forintot költ a család, akkor a fennmaradó 6 millió forint felhasználható lesz a rendeletben meghatározásra kerülő felújítási és korszerűsítési munkálatok elvégzésére. Amennyiben a támogatott személyek kizárólag korszerűsítésre szeretnék felhasználni a kedvezményt, úgy fenti támogatási összegek fele lesz elérhető.

Fontos! A támogatás abban az esetben is igényelhető korszerűsítésre és/vagy bővítésre, ha korábban az adott lakásra már vettek igénybe CSOK-ot. Ha valaki a korszerűsítési és/vagy bővítési munkálatokat nem teljesíti, a folyósított családi otthonteremtési kedvezményt - ideértve annak a lakás vásárlására számított összegét is − a folyósítás napjától számított, Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelten köteles visszafizetni.

Családtámogatások 2019. július 1-től (millió forint, vastag betűvel az újdonságok)

  1 gyermek 2 gyermek 3 gyermek 4 vagy több gyermek
VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁS
CSOK új építésű ingatlanra*, vagy 0,6 2,6 10 10
CSOK használt ingatlan vásárlására (nem kistelepülés)*, vagy 0,6 1,43 2,2 2,75
CSOK használt ingatlan vásárlására, bővítésére és/vagy korszerűsítésére (kistelepülés)* 0,6 2,6 10 10
Jelzáloghitel-elengedés** 0 1 4 1 vagy 4****
Diákhitel-elengedés** 0 Tartozás fele Teljes tartozás Teljes tartozás
Újautó-vásárlási támogatás* 0 0 2,5 2,5
Kamatmentes babaváró hitel tartozáselengedéssel*** 0 Akár 3 Akár 10 Akár 10
VISSZATÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁS
Kamatmentes babaváró hitel tartozáselengedés nélkül*** 10 10 10 10
Kedvezményes (3%-os) CSOK-hitel új ingatlanra*, vagy 0 10 15 15
Kedvezményes (3%-os) CSOK-hitel használt ingatlanra* 0 10 15 15
EGYÉB TÁMOGATÁS
Négy gyermeket vállaló nők szja-mentessége
Teljes bölcsődei ellátás
Nagyszülői gyed

* Meglévő gyermekre is igényelhető, a teljes gyermekszám figyelembe vételével
** Csak új gyermekre igényelhető, a teljes gyermekszám figyelembe vételével, új gyermekekre összeadandó
*** Csak új gyermekre igényelhető, a meglévők figyelembe vétele nélkül
**** 1, ha már igénybe vette a 4 milliós összeget, vagy 4, ha még nem
Kistelepülés: 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszám alatti település - hivatalos lista itt.
Forrás: HelloVidék

Fontos tudni, hogy vásárlásra - új lakás kivételével - legfeljebb a támogatási összeg fele fordítható; a másik felét korszerűsítésre és/vagy bővítésre kell felhasználni. Meghatároztak továbbá minimális négyzetméterhatárokat - követve ezzel az általános csok szabályait -, a visszaélések kiszűrésére pedig feltételül szabják a legalább egyéves folyamatos - a legmagasabb támogatási összegnél kétéves - biztosítási jogviszonyt, az erkölcsi bizonyítványt, valamint azt, hogy közeli hozzátartozótól, saját tulajdonban álló gazdasági társaságoktól nem lehet ingatlant vásárolni. A lakásban kötelező bentlakást pedig várhatóan a jegyzők bevonásával ellenőrzik majd.

A visszaélések elkerülése végett az alábbi részletszabályok kerültek meghatározásra:

  • meghatározták a minimális négyzetméterhatárokat; eszerint egy, kettő illetve három gyermek esetén lakásoknál 40, 50 és 60 nm a minimális alapterület, míg házak esetében 70, 80 és 90 nm az alsó határ,
  • minimum 1 éves folyamatos TB jogviszony megléte – a legmagasabb támogatási összegnél legalább 2 éves társadalombiztosítási jogviszony
  • erkölcsi bizonyítvány
  • a közeli hozzátartozótól, valamint a saját tulajdonban álló gazdasági társaságtól történő ingatlanvásárlás nem támogatott

Eljárási szabályok

  • A falusi csok igénybevételéhez a hitelintézetek nem írhatják elő más szolgáltatás igénybevételét.
  • A támogatott ingatlanra vonatkozó bentlakási kötelezettséget a jegyzők bevonásával készülnek ellenőrizni.

Korszerűsítési munkálatnak számít (egyszerre többre is igényelhető a támogatás):

  • víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése,
  • fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,
  • központi fűtés kialakítása vagy cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,
  • az épület szigetelése, ideértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
  • a külső nyílászáró energiatakarékos nyílászáróra való cseréje,
  • tető cseréje, felújítása, szigetelése,
  • kémény építése, korszerűsítése,
  • belső tér felújítása, ideértve a belső burkolat cseréjét, a galériaépítést, a belső elektromos-, vízhálózat cseréjét, a fürdőhelyiség-felújítást, a WC-felújítást; a konyhafelújítást,
  • a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található melléképület felújítása vagy kerítés építése, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 30%-áig, valamint
  • a korszerűsítéshez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 20%-áig.

Lakás bővítésének minősül továbbra is

  • a lakás hasznos alapterületének legalább egy lakószobával történő növelése érdekében végzett építési tevékenység, ideértve az építmény térfogatnövelésével nem járó tetőtér-beépítést is;
  • emelet-ráépítéssel vagy tetőtér-beépítéssel létrehozott lakás akkor, ha az emelet-ráépítés vagy tetőtér-beépítés révén nem jön létre két új, önálló albetétként nyilvántartott lakás,
  • a meglévő épület, épületrész vagy építmény átalakítása viszont nem minősül a lakás bővítésének.

A bővítés révén a lakás hasznos alapterületének el kell érnie a) egy gyermek esetén a 40 négyzetmétert, b) két gyermek esetén az 50 négyzetmétert, c) három gyermek esetén a 60 négyzetmétert, d) négy vagy több gyermek esetén a 70 négyzetmétert.

A vásárlásra, valamint korszerűsítésre és/vagy bővítésre egy gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 600 000 forint, két gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 2 600 000 forint, három vagy több gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 10 000 000 forint igényelhető. Ebből a lakásvásárlásra fordított összeg nem haladhatja meg az összeg 50%-át, korszerűsítésre és/vagy bővítésre pedig összesen legfeljebb 300 000, 1 300 000, illetve 5 000 000 forint igényelhető.

Ha valaki a kérelem a benyújtását megelőzően vett fel CSOK-ot a korszerűsíteni és/vagy bővíteni kívánt lakáshoz, akkor ugyanazon gyermek után igénybe veheti a korszerűsítési/bővítési támogatást, és nem kell levonni az összeg kiszámítása során a már igénybe vett CSOK-ot.

A falusi CSOK igénybe vételéhez az adott időpontban tb-vel, illetve legalább egy éve (legfeljebb 30 nap megszakítással folyamatosan) tb-vel, felsőoktatási jogviszonnyal vagy külföldi tb-jogviszonnyal kell rendelkezni. A 10 milliós támogatás igénybevételéhez az igénylőnek vagy házaspár, élettársak esetén legalább egyik félnek legalább 2 éves ilyen jogviszonnyal kell rendelkeznie.

A CSOK eddig nem volt igényelhető korszerűsítésre, ezért újdonságnak számít, hogy a korszerűsítési munkákat a támogatási szerződés megkötésétől számított három éven belül kell teljesíteni, amelyet a hitelintézet helyszíni szemlét követően állapít meg. A korszerűsítéshez igényelt megelőlegezett családi otthonteremtési kedvezmény esetén a vállalt gyermek megszületésére vonatkozó határidőt a korszerűsítési munkák elvégzésének hitelintézet által történő megállapításától kell számítani.

A falusi CSOK-hoz 10, illetve 15 millió forint erejéig legfeljebb 3%-os kamatozású kamattámogatott kölcsön ("CSOK-hitel") is igényelhető, a korszerűsítésre vagy bővítésre felvett összeg nem haladhatja meg az 5, illetve 7,5 millió forintot.

Ha valaki igénybe vett már ilyen "CSOK-hitelhez" kapcsolódó kamattámogatás, nem élhet újból vele. A visszaélések elkerülése érdekében erkölcsi bizonyítvánnyal szükséges bizonyítani a büntetlen előéletet, közeli hozzátartozótól, saját cégtől nem lehet ingatlant venni falusi csokkal, és bővítik a jegyzők hatáskörét, hogy ellenőrizhessék a szerződésszerű teljesítést.

Az adatok tájékoztató jellegűek!

Bács-Kiskun megyében a további településeken érhető el a falusi családi otthonteremtési kedvezmény, azaz falusi csok:

Adatok forrása: HelloVidék; Pénzcentrum; Portfolio; KSH; TeIR; Wikipédia; kormany.hu; ELTINGA; OpenStreetMap; Magyar Közlöny

NAPTÁR
Tovább
2025. január 10. péntek
Melánia
2. hét