2 °C Budapest

Falusi CSOK

Bátya

Falusi csok: Bátya - Minden, amit a Bács-Kiskun megyei, Kalocsai járásban lévő településről tudni lehet.

A Kormány honlapján április 12-én közzétett hivatalos lista szerint 2019. július elsejétől a Bács-Kiskun megyei, Kalocsai járásban fekvő Bátya településen is elérhető lesz a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (falusi csok). A HelloVidék összegyűjtötte Bátya legfontosabb területei statisztikáit, legyen szó társadalmi, gazdasági, vagy épp környezeti statisztikákról, mutatókról. A HelloVidék bízik benne, hogy ezekkel az információkkal a kezében könnyebb lesz majd eldönteni, érdemes-e igénybe venni a falusi csok-ot a Bács-Kiskun megyei, Kalocsai járásban található Bátya településen.

A Magyar Közlönyben megjelent részletszabályok alapján a falusi csok igénylésére vonatkozó kérelem 2019. július 1. és 2022. június 30. között nyújtható be.

A Wikipédia szócikke szerint a Bács-Kiskun megyei, Kalocsai járásban fekvő Bátya község a megye nyugati részén, a Duna mentén, annak bal partján található. Kalocsától 6 kilométerrel délre, Bajától 33 km-rel északra található légvonalban. Gerjen 4 km-re van a Duna túlpartján. Szomszédai még Fajsz, Drágszél és Miske. A 2011-es népszámlálás során a lakosok 88,2%-a magyarnak, 4,8% cigánynak, 12,2% horvátnak, 0,6% németnek, 0,5% románnak, 0,3% szerbnek mondta magát (11,7% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 69,2%, református 2,8%, evangélikus 0,4%, felekezeten kívüli 8,5% (18,4% nem nyilatkozott).


Nagyobb térkép

A Bács-Kiskun megyei, Kalocsai járásban található Bátya település távolsága a fővárostól, illetve a megyeszékhelytől:

  • Bátya Budapesttől való távolsága: 112.6 kilométer
  • Bátya megyeszékhelytől (Kecskemét) való távolsága: 73.2 kilométer

Átlagos lakásárak a Bács-Kiskun megyei, Kalocsai járásban; illetve Bátya településen:

  • Lakóingatlanok átlagos négyzetméterára a Bács-Kiskun megyei, Kalocsai járásban 2018-ban: 100.000 - 150.000 Ft/négyzetméter
  • Lakóingatlanok átlagos négyzetméterára Bátya településen 2018-ban: n.a.

A Bács-Kiskun megyei, Kalocsai járás (ahol Bátya település is található) legfontosabb statisztikai mutatói:

0-14 éves állandó népesség aránya

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
12.569 12.368 12.284 12.229 12.19 12.164 12.132 12.209

60-x éves állandó népesség aránya

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
24.715 25.205 25.599 25.999 26.829 27.471 28.077 28.502

Adófizetők aránya

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
42.148 42.253 42.807 43.583 45.496 45.983 49.89 n.a.

Adófizetők aránya az x-1 millió FT-os sávon

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
43.46 47.454 42.418 42.427 40.944 39.306 40.885 n.a.

Általános iskolák átlagos tanulólétszáma

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
148.16 142.92 128.333 114.367 116.759 109.4 106.967 101.419

Egy működő bölcsődei férőhelyre jutó 0-2 évesek száma

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
46.385 19.305 23.128 18.426 19.066 19.607 20.262 n.a.

Háziorvosi körzetek nagysága

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
1595.188 1577.125 1594.625 1526.909 1503.606 1534.844 1515.656 1595

100000 lakosra jutó kiskereskedelmi üzletek száma (gyógyszertárak nélkül)

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
1290.992 1472.22 1454.104 1417.004 1396.642 n.a. n.a. n.a.

Munkaképes korú nők aránya

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
47.837 47.52 47.33 47.324 46.961 46.739 46.514 46.26

Munkaképes korú férfiak aránya

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
62.962 63.064 62.904 62.568 62.029 61.321 60.598 60.008

Munkaképes korú népesség aránya

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
55.098 54.974 54.809 54.656 54.208 53.755 53.298 52.889

Nappali tagozatos középiskolások száma/100 középiskolás korú (14-17 éves) lakos

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
58.008 58.63 59.604 58.388 56.25 53.188 n.a. n.a.

Egy adófizetőre jutó összes nettó jövedelem

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
1185713.533 1126462.7 1178143.026 1231102.95 1298702.983 1386851.525 1437042.848 n.a.

Egy lakosra jutó összes nettó jövedelem

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
499748.871 471441.718 499885.602 531804.553 584710.166 632104.389 710959.213 n.a.

Egy adófizetőre jutó összes személyi jövedelemadó

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
176799.518 164425.427 212893.678 217263.605 231765.465 252407.034 244163.855 n.a.

Egy lakosra jutó összes személyi jövedelemadó

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
74516.616 68814.534 90330.7 93852.244 104346.895 115043.024 120797.054 n.a.

Óvodába beírt gyermekek száma/100 óvodás korú (3-5 éves) lakos

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
116.281 114.82 117.652 117.093 114.982 120.31 116.37 113.891

100000 lakosra jutó vendéglátóhelyek száma

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
434.902 529.048 527.162 496.15 497.793 n.a. n.a. n.a.

A falusi csok részletszabályai

És akkor nézzük, miről is szól a falusi családi otthonteremtési kedvezmény, azaz falusi csok. A tanyákra is kiterjedő falusi csok-nak köszönhetően az egygyermekes családok 600 ezer forint, a kétgyermekes családok 2 millió 600 ezer forint, a háromgyermekes családok pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak használt lakás vásárlására vagy annak korszerűsítésére, bővítésére, tanyák esetében is.

A Magyar Közlönyben megjelent, a 2019. július 1-jén induló falusi CSOK részletszabályai szerint a falusi csok települések listájára 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszám alatti település került, mint például a Bács-Kiskun megyei, Kalocsai járásban fekvő Bátya is.

A támogatás célja:

  • Új lakás építése
  • Új lakás vásárlása
  • Használt lakás vásárlása
  • Meglévő lakás bővítése
  • Meglévő lakás korszerűsítése

A falusi csokot a következő ingatlantípusokra lehet igénybe venni:

  • használt lakás, tanya, birtokközpont vásárlására
  • ezzel egyidejűleg korszerűsítésére és/vagy bővítésére

A változás lényege tehát, hogy azokat a CSOK-összegeket (vissza nem térítendő támogatásokat), amelyeket eddig csak új lakásra lehetett igénybe venni, ezentúl az érintett kistelepüléseken használt lakás vásárlására, bővítésére és korszerűsítésére is fel lehet majd használni. 1 gyermek után változatlanul 600 ezer forint lesz a használt lakások CSOK-jának az összege, 2 gyermek után viszont 1,43 millióról 2,6 millióra, 3 gyermek után pedig 2,2 millióról 10 millióra növekszik. Akik legalább 4 gyermeket nevelnek, az eddigi 2,75 millió helyett szintén 10 millióra lesznek jogosultak az érintett kistelepüléseken.

A falusi CSOK maximális összege:

  • 1 gyermek után 600.000 Ft,
  • 2 gyermek után 2.600.000 Ft,
  • 3 vagy több gyermek után 10.000.000 Ft.

A támogatás felújításra, korszerűsítésre, használt és új lakás vásárlására egyaránt felhasználható. Vásárlási cél esetén – új építésű lakás kivételével – legfeljebb a támogatási összeg fele vehető igénybe. 3 gyermekesek esetében 10 millió forint értékű használt ház vásárlása esetén tehát maximum 5 millió forint lesz felhasználható a vételár kiegyenlítésére, a fennmaradó 5 millió forintot pedig felújításra, korszerűsítésre lehet költeni. Ha a vásárlásra csak 4 millió forintot költ a család, akkor a fennmaradó 6 millió forint felhasználható lesz a rendeletben meghatározásra kerülő felújítási és korszerűsítési munkálatok elvégzésére. Amennyiben a támogatott személyek kizárólag korszerűsítésre szeretnék felhasználni a kedvezményt, úgy fenti támogatási összegek fele lesz elérhető.

Fontos! A támogatás abban az esetben is igényelhető korszerűsítésre és/vagy bővítésre, ha korábban az adott lakásra már vettek igénybe CSOK-ot. Ha valaki a korszerűsítési és/vagy bővítési munkálatokat nem teljesíti, a folyósított családi otthonteremtési kedvezményt - ideértve annak a lakás vásárlására számított összegét is − a folyósítás napjától számított, Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelten köteles visszafizetni.

Családtámogatások 2019. július 1-től (millió forint, vastag betűvel az újdonságok)

  1 gyermek 2 gyermek 3 gyermek 4 vagy több gyermek
VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁS
CSOK új építésű ingatlanra*, vagy 0,6 2,6 10 10
CSOK használt ingatlan vásárlására (nem kistelepülés)*, vagy 0,6 1,43 2,2 2,75
CSOK használt ingatlan vásárlására, bővítésére és/vagy korszerűsítésére (kistelepülés)* 0,6 2,6 10 10
Jelzáloghitel-elengedés** 0 1 4 1 vagy 4****
Diákhitel-elengedés** 0 Tartozás fele Teljes tartozás Teljes tartozás
Újautó-vásárlási támogatás* 0 0 2,5 2,5
Kamatmentes babaváró hitel tartozáselengedéssel*** 0 Akár 3 Akár 10 Akár 10
VISSZATÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁS
Kamatmentes babaváró hitel tartozáselengedés nélkül*** 10 10 10 10
Kedvezményes (3%-os) CSOK-hitel új ingatlanra*, vagy 0 10 15 15
Kedvezményes (3%-os) CSOK-hitel használt ingatlanra* 0 10 15 15
EGYÉB TÁMOGATÁS
Négy gyermeket vállaló nők szja-mentessége
Teljes bölcsődei ellátás
Nagyszülői gyed

* Meglévő gyermekre is igényelhető, a teljes gyermekszám figyelembe vételével
** Csak új gyermekre igényelhető, a teljes gyermekszám figyelembe vételével, új gyermekekre összeadandó
*** Csak új gyermekre igényelhető, a meglévők figyelembe vétele nélkül
**** 1, ha már igénybe vette a 4 milliós összeget, vagy 4, ha még nem
Kistelepülés: 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszám alatti település - hivatalos lista itt.
Forrás: HelloVidék

Fontos tudni, hogy vásárlásra - új lakás kivételével - legfeljebb a támogatási összeg fele fordítható; a másik felét korszerűsítésre és/vagy bővítésre kell felhasználni. Meghatároztak továbbá minimális négyzetméterhatárokat - követve ezzel az általános csok szabályait -, a visszaélések kiszűrésére pedig feltételül szabják a legalább egyéves folyamatos - a legmagasabb támogatási összegnél kétéves - biztosítási jogviszonyt, az erkölcsi bizonyítványt, valamint azt, hogy közeli hozzátartozótól, saját tulajdonban álló gazdasági társaságoktól nem lehet ingatlant vásárolni. A lakásban kötelező bentlakást pedig várhatóan a jegyzők bevonásával ellenőrzik majd.

A visszaélések elkerülése végett az alábbi részletszabályok kerültek meghatározásra:

  • meghatározták a minimális négyzetméterhatárokat; eszerint egy, kettő illetve három gyermek esetén lakásoknál 40, 50 és 60 nm a minimális alapterület, míg házak esetében 70, 80 és 90 nm az alsó határ,
  • minimum 1 éves folyamatos TB jogviszony megléte – a legmagasabb támogatási összegnél legalább 2 éves társadalombiztosítási jogviszony
  • erkölcsi bizonyítvány
  • a közeli hozzátartozótól, valamint a saját tulajdonban álló gazdasági társaságtól történő ingatlanvásárlás nem támogatott

Eljárási szabályok

  • A falusi csok igénybevételéhez a hitelintézetek nem írhatják elő más szolgáltatás igénybevételét.
  • A támogatott ingatlanra vonatkozó bentlakási kötelezettséget a jegyzők bevonásával készülnek ellenőrizni.

Korszerűsítési munkálatnak számít (egyszerre többre is igényelhető a támogatás):

  • víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése,
  • fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,
  • központi fűtés kialakítása vagy cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,
  • az épület szigetelése, ideértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
  • a külső nyílászáró energiatakarékos nyílászáróra való cseréje,
  • tető cseréje, felújítása, szigetelése,
  • kémény építése, korszerűsítése,
  • belső tér felújítása, ideértve a belső burkolat cseréjét, a galériaépítést, a belső elektromos-, vízhálózat cseréjét, a fürdőhelyiség-felújítást, a WC-felújítást; a konyhafelújítást,
  • a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található melléképület felújítása vagy kerítés építése, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 30%-áig, valamint
  • a korszerűsítéshez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 20%-áig.

Lakás bővítésének minősül továbbra is

  • a lakás hasznos alapterületének legalább egy lakószobával történő növelése érdekében végzett építési tevékenység, ideértve az építmény térfogatnövelésével nem járó tetőtér-beépítést is;
  • emelet-ráépítéssel vagy tetőtér-beépítéssel létrehozott lakás akkor, ha az emelet-ráépítés vagy tetőtér-beépítés révén nem jön létre két új, önálló albetétként nyilvántartott lakás,
  • a meglévő épület, épületrész vagy építmény átalakítása viszont nem minősül a lakás bővítésének.

A bővítés révén a lakás hasznos alapterületének el kell érnie a) egy gyermek esetén a 40 négyzetmétert, b) két gyermek esetén az 50 négyzetmétert, c) három gyermek esetén a 60 négyzetmétert, d) négy vagy több gyermek esetén a 70 négyzetmétert.

A vásárlásra, valamint korszerűsítésre és/vagy bővítésre egy gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 600 000 forint, két gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 2 600 000 forint, három vagy több gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 10 000 000 forint igényelhető. Ebből a lakásvásárlásra fordított összeg nem haladhatja meg az összeg 50%-át, korszerűsítésre és/vagy bővítésre pedig összesen legfeljebb 300 000, 1 300 000, illetve 5 000 000 forint igényelhető.

Ha valaki a kérelem a benyújtását megelőzően vett fel CSOK-ot a korszerűsíteni és/vagy bővíteni kívánt lakáshoz, akkor ugyanazon gyermek után igénybe veheti a korszerűsítési/bővítési támogatást, és nem kell levonni az összeg kiszámítása során a már igénybe vett CSOK-ot.

A falusi CSOK igénybe vételéhez az adott időpontban tb-vel, illetve legalább egy éve (legfeljebb 30 nap megszakítással folyamatosan) tb-vel, felsőoktatási jogviszonnyal vagy külföldi tb-jogviszonnyal kell rendelkezni. A 10 milliós támogatás igénybevételéhez az igénylőnek vagy házaspár, élettársak esetén legalább egyik félnek legalább 2 éves ilyen jogviszonnyal kell rendelkeznie.

A CSOK eddig nem volt igényelhető korszerűsítésre, ezért újdonságnak számít, hogy a korszerűsítési munkákat a támogatási szerződés megkötésétől számított három éven belül kell teljesíteni, amelyet a hitelintézet helyszíni szemlét követően állapít meg. A korszerűsítéshez igényelt megelőlegezett családi otthonteremtési kedvezmény esetén a vállalt gyermek megszületésére vonatkozó határidőt a korszerűsítési munkák elvégzésének hitelintézet által történő megállapításától kell számítani.

A falusi CSOK-hoz 10, illetve 15 millió forint erejéig legfeljebb 3%-os kamatozású kamattámogatott kölcsön ("CSOK-hitel") is igényelhető, a korszerűsítésre vagy bővítésre felvett összeg nem haladhatja meg az 5, illetve 7,5 millió forintot.

Ha valaki igénybe vett már ilyen "CSOK-hitelhez" kapcsolódó kamattámogatás, nem élhet újból vele. A visszaélések elkerülése érdekében erkölcsi bizonyítvánnyal szükséges bizonyítani a büntetlen előéletet, közeli hozzátartozótól, saját cégtől nem lehet ingatlant venni falusi csokkal, és bővítik a jegyzők hatáskörét, hogy ellenőrizhessék a szerződésszerű teljesítést.

Az adatok tájékoztató jellegűek!

Bács-Kiskun megyében a további településeken érhető el a falusi családi otthonteremtési kedvezmény, azaz falusi csok:

Adatok forrása: HelloVidék; Pénzcentrum; Portfolio; KSH; TeIR; Wikipédia; kormany.hu; ELTINGA; OpenStreetMap; Magyar Közlöny

NAPTÁR
Tovább
2025. január 10. péntek
Melánia
2. hét