Sokan benézik: ezért kerül a másfél milliós használt autó 1,7 millió forintba
Ennél nagyobb hibát ember el sem követhet.
Ennél nagyobb hibát ember el sem követhet.
Ezt azért nem árt tudni.
A magyar cégek ezzel nem tudják felvenni a versenyt.
Kevesebb munkáért jobb fizetést és megbecsülést kap Tamás.
Figyelem, igazi rémálommá is válhat az adásvétel!
Olyan esetekben is kaphatunk segítséget, amire nem is számítanánk.
Egészen új lopásfajtára hívta fel a figyelmet egy szakértő. Az elkövetők bérelnek egy kifogástalan műszaki állapotban lévő autót, majd egy azonos típusú, javításra váró járműbe átpakolják a kölcsönzöttből a szükséges alkatrészeket. Az alkatrészlopás a nagy nemzetközi kölcsönző-hálózatok mellett a kisebb magyar cégeket is érzékenyen érintik.
A 65 éves autószerelő, Bernard White működteti Nagy-Britannia egy eldugott szegletében - vélhetően a szigetország - legrégebbi máig működő benzinkútját. Az erre tévedők általában megdöbbennek az ütött-kopott, helyenként rozsdásodó töltők láttán, mások évtizedek óta ide járnak tankolni.
Összeállításunkban arra keressük a választ, hogy a főváros mely területein fordulnak elő leginkább olyan családi házak, melyeket vállalkozásra alkalmas helységekkel együtt próbálnak értékesíteni. A forgalmasabb utak mentén sokszor láthatunk olyan házakat, melyek földszintjén, alagsorában vagy garázsában kisboltot, virágüzletet, zöldségest vagy valamilyen szórakozóhelyet találunk. Azt is megkérdeztük a neves ingatlanirodák képviselőitől, hogy az érdeklődőket mennyire befolyásolja ez a döntésben, valamint milyen értékesítési módszereket alkalmaznak az üzletkötők az eladások során.
Az után gyártott és bontott alkatrészek kétségtelenül fontos szerepet játszanak az autóiparban, főként egy olyan országban, ahol az autók átlagos életkora meghaladja a 10 esztendőt. Természetesnek is hat, hogy egy 8 éves, összesen 800 ezer forintot érő autóba a tulajdonos nem szívesen vásárol 300 ezer forintért váltót, inkább megelégszik a bontottal.
Üzemi baleset ért, a munkahelyed károsítja az egészségedet, vagy csak egyszerűen a munkahelyre bevitt dolgaidat (ruházat, telefon stb…) érte valamilyen kár? Nagy valószínűséggel a munkáltató a felelős, úgyhogy nézzünk jól a körmére, lássuk, hogyan és mennyit kaphatunk tőle kártérítés címszó alatt! Vagyis múlt heti összeállításunk folytatásaként most a munkáltatók kerülnek górcső alá.
Sokan úgy vélik, hogy a gyors meggazdagodás egyik biztos eszköze ha "lehúzzák" a biztosító társaságokat. Vannak, akik piti trükkökkel próbálkoznak, de vannak "vérprofik" is, akik rögtön megtalálják a kiskapukat, bármilyen termékről legyen is szó. Egyben azonban biztosak lehetünk: a cégek minden erejüket (nyomozók, jogászok) latba vetik, hogy megnehezítsék a csalók dolgát. A most induló cikksorozatunkban áttekintjük melyek azok a népszerű módszerek, biztosítási fajtánként, amelyekkel a bűnözők előszeretettel próbálkoznak. Az első részben a gépjármű biztosításokkal fogunk foglalkozni.