Az Otthon Start hitelprogram első száz napjának tapasztalatai alapján a támogatott konstrukció érdemben átalakíthatja a lakáshitelezési piacot.
Egy nem körültekintően végrehajtott lakásvásárlás, az új otthon felett érzett öröm helyett igazi rémálommá is válhat. Éppen ezért, ha hosszas keresés után végre megtaláltuk az álmaink lakását, még ne írjuk rögtön alá az adásvételi szerződést, a bosszúságok elkerülése érdekében ellenőrizzük még a ZillowSztrorik mellékleteként megjelent Lakáspiaci Mozaikban bemutatott 7 szempont szerint is az ingatlant, hogy a vásárlás tényleg csak örömet jelentsen!
1. A tulajdoni lapot kérjük le!
Mielőtt foglalót, vagy bármilyen összeget odaadnánk a megvásárolni kívánt lakásért cserébe, mindenképpen nézzünk rá az ingatlan tulajdoni lapjára. A nem hiteles tulajdoni lap akár ügyfélkapun keresztül is, egyszerűen lekérhető. Ugyan fizetni kell érte, de a díja mindössze 1000 forint, ami elenyésző összeg ahhoz képest, hogy egy szándéknyilatkozat aláírásakor már több százezer forintot is elkérhetnek tőlünk. Ezen szerepelhetnek olyan banki vagy egyéb széljegyek, amik töredékére csökkenthetik az ingatlan értékét.
2. Jól nézzük meg a környéket!
Szintén nagyon fontos, hogy járjuk körbe a környéket, ahol az ingatlant megvásárolni tervezzük, hiszen előre láthatólag több évig is a megadott helyen fogunk élni. Mint a ZillowSztorik mellékleteként megjelent Lakáspiaci Mozaik megállapítja, egy földszinti szórakozóhely miatt, akár 20 százalékkal a korábbi vételi ár alatt is eladta volna például egy vevő a csak valamivel korábban, ám nem körültekintően megvásárolt ingatlanját. De egy zajos autószerelőműhely a közelben is megkeserítheti az ott élők életét. Szintén fontos házon belül a lakóközösség valamilyen szintű megismerése, egy zajos, vagy egyéb szempontból problémás szomszéd is sok bosszúságot okozhat.
3. Vizsgáljuk meg a ház pénzügyi helyzetét!
Nagyon fontos a ház pénzügyi helyzetének a feltérképezése is: kérdezzünk rá a közös képviselőnél, hogy milyen felújításokat valósítottak már meg, és milyeneket terveznek a jövőben.
4. Derítsük fel, hogy vannak-e speciális, az épületet érintő szabályok!
Egyes helyeken a lakások felújítása esetén különleges szabályoknak kell megfelelni. Ilyenek lehetnek például a műemléki, vagy helyi építészeti értéket védő korlátozások. Ezek előírhatják, hogy cserélhetjük-e például az ablakainkat, vagy ha igen, akkor milyen típusra. Szintén kérdés lehet ilyen esetben, hogy lehet-e például kívülről szigetelni az épületet, vagy beépíteni a tetőteret. Az előbbieken kívül érdemes megnézni a kerület adott részére vonatkozó szabályozási terveket is, elég kellemetlen lehet például, ha pár évvel később tőlünk néhány méterre szélesítenek és alakítanak át főúttá egy utcát.
5. Mérjük fel jól a lakás állapotát?
Biztosan mindenki hallott pénznyelő felújításokról, ezért mindenképpen nagyon fontos, hogy a lakás állapotát jól mérjük fel. Ez azonban nem csak a felújítandó ingatlanokra vonatkozik, hanem akár az új lakások esetében is fontos lehet, hogy tüzetesen megvizsgáljuk, mi, milyen minőségben készült el. Jó állapotú ingatlanok esetében pedig azért, mivel ugyan a lakás nem szorul feltétlenül felújításra, de ha mondjuk a kazán elromlik, előfordulhat, hogy egy egész fűtésrendszer cseréjének közepén találjuk magunkat, ahol kéményt kell bélelni, és rendszert átalakítani, mivel a korábbi nyíltégésterű kazán már csak zártégésterűre cserélhető. Mint a Lakáspiaci Mozaik szerzői megjegyezik,
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
6. Tájékozódjunk a fenntartási költségekről!
A lakás árán túl az sem mindegy, hogy későbbi otthonunkat milyen költséggel tudjuk fenntartani. Az adásvételhez kapcsolódóan ugyan el kell készíteni az ingatlan energetikai tanúsítványát, ezt azonban a legtöbb esetben már csak a szerződésaláíráshoz hozza az eladó. Ugyanakkor az ingatlan több kategóriával alacsonyabb osztályba tartozása azt is jelenti, hogy évente több százezer forintnyi plusz rezsiköltséget kell fizetnünk egy korszerűbb ingatlanhoz képest.
7. Tájékozódjunk a lakáspiaci helyzetről!
"A konkrét helyzetbeli alkupozíciónkat sokkal jobban meg lehet ítélni, ha képben vagyunk az általános lakáspiaci trendekkel is" - hívják fel a figyelmet a kiadványban. Vagyis igyekezzünk megfelelően tájékozódni arról, hogy éppen merre tartanak a lakásárak.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








