Az utángyártott és bontott alkatrészek kétségtelenül fontos szerepet játszanak az autóiparban, főként egy olyan országban, ahol az autók átlagos életkora meghaladja a 10 esztendőt. Természetesnek is hat, hogy egy 8 éves, összesen 800 ezer forintot érő autóba a tulajdonos nem szívesen vásárol 300 ezer forintért váltót, inkább megelégszik a bontottal.
Az érdekellentét azonban ez esetben igencsak jelentős, hiszen az autógyártók semmiképpen se szeretnének lemondani a pótalkatrészek értékesítéséből származó több milliárd dolláros bevételről. A tengerentúli fogyasztóvédőknek így nem kellett igazán nagy fantáziával rendelkezni ahhoz, hogy a Kereskedelmi Bizottság nemrégiben megjelent ítélete mögött az autóipari lobbi nyomását lássák.
A Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság ugyanis úgy ítélkezett, hogy a szabadalmi törvény alá eső külső alkatrészek cseréje esetén az autósok, bizonyos alkatrészek esetében, csak a Ford által gyártott pótalkatrészt használhatják a gyártó F-150-es pickupjánál.
Bár a döntés csupán egy modellre és összesen 7 alkatrészre, többek között az oldali tükrökre és a lámpatestre vonatkozik, az ítélet jelentős hatással lehet a gyártók magatartására, akik szeretnék teljes mértékig sajátjuknak megtartani a rendkívüli összegekért megterveztetett külső designt.
A fogyasztóvédők szerint azonban ez amellett, hogy az autósok számára évi 1,5 milliárd dolláros (275 milliárd forintos) pluszkiadást jelentene, olyan kockázat megjelenéséhez vezetne, mely több szektorban is jelentős változásokat hozhatna. A drágább alkatrészek ugyanis arra kényszeríthetnék az autósok egy részét, hogy halogassák a javításokat, így egyre több, közel sem 100 százalékos biztonsággal működő autó kerülne az utakra.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Megoldást jelenthetne a problémákra, ha a szabadalmi törvény alól kivonnák a pótalkatrészeket, mely fokozná a versenyt, ezáltal csökkentve az árat és növelve a minőséget az autóalkatrészek piacán. A fogyasztóvédők csoportjai szerint az alkatrész teljes külső megjelenéstől való elszakítása nem okozna jelentős károkat az autógyártók számára, csupán visszaadná a fogyasztóknak szabad választási jogát.
Az utángyártott és a gyári alkatrészek közötti árkülönbség hazánkban is jelentős, jelenleg azonban semmilyen korlátozás nincs életben arra vonatkozóan, hogy a sérült vagy meghibásodott elemeket milyen gyártmányú alkatrészre kell cserélni a szerelőműhelyekben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.