Hatalmas balhé Somogyban: lövöldözés történt, egy ember robbantással fenyegetőzött
Lövöldözés történt, egy ember robbantással fenyegetőzött szerdán a Somogy vármegyei Iharosberényben.
Lövöldözés történt, egy ember robbantással fenyegetőzött szerdán a Somogy vármegyei Iharosberényben.
A vádlott arra utasította a benzinkút dolgozóit, hogy a tasakokat a széf helyett az irodahelyiség polcaira helyezzék. A férfi ezután a pénzt magához vette és elköltötte.
Párja pusztulása után egy nappal új nőstény szegődött egy hím aranysakál mellé Somogy megyében – derítették ki magyar kutatók az állatokra rögzített GPS-nyakörvek adatainak elemzésével.
A szerencsés horgász azt is elmondta, hogy gyakran járnak versenyekre a barátaival, sokat harcsáznak. Számukra ez egy életmód, amire az ember rákap és onnantól nincs megállás.
Bár a fiatalembert viszonylag hamar megtalálták a vízben, a helyszínre érkező mentőegységek már hiába próbálkoztak újraélesztésével, elhunyt.
Ugyan ez vélhetően egy kamu-box lehet, a lap felhívta a figyelmet arra, hogy: ettől függetlenül van jelentősége az ilyen tárgyak kihelyezésének is, mivel a kívánt hatást, a sebességcsökkentést elérheti.
Páratlan szépségű, terjedelmes méretű erdők ölelésében található „Somogy zöld szíve”, Kaszó. Az elmúlt években 41 hektár erdőt telepítettek és 765 hektárnyit újítottak fel itt.
Időközben a helyszínre ért egy több mint tíztagú társaság, kiabálva igyekeztek megakadályozni az intézkedést, közülük négyen a rendőrökre támadtak, ököllel ütötték őket.
Nárcisznapot tartanak Európa legnagyobb összefüggő nárciszmezejének virágzása alkalmából április 29-én Babócsán. A Somogy megyei település Basa-kertjében immár huszonötödik alkalommal várják a páratlan látványosság iránt érdeklődőket.
Sokak számára meglepő lehet, de a modell ma már teljesen máshogyan éli az életét, mint régen, a luxushelyszíneket egy hangulatos vidéki házra cserélte.
A HelloVidék idén is górcső alá veszi a magyar megyéket: sorozatunkban annak járunk utána, milyen fontosabb gazdasági, turisztikai változások történtek az elmúlt egy évben. Most Somogy megyén a sor.
Igazán különleges, ritka vadállatokat sikerült lencsevégre kapnia egy fotósnak Somogyban, aki aztán Facebook-oldalán meg is osztotta az élményt és a fotókat: négy fehér színű sakálkölyköt örökített meg.
A tegnapi vihar miatt szerdán 238 tűzoltói beavatkozásra volt szükség országszerte. A legtöbb munkát Somogy, Baranya és Bács-Kiskun megyében adta a viharos időjárás a tűzoltóknak.
Megvizsgáltuk a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján, hogyan alakult Somogy megye gazdasága, turizmusa, illetve a munkaerőpiaca az elmúlt évben
A járvány harmadik hullámát követően egyre kevesebb intézkedés akadályozta a turizmust, 2021 júliusától már lényegében korlátozások nélkül fogadhattak vendéget a szálláshelyek.
Ha hűvösebb napok járnak, akkor sem kell kétségbe esni, a Balaton partján a strandoláson túl is bőven van mivel elütni az időt. Most adunk pár tippet, milyen bakancslistás helyeket érdemes felkeresni a Balaton déli oldalán!
Magyarországon itt a legalacsonyabb a foglalkoztatási ráta, annak ellenére, hogy a munkanélküliség egyáltalán nem dönt csúcsot. A megye a havi nettó átlagkeresetet illetően sem dicsekedhet, vonzó turisztikai desztinációikkal azonban igen.
Mi lesz a Somogy megyei aprófalvak sorsa? Miért lenne fontos az épített örökségünk védelme, megőrzése? Miként lehetne harmonizálni az építési beruházásokat a természeti környezet megóvásával? Fábián Éva okleveles építészmérnököt kérdeztük.
Az intézmény szakmai profilja belgyógyászat, kardiológiai és mozgásszervi rehabilitáció, geriátria és hospice ellátás lesz.
Ritkábban van szükség a napokban a vadak etetésére somogyi erdőkben, az enyhe télen könnyebben találnak maguknak táplálékot és jobb kondícióban is vannak.