8 °C Budapest

Őrült kevesen dolgoznak ebben a magyar megyében: mégis, miért ők a sereghajtók?

2021. január 21. 15:00

Magyarországon itt a legalacsonyabb a foglalkoztatási ráta, annak ellenére, hogy a munkanélküliség egyáltalán nem dönt csúcsot. A megye a havi nettó átlagkeresetet illetően sem dicsekedhet, vonzó turisztikai desztinációikkal azonban igen. A HelloVidék megyekörkép-sorozatában most Somogy megye került sorra.

Az egykor Somogyországnak is nevezett, több mint 6000 négyzetkilométer alapterületű Somogy megyét 300 ezren lakják. Legnépesebb városa Kaposvár, a megyeszékhely, második legnagyobb települése pedig a Balaton fővárosaként is emlegetett Siófok. A KSH legfrissebb adatai szerint 2020 I–III. negyedévében Somogyban többen születtek és kevesebben haltak meg, mint az előző év azonos időszakában. A természetes fogyás azonban csökkentette a megye népességét 1288 fővel: ebben az időszakban összesen 1930 gyermek jött a világra, és 3218 fő hunyt el.

A KSH aktuális megyekörképének adataiból az látszik, hogy a megyében élő férfiak és nők aránya egyaránt alulmúlja az országos átlagot, egészen a 49 éves korosztályig, míg az 50 év felettiek aránya mindkét nem esetében magasabb, mint az országos mutató. Az országos és a megyei mutató csak a 80 év feletti férfiak esetében egyenlítődik ki.

A megyékre vonatkozó statisztikák között szerepel egy nem éppen pozitívan kiemelkedő eredmény:

Magyarországon itt a legalacsonyabb a foglalkoztatási ráta.

A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 62,9% volt 2019-es adatok alapján, míg az országos 70,1%. A megye munkanélküliségi rátája ugyanakkor nem sokkal haladta meg az országost: míg előbbi 3,7% volt, utóbbi 3,4%.

Somogy a havi nettó átlagkeresetet illetően sem dicsekedhet kiemelkedő számokkal: 2019-ben 199 ezer forint volt a havi nettó átlagfizetés, szemben az országos 245 ezerrel. 2020-ra már kicsit javult a helyzet: az első három negyedévben az adókedvezmény nélkül számított havi nettó átlagkereset 212 ezer forint volt, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 219 ezerre emelkedett. A növekedés üteme azonban elmaradt az országostól, egyben a megyék és a főváros körében az egyik legalacsonyabb volt. Az alkalmazottak 19,5%-kal kevesebbet kerestek az országos átlagnál. Az egy főre jutó GDP 2,9 millió forint volt, míg az országos 4,4 millióra jött ki 2019-ben.

A következő ábrán azt láthatjuk, hogyan alakult a bruttó hozzáadott érték megoszlása a különböző nemzetgazdasági ágcsoportok - úgy mint mezőgazdaság, ipar/építőipar és szolgáltatások - tekintetében a megyében és országos szinten egyaránt.

A mezőgazdaságból származó hozzáadott érték majdnem háromszorosa volt az országos átlagnak (4 illetve 11%).

Ipar, építőipar vonatkozásában a megyei arány 24%-ot, míg az országos valamennyivel többet, 30%-ot tett ki, a szolgáltatások tekintetében pedig közel azonos az arány (65 és 66%).

Ha az iparra vonatkozó adatokat közelebbről megnézzük, láthatjuk, hogy 2019-ben a teljes ipari kibocsátásból az elektronikai terület vitte magasan a prímet 76%-kal. Az élelmiszeripar 10%-ot tett ki, a maradék 7-7%-ot pedig a villamos berendezések gyártása illetve az egyéb ipari területek. A megyéből származó ipari termelés értéke félezer milliárd forintot tett ki (az ország ipari termelése 34,6 milliárd volt abban az évben).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

A járvány megfékezésére hozott tavaszi megszorító intézkedések hatására leginkább áprilisban és májusban esett vissza az ipari termelés. Ez követően mérséklődött a termeléskiesés, de az egy évvel korábbi szintet egyetlen hónapban sem sikerült elérni. Szeptemberben a megyék közül az egyik legnagyobb mértékben, 9,9%-kal csökkent a termelés volumene. A 49 főnél többet foglalkoztató, megyei székhelyű ipari vállalkozások 2020. I‒III. negyedévi termelése összehasonlító áron 7,3%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A termelés csökkenéséhez leginkább a megyei kibocsátás több mint háromnegyedét adó elektronikai ipar járult hozzá, de csaknem mindegyik feldolgozóipari terület teljesítménye visszaesett.

Somogy mezőgazdaságában nagy szerepet játszik a Balaton déli partja közelében található, körülbelül 3500 hektár területű dél-balatoni borvidék. Közel 4000 szőlősgazda 16 hegyközség területén termeli a szőlőt ezen a vidéken, ahol már a római korban is magas színvonalú szőlőtermesztés folyt.

Ami a növénytermesztést illeti, a megye szép számokkal büszkélkedhet: tavaly a tritikálé és a rozs termésátlaga itt volt az országban a legmagasabb, de a többi növényé is a megyei rangsor első harmadában található.

A búza, a tritikálé, a rozs és a zab hektáronkénti terméseredménye az ezredforduló óta egyszer sem volt ilyen magas a megyében.

Somogy fő turisztikai vonzerejét a Balaton déli partjának üdülőtelepülései, a Somogyi-dombság csendes, gondozott falvaiban gyakorolt falusi vendéglátás, a megyeszerte megtalálható gyógyfürdők és a megyeszékhely, Kaposvár épített öröksége, országos jelentőségű fesztiváljai jelentik - természetesen békeidőben. A természetjárók kedvelt célpontjai a megye nagy kiterjedésű erdői, valamint a Dunántúl egyik legszebb tája, a dél-balatoni borvidék.

Az alábbi ábrán láthatjuk, hogy 2019-ben a megyében eltöltött vendégéjszakák 73%-ban belföldiek, 27%-ban külföldiek között oszlottak meg. Az országos átlag ennél jóval kiegyenlítettebb volt (51 illetve 49%).

A koronavírus-járvány első, tavaszi hulláma idején sok kereskedelmi szálláshely zárva tartott a korlátozó intézkedések hatására. A vendégforgalmat nyáron is visszafogta az emberek csökkenő utazási hajlandósága, szeptembertől pedig a fertőzés ismét fokozódó terjedése és a külföldiek beutazására vonatkozó szigorítás. Ennek következtében 2020 I–III. negyedévében a szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, közösségi szálláshelyeken a vendégek és az általuk eltöltött vendégéjszakák száma 37, illetve 36%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Nyáron fokozatosan visszatértek a vendégek, a szálláshelyeken a legforgalmasabb hónapnak számító augusztusban az eltöltött vendégéjszakák száma 16%-kal maradt el az előző évitől. Szeptemberben viszont ismét kedvezőtlen irányba változott a tendencia, 37%-kal csökkent az értéke az egy évvel korábbihoz képest. A külföldi vendégek által a megyében eltöltött vendégéjszakák száma erőteljesebben csökkent, mint a belföldieké, összességében 67%-kal kevesebb éjszakára maradtak a kereskedelmi szálláshelyeken, mint 2019 azonos időszakában. A belföldi vendégek éjszakái 25%-kal csökkentek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 10. péntek
Melánia
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33