Meglepő modellel rukkol elő hamarosan a Renault: ezzel letarolhatják a magyar piacot is?
Az Év Autója díjjal kitüntetett modell Magyarországon jelenleg 11 millió forintos kezdőáron kapható.
Az Év Autója díjjal kitüntetett modell Magyarországon jelenleg 11 millió forintos kezdőáron kapható.
Az európai autópiac 2024-ben mérsékelt, 0,9%-os növekedést mutatott, miközben a hibrid autók regisztrációi először haladták meg tartósan a benzineseket.
A Dacia Spring elektromos kisautó gyártása Európába költözhet, hogy elkerülje az EU által a kínai importra kivetett vámokat.
A Renault 2024-ben 1,3%-os növekedést ért el eladásai terén, a negyedik negyedév erős új modellek piacra dobásának köszönhetően.
A hét döntős közül pontozással választották ki az év autóját pénteken.
Új szereplők robbantak be a legolcsóbb elektromos autók toplistáján: a Hyundai újdonsága rögtön a harmadik helyre érkezett, a Renault új, retró villanyautója pedig negyedik.
A legtöbb ember számára az ár-érték arány az egyik legfontosabb szempont autóvásárláskor, és sok modell elbukni látszik ezen a téren.
Míg 2021-ben csupán 42 márka képviseltette magát a magyar piacon, tavaly ez már 54-re nőtt.
A Renault hibrid technológiája révén jelentős előnyre tett szert az európai piacon, miközben az elektromos járművek iránti kereslet lassan növekszik.
Az európai autógyártókat, köztük a Stellantist és a Volkswagent, egyre súlyosabb keresleti problémák és növekvő költségek sújtják, amelyek milliárdos értékvesztést okoznak.
Az európai autóipar akár 15 milliárd eurós bírsággal is szembenézhet a szén-dioxid-kibocsátás miatt, mivel az elektromos járművek iránti kereslet lassul.
A német használt autók uralma egyértelmű, még ha kisebb megtorpanást is mutattak a vizsgált időszakban.
Péntektől lehet megvenni az elektromos autóként újjászületett Renault 5-öst. Nyitóára 2 900 euró (azaz kb. 12,7 millió forint) lesz, az olcsóbb változat jövőre érkezik.
Közös vállalatot alapított 50-50 százalékos tulajdoni arányban az AutoWallis csoport portugál partnerével, a Salvador Caetano csoporttal.
Friss 10-es toplistánkon több változás is történt a februári rangsorhoz képest. Több helyen is áremelést eszközöltek az importőrök - főleg a frissítésen átesett modellek esetében.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) 2023-as statisztikái szerint Magyarországon új tendenciák mutatkoznak a járműlopások terén.
Együttműködés kialakítására készül a Renault és a Volkswagen az elektromos Renault Twingo platformjának a közös használatáról.
Jelenleg 28 hete nem volt telitalálatos szelvény az Ötöslottón, így most szombaton már 6,166 milliárd forint lesz a várható főnyeremény.
Beárazták a Renault újdonságát, a Rafale SUV-t. Franciaországban kb. 17,5 millió forintot kell érte fizetni.
Valamelyest átalakult a legolcsóbb Magyarországon kapható új autók toplistája, de a dobogón változás nem történt.