Az elmúlt időszakban a NAV két dunántúli megyében mintegy 14. 500 doboznyi cigarettát foglalt le.
Újabb fegyveres balhéra készülhetett Kaiser Ede: megint leültethetik a móri ügy miatt hírhedt bűnözőt
Újabb balhéra készülhetett Kaiser Ede. A móri mészárlás miatt tévesen elítélt, majd felmentett, de több más erőszakos bűncselekményért 18 évre fegyházba küldött férfinél fegyvert találtak a rendőrök, amikor elfogták.
Újabb balhéra készülhetett a nyolc ember halálával járó móri mészárlás miatt tévesen elítélt, majd felmentett, de több más erőszakos bűncselekményért 18 évre fegyházba küldött Kaiser Ede. A Blikk szerint a 2020-ban szabadult, nagypályás bűnöző olyan betörést tervezhetett, ami akár rablásba is átfordulhat, ehhez fegyvert is beszerzett. A férfit még május közepén fogták el a TEK állig felfegyverzett kommandósai, ekkor találták meg nála az negedély nélkül tartott pisztolyt is - ismerőse is gyanúsított, aki a fegyert adta neki.
Dezső Antal, Kaiser Ede ügyvédje arról beszélt, a tanúk vallomásai alapján ugyan tisztázott az a körülmény, hogyan került hozzá ez a fegyver, de a miértje még nem, azaz a hatóságok egyelőre nem gyanúsították meg komolyabb bűncselekmény tervezésével. Korábban Kaiser Svájcban egy bár nyitását tervezte, és arról beszélt, hogy szeretne tisztességes életet élni a szabadulása után.
Ki jár jól ezzel? Újabb törvény került benyújtásra az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárak ügyében
A társadalmi egyeztetés keretében beérkezett módosításokkal került benyújtásra az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló törvény.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.