Egymilliárd ausztrál dollár (230,9 milliárd forint) értékű védelmi kiadást csoportosít át Ausztrália a szövetségi költségvetésben az ország katonai képességének növelése érdekében.

Lengyelországban tavaly 45,8 ezer fegyvertartási engedélyt adtak ki, ami rekordnak számít az 1989-es rendszerváltás óta - írta a Rzeczpospolita lengyel napilap rendőrségi adatokra hivatkozva.
"Ez újabb rekord. A kommunista Lengyel Népköztársaság bukása óta még soha nem fegyverkeztek fel a lengyelek ilyen gyorsan, mint most" - áll a Rzeczpospolita cikkében. A lengyel rendőr-főkapitányság adatait elemezve leszögezték: korábbi időszakokban évente több mint tízezer fegyvertartási engedélyt adtak ki, 2022-ban viszont 37,4 ezer engedélyről volt szó, ami ugrásszerű növekedést jelent.
2023-ban 40,9 ezer volt a kiadott igazolványok száma, amelyet pedig ismét felülmúltak a tavalyi, 45,8 ezer új fegyvertartási engedélyről szóló adatok.
2024 végén Lengyelországban a magánszemélyek összesen 930,1 ezer darab lőfegyvert birtokoltak, ami csaknem kétszerese a 2017-es adatnak.
Az adatokat a Rzeczpospolita Ukrajna megtámadásával magyarázza. A társadalom ma "bizonytalanságot érez, ezért az emberek fegyvert akarnak szerezni. Ennek az ukrajnai háború az indítóoka, de a saját biztonság, valamint a magánvagyon biztonsága miatt felmerülő aggodalmak is" - idézi a lap Brunon Holyst kriminológust.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 616 989 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 141 676 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Megszólaltatták Jerzy Dziewulski biztonsági szakértőt is, aki úgy ítélte meg: a jelenség nem csak az ukrajnai háborúval magyarázható, szerepet játszik az is, hogy a fegyvertartás egyre divatosabbá vált, miután 2011-ben lazultak az erre vonatkozó előírások Lengyelországban.
Andrzej Turczyn jogász leszögezte: a fegyvertartási engedélyek számának ugrásszerű növekedése miatt nem nőtt a legálisan tartott fegyverrel elkövetett bűntettek száma. Emellett a lengyelek továbbra is "a legkevésbé felfegyverzett európai nemzetek közé tartoznak" - mutatott rá Turczyn.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Fenntarthatóság és sztármárkák: ezek a legfrissebb trendek a drogériákban
Utánajártunk, hogy mekkora a keresletnövekedés a celebmárkák iránt és hogyan zajlik a termékfejlesztés.
-
Megtérülhet egy csúcskategóriás robotporszívó? A Dreame X50 Ultra Complete válasza meglepő! (x)
Elsőre két dologgal érdemes tisztában lennünk! Az első kérdés, hogy Ön olyan átlagos háztartások közé tartozik-e, amelyek évente több száz órát töltenek takarítással? A második kérdés, hogy mennyit ér Önnek a szabadidő?
-
Minőség és hagyomány a Gyulahúsnál a kiváló termékekért (x)
A Gyulahús Kft. Gyulai Pokol szalámija kiérdemelte a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyet, bizonyítva a tradicionális gyártás kiválóságát.
-
Állampapír? Globális piacok? TBSZ? - A szakértő válaszol (x)
A Lightyear befektetési platform március 5-én webináriumot szervezett az állampapírokról és a tartós befektetési számla (TBSZ) előnyeinek kihasználásáról.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


