Idős nő rájött, hogy átverték online vásárlás közben

Iszonyatos összeget húzhat ki a magyarok zsebéből, ha ezt elfelejtik: itt az idő, hogy tegyenek ellene

2025. március 4. 23:00

A lakásokat érintő káresemények között 2024-ben is a beázások, természeti károk, üveg- és csőtörések voltak a leggyakoribbak, azonban az ingatlanokat fenyegető lehetséges veszélyek közül a tűzesetektől tart leginkább a lakosság - derült ki az MBH Bank reprezentatív kutatásának eredményeiből és a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. lakásbiztosítási állományára vonatkozó éves adatokból. A két vállalat közös elemzése rámutatott arra, hogy bár a lakosság mintegy fele frissíti évente biztosítását, az ingatlanok jelentős része továbbra is alulbiztosított. Ezen kíván javítani az idén második alkalommal meghirdetett lakásbiztosítási kampány során az MBH Bank és a CIG Pannónia Biztosító.

2024-ben a CIG Pannónia Biztosítóhoz a lakásbiztosításokra vonatkozóan bejelentett károk esetén az átlagos kárösszeg 98 ezer forintot tett ki, amely az infláció következtében 10 százalékkal volt magasabb, mint az előző évben. Az MBH Bank reprezentatív kutatásában megkérdezett érintettek többsége elégedett volt a kárügyintézés minőségével, pozitívan értékelte a folyamatot.

Az MBH Bank Magyarország egyik vezető hitelintézeteként kiemelt figyelmet fordít arra, hogy magas színvonalú biztosítási lehetőségeket kínáljon ügyfeleinek az országos lefedettségű fiókhálózatán keresztül. A CIG Pannónia Biztosító biztosítási termékeinek közvetítésével széles körű lehetőségek közül választhatnak az ügyfelek személyre szabott igényeiknek és céljaiknak megfelelően. Emellett az MBH Bank olyan banki termékeket is kínál, amelyekhez hitelfedezeti biztosítás kapcsolódhat, így támogatva az ügyfeleket esetleges törlesztési nehézségek esetén.

A leggyakoribb károkat a csőtörések okozzák

2024-ben az ingatlankárok több mint egyharmada (36 százalék) csőtörésekből származott, amelyet a természeti károk (16 százalék) és az üvegtörések (15 százalék) követtek gyakoriságban a CIG Pannónia Biztosító adatai szerint. A csőtörések elsősorban az elöregedett vezetékhálózatok állapotára vezethetők vissza, amelyek karbantartása jelentős kihívást jelent, mivel a vezetékek gyakran az épületszerkezetbe rejtve helyezkednek el, a meghibásodások előrejelzése és megelőzése nehéz feladat. A természeti károk aránya az elmúlt évek változékony időjárási viszonyai miatt kiemelt figyelmet kapott a kutatásban: bár 2024 – az árvízi időszak ellenére is – viszonylag mérsékelt mennyiségű káreseményt hozott, a hosszú távú trendek továbbra is a megfelelő védekezés szükségességére hívják fel a figyelmet. A tűzkárok előfordulása ugyan alacsony (1 százalék), de jelentős károkat okozhatnak, amelyek megfelelő óvintézkedésekkel – például füstérzékelők telepítésével, vagy az elektromos hálózatok rendszeres karbantartásával – nagymértékben csökkenthetők.

A kutatás rávilágított arra is, hogy mely káresemények bekövetkezésétől tartanak leginkább az emberek: az ingatlanokkal kapcsolatos káresemények közül a válaszadók több mint fele (60 százalék) a tűzeseteket tartja a legnagyobb veszélynek, de sokan aggódnak viharkárok, betörések és beázások miatt is.

Pest vármegyében és az ország keleti megyéiben keletkezett a legtöbb kár

A CIG Pannónia Biztosítónál bejelentett károkra vonatkozó adatok szerint Pest, Borsod-Abaúj és Szabolcs-Szatmár vármegyében volt a legtöbb káresemény. Az átlagos kárösszeg Pest, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Somogy, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben volt az országos átlagnál magasabb. 1

Az MBH Bank felmérése során megkérdezettek 80 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással, ugyanakkor az ingatlanok alulbiztosítottsága továbbra is tartós problémát jelent. Az ingatlan értékének frissítésére jellemzően a biztosítók javaslata alapján kerül sor, a lakásbiztosítással rendelkezők csupán 58 százaléka aktualizálja szerződését évente, míg 42 százalékuk ezt elmulasztja. A biztosítással rendelkezők többsége olyan konstrukciót választott, amely az ingatlan mellett az ingóságok védelmét is fedezi.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Bár a felmérésünk adatai alapján számuk nem nőtt jelentősen, de az ingatlanokat érintő tipikus káresetek – így a beázások vagy a természeti károk – továbbra is rendszeresen előfordulnak. Ezek ellen nehéz előre védekezni, ugyanakkor egy naprakész lakásbiztosítás jelentősen mérsékelheti a veszteségeket. Mivel az alulbiztosított ingatlanok aránya továbbra is magas, ezért különösen fontos, hogy az ingatlantulajdonosok gondoskodjanak szerződéseik frissítéséről, hiszen egy gondosan megválasztott lakásbiztosítás nemcsak az ingatlanunk és ingóságaink védelmét biztosítja, hanem a pénzügyi stabilitásunk megőrzésében is fontos szerepet játszik. Ehhez pedig az MBH Bank fiókjaiban szakképzett tanácsadók állnak ügyfeleink rendelkezésére, hogy segítsenek a legmegfelelőbb biztosítási megoldás kiválasztásában

– mondta Ungvári Krisztián, az MBH Bank biztosítási termékmenedzsment vezetője.

Az MBH Bank és a CIG Pannónia Biztosító között létrejött stratégiai együttműködés célja, hogy a bank ügyfelei számára ne csupán egy hitelterméket, hanem a megfelelő biztosítási védelmet is biztosítsuk, ezzel a megközelítéssel közösen járulunk hozzá a családok hosszú távú pénzügyi stabilitásához. Fontos, hogy amikor váratlan esemény történik, a kárügyintézés folyamata zökkenőmentes és gyors legyen. A CIG Pannónia Biztosító folyamatosan fejleszti ügyfélszolgálati folyamatait és technológiai háttérét, hogy a kárbejelentések elbírálásának ne csak a gyorsaságát, hanem a hatékonyságát is növelni tudjuk. Modern digitális platformjaink lehetővé teszik, hogy ügyfeleink egyszerűen, akár online is bejelenthessék káreseményüket. Az elmúlt időszakban számos ügyfelünktől érkezett visszajelzés arról, hogy a kárbejelentés folyamata zökkenőmentes volt, és a kártérítések gyorsak és problémamentesek voltak. Hiszünk abban, hogy sokszor az egyszerűnek gondolt biztosítási szerződés megkötése, gondozása kapcsán is jó, ha van egy személyes stabil kapcsolat, ami alapja lehet annak, hogy mindenki azt kapja ebben az együttműködésben, amire szüksége van

– mondta Kőrösi Zoltán, a CIG Pannónia Biztosító értékesítési vezérigazgató-helyettese

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2025. június 21. 14:41
Eddig az önsegélyező pénztárakban (vagy egészség és önsegélyező pénztárakban) volt egy 180 napos vár...
Holdblog  |  2025. június 21. 09:14
Fight or flight - ez lett a jelenkor egyik legnagyobb dilemmája. Küzdjünk tovább (magyarul: éljünk t...
MEDIA1  |  2025. június 20. 21:12
Újabb fordulatot vett Marczingós László ügyvéd és a Rádió 1 Balázsék című műsorának ügye. A devizahi...
Összkép  |  2025. június 20. 12:07
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 21. szombat
Alajos, Leila
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. június 21. 19:19