
Máris árstopot jelentett be az Allianz: hajlottak Nagy Márton kérésére, jövő júniusig nincs áremelés
Tavaly év végi árain kínálja majd a biztosításait az Allianz, miután Nagy Márton belengette a biztosítói árstopot a napokban.
Egy vállalkozás működése során számtalan váratlan esemény következik be, melyek ellen bizonyos eszközökkel fel lehet készülni, illetve mérsékelni lehet az abból keletkező károk mértékét. Ennek egyik eszköze a biztosítás megkötése, melyből természetes módon a vállalati üzletágban is számos módozat létezik a piacon. Mai cikkünkben a vállalati vagyonbiztosítások közül a gépbiztosítások területét kívánjuk feltérképezni.
A gépbiztosítások általában olyan speciális módozatok (a szakzsargonban a technikai biztosítások között találhatjuk meg ezen termékeket), melyeket az általános vállalkozói vagyonbiztosítások általában nem tartalmaznak (kivétel természetesen itt is akad). Maga a gépbiztosítás leginkább egy gyűjtőfogalom, ugyanis több speciális, egyéni módozata lehet, érhető el az egyes társaságoknál. Nézzük, milyen termékekkel találkozhatnak az egyes vállalatok!
Géptörés-biztosítás
Biztosítóról biztosítóra változik az egyes szerződések tartalma, hogy ezek közül mely elemekre kínálnak védelmet, kárkifizetést. Akad, ahol az üzemszünetre külön szerződést kell kötni, míg másutt a géptörés biztosítás ezt is magába foglalja. Géptörés-biztosítás általában ipari gépekre, termelő berendezésekre köthető, melyek akár mobilak, mozgathatóak is lehetnek.
Mindig a szerződés tartalmazza, hogy mely események megtörténtekor teljesít kifizetést a biztosító. Tipikus nem tartozik a kizárás alá a betöréses lopás, az öntési-, vagy anyaghiba, műhelyhiba, a gép telepítésekor bekövetkezett hiba, rossz kivitelezés, illetve a szaktudás hiánya, a kezeléskor elkövetett hiba. Ritka eset, azonban nagy kárt tud okozni a fizikai robbanás, de emellett általában fedezetet nyújtanak rövidzárlatra is például.
A megkötött biztosítás általában a berendezés javításának, vagy egy hasonlóval történő pótlásának költségeit fedezi, a szerződésben meghatározott összegig, illetve az önrészen felül. A szerződések általában - a gépek gyártási évétől, avultságától függően - új, vagy valóságos értéken is megköthetőek.
Elektromos berendezések, számítógépek
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Külön technikai biztosítás köthető az egyes elektromos berendezésekre, számítógépekre is. Az elemi károkon, s a betöréses lopáson túl az ilyen gépek, berendezések esetében gyakori károkra is fedezetet nyújt. Amennyiben hordozható eszközről van szó, ilyen például a céges laptop, olyan biztosítást is köthetünk, melynek védelme a szállítás közben fellépő károk esetére is védelmet ad.
A gépbiztosítások egy speciális fajtájának tekinthető a mezőgazdasági gépbiztosítás. Az általános gépbiztosítások esetében társaságról társaságra változik, hogy milyen típusú biztosításról van szó. Köthető adott kockázatra szóló gépbiztosítás, de elérhető all-risks (vagyis összkockázatú, a szerződésben kifejezetten nem kizárt kockázatokra fedezetet nyújtó) termék is.
Üzemszünet esetére
Külön kiegészítésként is köthető, de előfordulhat az alap gépbiztosítások között az üzemszünet biztosítás, amely az egyes vagyonkárok miatt fellépő pénzügyi veszteségre nyújt fedezetet. Ennek keretében biztosítás köthető például az értékesítés nettó árbevételében bekövetkező csökkenésére, az állandó költségekre is, melyek az üzemszünet alatt is terhelik a vállalkozást.
A lehetőségek tárháza tehát igencsak széles, mielőtt azonban biztosítási terméket választunk, érdemes felmérni, milyen veszélyek is leselkedhetnek az egyes tevékenységekre, s ennek alapján megtervezni, milyen kockázatkezelési módszerekhez folyamodik a társaság, az egyik lehetőség ezek közül a gépbiztosítás.
Tavaly év végi árain kínálja majd a biztosításait az Allianz, miután Nagy Márton belengette a biztosítói árstopot a napokban.
Újabb ársapkát helyezett kilátásba Nagy Márton, ugyanis nem látszik a megegyezés a biztosítókkal a lakásbiztosítások díjaival kapcsolatban.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.