10 °C Budapest

Lerántjuk a leplet: mire fel ez az olcsóság?

Pénzcentrum
2008. január 8. 12:00

2007-ben hazánkba is megérkezett a Nyugat-Európában már évek óta jelen lévő direktbiztosítás. Miben különbözik egy direktbiztosító a hagyományostól, hogyan működik, milyen a biztosítási piacra gyakorolt hatása? Ugorjunk fejest a biztosítás ezen szegmenségnek világába, fedezzük fel, mitől lesz egy biztosító direkt!

Amitől direkt lesz egy biztosító

Ha meg akarunk különböztetni egy "klasszikus" módon működő és egy direktbiztosítót, abban az esetben az értékesítési csatornára kell helyezni a hangsúlyt, hiszen ez a legfőbb ismérv az, melynek mentén elválaszthatjuk a kétfajta biztosítót.

A direktnek nevezett biztosítói modell azon alapszik, hogy a hagyományosnak tekintett csatornákat - ügynökök, tanácsadói hálózat - mellőzi, ehelyett a direkt csatornákat veti hadrendbe, vagyis a telefonos és/vagy internetes értékesítésre helyezi a hangsúlyt. Éppen emiatt egyébként - a hazai direktbiztosító, a Genertel - saját bevallása szerint is jelentős költségmegtakarítás érhető el, melynek révén olcsóbbá tehetőek az egyes konstrukciók.

Mióta, hogyan?

Míg Magyarországra 2007-ben érkezett meg az első direktbiztosító, addig az Egyesült Államokban már például egy jól fejlett piacról van szó, de Nyugat-Európában is már régóta ismert ez a modell. Az Egyesült Királyságba például 1985-ben nyitotta meg az első direktbiztosító, a Direct Line a kapuit.


Ez jellemző a direktbiztosítók piacára Európában

A Generali Csoport által készített, az európai direktbiztosítási piacról szóló tanulmány szerint a direktbiztosító társaságok Németország kivételével mind a gépjármű-biztosítás területén kezdték meg működésüket, ugyanakkor mindegyik országban tendencia, hogy ezek a biztosítók belépnek a gépjármű-biztosításon kívüli területekre is. Az Egyesült Királyságban egyébként pénzügyi szolgáltatásokat is értékesítenek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A tanulmány Európa legnagyobb biztosítási piacait vizsgálja, az öt vezető piac (Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország) az unió területén működő biztosítók díjbevételének 80 százalékát adja. A direktbiztosítók általában a gépjármű-biztosításokra fókuszálnak, ez alól Németország jelenti a kivételt, ahol a direkt csatorna inkább az életbiztosítási területen van jelen.

A Generali adatai szerint 2003 során a direkt értékesítési csatorna a nem-élet üzletágban elért teljes díjbevétele 17,8 milliárd eurot tett ki, ebből egyébként 14,1 milliárd euro az Egyesült Királyság részesedése. A direkt csatorna teljes piacon belül számított részesedése 7,3 százalék volt 2003-ban, lényegében nem történt módosulás 2001-hez képest.


Mindemellett kiemelendő, hogy az elmúlt néhány évben szignifikáns növekedést könyvelhetett el a direktbiztosítási piac a gépjármű-biztosítások területén, amely egyébként a direkt csatornákon keresztül érkező díjbevételek 70 százalékát biztosítja. A direkt üzletág piaci részesedése a 2001-es 10,4 százalékról 12,9 százalékra emelkedett 2003-ban.

A Generali tanulmánya szerint a direktbiztosítási piac szereplőire általánosságban a piacinál magasabb kárhányad jellemzi, amely az agresszívebb árazási politikára, a kisebb üzletméretre, valamint a különböző területi és üzleti működésre vezethető vissza. A magasabb kárhányadot ugyanakkor a jóval alacsonyabb költséghányad ellensúlyozza. Mind az öt országban a biztosítók javuló gazdasági eredményeket jeleztek, igaz Franciaország ebben a tekintetben még a többi ország mögött kullog, legalábbis a profitabilitás tekintetében.


A direktbiztosítókra egyébként a tanulmány szerint a magas fix költségek miatt fokozottan érvényes a méretgazdaságosság elve. Érdekességként megemlíthető, hogy a kakukktojásnak számító Németországban (ahol az élet üzletágban működnek a direktbiztosítók), a direkt biztosító társaságok profitabilitása a piaci átlagnál magasabb, mivel ezen a területen a szokásosnál is alacsonyabb a költséghányad.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 7. 20:13
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt Varga Zoltánnal, az egyik legnagyobb hazai hírportált, a 24.hu-t...
Holdblog  |  2025. május 7. 10:12
Az Iphone több mint 750 közvetlen beszállító közreműködésével készül, összesen 15 országban. Vissza...
Kiszámoló  |  2025. május 6. 18:56
A múlt héten Isztanbulban voltunk, egyik este el kellett mennem egy messze lévő boltba, vittem a tel...
MNB Intézet  |  2025. május 6. 09:10
Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 8. csütörtök
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 7. 21:10