19 °C Budapest

Kötelező biztosítás 2007: ne dőlj be mindennek!

Pénzcentrum
2007. október 18. 12:00

Vigyázó szemetek a .... Október végén megtudhatjuk, hogy melyik biztosító mennyiért köt velünk kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást. Két országos napilapban a társaságok kötelesek közzétenni a következő évi díjtarifájukat. Megindul a találgatás: hányan fognak váltani, hogyan fognak változni a díjak és folytatódik-e az online alkuszok térnyerése? Mindeközben sokan kardoskodnak a kampány megszüntetése ellen, valamint a vonatkozó szabályok is változnak. Nézzük ügyfélként, mire számíthatunk!

Tavaly mintegy félmillió autós váltott kötelező biztosítást, igaz az új szerződő ebből mintegy 350 ezerre tehető. 2006-ban is jelentős sikereket értek el az online alkuszok, akik az idén további területek meghódítására készülnek.

A bonus-malus besorolás
A kormányrendelet a korábbi szabályozással ellentétben új szerződés kötése esetén - mindamellett, hogy a korábbi biztosító a szerződés megszűnése esetén köteles azt kiadni - az új biztosítónak nem teszi kötelezettségévé az új szerződés bonus-malus besorolásnak alapjául szolgáló kártörténeti igazolás megkérését a korábbi biztosítótól, ha azt a szerződő a szerződéskötéskor nem mutatta be. Ha az átszerződő üzemben tartó ilyen igazolást nem csatol, a szerződést A00 osztályba kell besorolni. Ha az ügyfél a szerződés megkötését követő 90 napon belül sem mutatja be az igazolást akkor a biztosító a szerződést M04 osztályba sorolni. Az igazolás későbbi bemutatása esetén visszamenőleges hatállyal kell a besorolást az igazolás adattartalma szerint módosítani. Ha a szerződés a díj nemfizetése miatt szűnik meg akkor a bonus osztályba való besorolás is megszűnik.

Az idei év egyik különlegessége, hogy a tervek szerint már nem az ügyfeleknek kell beszereznie a kártörténeti igazolást, hanem az új biztosító számára meg kell adniuk korábbi biztosítójuk nevét, illetve az addigi biztosításuk kötvényének a számát. És az új partner beszerzi a régi biztosítótól a kártörténeti igazolást. A gond már csak az, hogy hányan tudják a kötvényszámukat?

Aki nem találja meg a kötvényét, illetve a befizetési csekket vagy banki átutalást, amelyeken fel van tüntetve a kötvényszám és nem tünteti fel azt, az automatikusan a legrosszabb, M4-es besorolásba kerül az új biztosítónál.

Van azonban kiskapu, amit minden bizonnyal ki is fognak használni néhányan: ha valaki rossz kötvényszámot ad meg, akkor nem M4, csak A0 kategóriába sorolható. Ez sok kedvezőtlen besorolású ügyfélnek jó lehetőség lehet a trükközésre. Még kérdés, hogy később lesz-e lehetősége az új biztosítónak beszerezni a valós adatot, és ez alapján visszasorolhatja-e ügyfelét - akár visszamenőleg - az őt megillető osztályba.

A változások egy másik része, hogy ezentúl a Kártalanítási Számla (amely a kötelezővel nem rendelkező vezetők helyett fizet a vétlen autósnak) az ismeretlen járművel okozott károkat is megtéríti, ha azok halálos vagy súlyos sérüléssel jártak. Külföldön elszenvedett autós károk esetében a károkozó biztosítója ellen már itthon is indítható kereset. Emellett választhatunk, hogy ilyenkor kárigényünkkel a külföldi károkozóval, vagy annak biztosítójával szemben lépünk fel kárigénnyel.

Továbbra is van lehetőség a kötelező biztosítás szüneteltetésére (például a téli hónapokra), sőt ennek feltételei is ügyfélbarátabbak lettek: a szüneteltetés maximális időszaka hat hónap maradt, ám legrövidebb időszakot már nem határoz meg a rendelet. Hatálya immár nem a bejelentést követő hónap első napjától, hanem a bejelentés napjától érvényes.

A fentieknél valószínűleg többeket érint, hogy a kárügyintézés idehaza már nem húzható el a végtelenségig: amennyiben egyértelmű a felelősség, és a kár nagysága megállapítható, a biztosítónak három hónapon belül konkrét kártérítési javaslatot kell tennie. Az év végi kampányt pedig az a változás érinti a legjelentősebben, hogy ezentúl biztosítóváltás esetén a bónusz-malusz igazolásokat nem az ügyfélnek, hanem az új biztosítónak kell beszereznie.

Vigyázó szemetek a ....

Mielőtt beindul a kampány, nem árt, ha a lelkes autós felkészül néhány dologra. Érdemes lehet elvonatkoztatni a mesés engedményektől és a csökkenő díjaktól. Nézzünk néhány buktatót, amivel szembesülhetünk a kampány alatt.

Tavaly a Biztosító Egyesületek alacsony tarifái tartották lázban a piacot. Aztán menetközben elő is jöttek a gondok, melyeket egy-egy káresemény alkalmával minden érintett fél a saját bőrén tapasztalt. Ezt az idei évben megpróbálják feledtetni látványos nyyereményakciókkal.

Az Egyesületek alacsonyabb kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifái mögött a nonprofit működés rejlik. Ezek a társaságok nem rendelkeznek a biztosítókra jellemző nagy hálózatokkal és az értékesítést is képesek olcsón megoldani az online alkuszok segítségével.

A bökkenő csak az, hogy aki ide kötelezi el magát az - mivel egyesületről van szó - akár még plusz befizetési felszólítással is találkozhat, ha nem megy a cég szekere. A biztosítóegyesületek esetén a tagok - sokszor a megfelelő tájékoztatás hiányában - automatikusan fogadják el a pótdíjfizetésre vonatkozó kitételt, vagyis azt, hogy problémák esetén még egyszeri éves díjfizetésre kötelezhetők.

Ez azonban csak egy elvi lehetőség, az elmúlt tíz évben erre még nem volt precedens. A TIR és a Köbe már módisította is a szabályzatát és eltörölte a pótdíjbefizetés lehetőségét és a MÁV egyesület pedig 27.-i közgyűlésén fogja ezt megtenni.

Azonban évről-évre javuló tendenciát mutat az egyesületek szolgáltatásának színvonala.

Az online előnye és buktatói

Az online előnye és buktatói
Mi is az a gumiszabály ?
A gumiszabály az mikor a biztosító a díjtarifáját oly módon teszi közzé, hogy az adott ügyfélcsoport számára a következő évi díj előre, pontosan nem határozható meg. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a díjak ilyen módon való meghirdetését nem tartja elfogadhatónak és hatósági eszközökkel (pénzbírság) szerez érvényt a jogszabályi előírásoknak. A gumiszabály olyan mint az atombomba, minden biztosítónak van, tudnak is egymásról, de nem használja senki.

Az online biztosításkötés szerepe évről évre növekszik, bár a netes tájékozódás nem mindig ad pontos képet. A tarifákban szereplő kedvezmények közül ugyanis több is hiányzik az online programok által kért információk közül. Ez a magyarázata annak, hogy sokan eltérő díjakkal találkoznak a biztosító saját honlapján és az alkuszi oldalakon.

Bár van, amit a kedvezményszámoló programokba lehetetlen beépíteni (például a háromévenként jelentkező hűség-bónuszt), más hiányosság is akad. Több tíz százalékkal is alacsonyabb díj jöhet ki a valóságosnál.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A díjak a szerint is változnak, hogy melyik alkusznál köti a szerződést az ügyfél. Épp ezért kérdés, hogy ilyenkor a törvényileg kötelezően az ügyfél érdekeit néző alkusznak kötelessége-e a másik alkusznál történő szerződéskötés ajánlása.

Az új és régi ügyfelek eltérő díjszabása miatt elengedhetetlen lenne az alkuszok által az újraszerződés esetén fizetendő díj megjelenítése is (tehát a saját biztosítóról két tarifát kellene megjeleníteni), de az online programok ezzel is adósak maradnak.

Ügyfél vagy? Büntetnek?

Sok biztosító mintha a meglévő ügyfeleit "büntetné". Kimondva - kimondatlanul a kötelező kampány minden társaságnál az új ügyfelek becserkészésére van kihegyezve. Mivel később, a olyan kapcsolt termékek mint a casco biztosítás, jól eladhatóvá válik számukra.

Sokszor a régi ügyfelek csak azt látják, hogy nem változott a tavalyi díjuk. Pedig egy kis utánajárással, illetve egy egyszerű átkötéssel sokat spórolhatunk.

Az évről évre bevezetett növekvő kedvezményeket a biztosítók nem nyújtják automatikusan régi ügyfeleiknek, csak az új szerződőknek. Nem segít az sem ha az ügyfél az online díj-összehasonlítást választja, ugyanis ott sem tüntetik fel az újraszerződés lehetőségét.

Az újraszerződés azonban megoldható online alkuszok esetében is. Ennek azonban kicsit komplikáltabb a módja, ugyanis ha az ember a jelenlegi biztosítója helyett másikat ad meg a díj-összehasonlítás előtt és a felmondás után saját adatainál jelzi, hogy tévesen adta meg régi biztosítóját, aki megegyezik azzal ahová szerződni akar.

Az alkuszok elemi érdeke a biztosítókkal kialakított jó viszony megtartása, a biztosítók legnagyobb félelme pedig az újraszerződők elszaporodása.

Az újraszerződés előnyei a legtöbb hazai társaságnál kimutathatók. Azonban azt se felejtsük el, hogy a szerződés megszűnése sok helyen a hűség- vagy az egyéb bonusz elvesztésével járhat együtt, hiszen sok biztosító díjazza a szerződés megkötése alapján a tagokat. Éppen ezért az automatikus újraszerződés előtt nem árt alaposan tájékozódni.

Trükköm-trükköm

Trükköm-trükköm

Több trükköt is bevetnek a biztosítók az ügyfelek megtartása érdekében. Akik a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat (kgfb) csekken fizették be, meglepődve tapasztalhatják, hogy - a normális decemberi csekk-küldési időponttal ellentétben - már most megérkeztek (vagy hamarosan meg fognak érkezni) a következő negyed- esetleg félévre vonatkozó csekkek. Egyes biztosítók a szerződésfelmondás visszaigazolása után is kiküldik a csekket, hozzácsapva a jövő évi díjértesítőhöz. Ilyenkor az autótulajdonos díjbefizetésével két hónapos ingyen kölcsönt nyújt a biztosítónak. Ennél nagyobb probléma viszont, hogy a szerződés felmondás utáni befizetéssel az ügyfél megváltozott szándékát jelzi a biztosító felé - vagyis azt, hogy mégis maradni akar. Ez különösen a kgfb esetén veszélyes, hiszen fix egy hónap van a biztosítóváltásra.

A felmondás a biztosítóval szemben akkor hatályos, ha az a biztosítóhoz határidőben megérkezik, ezért nem árt ha utánanézünk, hogy tényleg megkapták-e a levelet, illetve faxot. Ha a biztosított nem él felmondási jogával, akkor a szerződés a biztosító által közzétett módosítás szerint marad hatályban. Érdemes átgondolni az esetleges váltás mert az év közbeni módosításra nincs lehetőség. Ha valaki arra gondol, hogy esetleg év közben nem fizeti a díjat és majd év végén biztosítót vált, nos az készüljön fel a legrosszabbra: az új szerződését is a régi biztosítójánál kötheti.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2025. május 10. 10:18
Tegyük fel, hogy egy amerikai cég importál egy láda juharszirupot Kanadából, amiből boldog amerikai...
Kiszámoló  |  2025. május 10. 07:48
Folytatva a szombati sorozatot, most egy nyolcéves cikket teszek ki. Gyakran látni anyagilag jómódú...
Összkép  |  2025. május 10. 01:33
Feszült a viszony a világot jobbá tevő újítások két főszereplője, a tehetséggel érvényesülő mester é...
MEDIA1  |  2025. május 9. 17:37
A skandináv ország 20 millió korona segítséget ajánlott fel a hazánkban is jelenlévő Free Europe-nak...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 10. szombat
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?