10 °C Budapest

Jogosítvány nélkül is köthetsz autóbiztosítást?

Pénzcentrum
2007. május 2. 16:00

Az Egyesült Államokban mindig aktuális problémát képez az illegális bevándorlók helyzete. Az illegális bevándorlás elleni harc jegyében egyre több állam vezette be azt a szabályozást, hogy a törvénytelenül betelepültek jogosítványát nem újították meg, emiatt pedig az autóbiztosításuk automatikusan megszűnt. Azonban számos tengerentúli biztosító kezdi felfedezni az illegális bevándorlók piacán rejlő lehetőséget.

Kalifornia államban például az illegálisan letelepedettek nem kaphatnak jogosítványt, de azt már semmiféle törvény sem tiltja, hogy jogosítvánnyal nem rendelkezők is biztosítást köthessenek. Ezt használta ki többek között az Alliance United is. Brian Duffy, az Alliance United vezérigazgatója szerint, amióta beléptek erre a piacra, robbanásszerű növekedést könyvelhettek el.

Annak ellenére, hogy számos állam a jogi szabályozás révén kívánja mérsékelni, visszaszorítani a bevándorlás mértékét, az üzleti élet egyre inkább felfedezi a bevándorlókban rejlő pénzügyi lehetőségeket. Így például az idei év elején a Bank of America azoknak kínált hitelkártyát, akik nem rendelkeznek társadalombiztosítási azonosító számmal, valamint hitelezési történettel, Amerikában tipikusan ilyen személyek az illegális bevándorlók.

A biztosítók ezen lépése, annak ellenére, hogy a bevándorlás ellen harcolók körében ellenérzéseket váltott ki, megoldást nyújthat az eddig égető problémaként jelentkező balesetek kérdésére. Ezelőtt a biztosítással nem rendelkező illegális bevándorlók inkább elmenekültek a baleset helyszínéről, minthogy összetűzésbe keveredjenek a hatóságokkal. Új Mexikóban 2003 óta szerezhetnek illegális bevándorlók is jogosítványt, a rendőrség szerint azóta érezhetően biztonságosabb a közúti közlekedés.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2025. május 11. 11:37
Trump elnök rácsodálkozott, hogy a karácsonyi játékokat már májusban behozzák az országba az importő...
Kasza Elliott-tal  |  2025. május 10. 18:16
Február 11-én vásároltam a mostani csomagom első adagját, szerintem három hónapig még sosem tartotta...
Holdblog  |  2025. május 10. 10:18
Tegyük fel, hogy egy amerikai cég importál egy láda juharszirupot Kanadából, amiből boldog amerikai...
Összkép  |  2025. május 10. 01:33
Feszült a viszony a világot jobbá tevő újítások két főszereplője, a tehetséggel érvényesülő mester é...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 11. vasárnap
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 11. 19:01