A szürke belső térrel rendelkező crossover autó sebességmérője az információs kezelőpanelen található világító tárcsával mutatja az autó tényleges sebességét az úton, a szélvédő mögött villogva.

Új traffipaxok élesedtek Budapesten: óvatosan, már itt is keményen büntetnek

2024. október 28. 18:03

Rengeteg új sebességmérő kamerát telepítettek a fővárosban, elképesztő mértékű gyorshajtás zajlik ugyanis, aminek a rendőrség gátat akar szabni.

Mindenki tudja, hogy a gyorshajtás az egyik vezető baleseti ok, illetve minél nagyobb a sebesség ütközéskor, annál súlyosabb a sérülés. Ennek ellenére nagyon sokan csak ott tartják be a sebességhatárt, ahol tudják, hogy traffipax működik - kezdte dr. Léránt Krisztián r. alezredes mai sajtótájékoztatóját.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kiemelt célja a közlekedési balesetek számának csökkentése, a másokra veszélyt jelentő közlekedők kiszűrése a forgalomból. Ezért a fix telepítésű kamerák mellett állványról, valamint rendőri jelleggel ellátott és civil külsejű  gépkocsiból (akár menet közben is) mérnek sebességet, illetve a kerületi önkormányzatokkal együttműködve Budapest számos pontján működnek úgynevezett traffiboxok is. Az Árpád hídon nyáron fokoztuk az ellenőrzések intenzitását.

A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) kezdeményezésére most új sebességmérő berendezéseket integráltak a VÉDA-rendszerbe. A rendőrség a helyszínek kiválasztásában működött közre, figyelembe véve a baleseti kockázatokat és az infrastruktúra adottságait.

A teljes körű tesztelést követően 2024. október 30-ától 26 modern, hitelesített sebességmérő kamera 47 forgalmi sáv járműforgalmát ellenőrzi éles üzemben. A berendezések radaros elven működnek, különböző forgalmi és fényviszonyok mellett 24 órás, folyamatos mérésre alkalmasak, az elhaladó járművekről minden napszakban jó minőségű felvételeket készítenek, felismerve azok honosságát és rendszámát is. 
 
A sebességmérőket a FÖRI telepítette és finanszírozta. A kamerák nem kerültek rendőrségi tulajdonba, így azok üzemeltetését és karbantartását nem a rendőrség végzi.

JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az új kamerák az alábbi helyszíneken mérnek:

  • Árpád híd, Népfürdő utcai lehajtó (mindkét irány)
  • a III. kerületi Szentendrei úton a Raktár utcánál, valamint a Monostori útnál (mindkét irány)
  • a Rákóczi híd budai, illetve pesti hídfőjénél
  • a Petőfi híd budai lehajtójánál
  • a Bécsi úton a Zay utcánál (mindkét irány)
  • a Bajcsy-Zsilinszky úton az Alkotmány utcánál
  • az Üllői úton a Vágóhíd utcánál, valamint a Határ útnál
  • a XI., Bocskai úton a Tass vezér utcánál
  • a 6-os főút fővárosi szakaszán a Növény utcánál, a Duna utcánál (Savoya Park)
  • a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton a KÖKI-terminálnál (mindkét irányban)
  • a XI., Budaörsi úton a Rupphegyi útnál
  • a XI., Balatoni úton a Péterhegyi lejtőnél
  • a XIII., Váci úton a Lőportár utcánál

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

NAPTÁR
Tovább
2024. október 28. hétfő
Simon, Szimonetta
44. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?