Ezekre az autókra jár a legnagyobb állami támogatás: itt a teljes lista

2020. május 21. 11:02

Sávosan fogoják támogatni az e-autó vásárlást, előnyben részesítik az olcsóbb modelleket, amelyekre 2,5 millió forintot lehet igényelni. Az értékhatár 11 millió forint, ami sok gyártót árcsökkentésre sarkallhat, és a vevők is kedvezőbb alkuhelyzetbe kerültek. Összeszedtük, melyik modellekre jár a maximális támogatás, és azokat is, amelyeknek érdemes figyelni az árcéduláját, mert vélhetően akciókat fognak bejelenteni.

Bejelentették az új elektromos autó támogatási rendszert, amelynek értelmében 11 millió forintos autóbeszerzési ár alatt akár 2,5 millió forintos támogatás is járhat, a 11 és 15 millió forintos vételár között 0,5 millió forintos támogatást kaphatnak a vásárlók, 15 millió forint felett pedig nincs támogatás. Már ami a magánszemélyeket érinti. A Pénzcentrum most összeszedte, hogy melyik modellekre jár a maximális támogatás, illetve az is kiderült, hogy mely márkáknál lehet számítani árcsökkenésre, hogy a modellek pont beférjenek a magasabban támogatott sávba.

5 millióért is vehetsz kisautót

Kezdjük a legolcsóbb modellekkel, a kormánynak az a szándéka, hogy ezek terjedését segítse, támogatással együtt akár 5 millió forint körüli összegért is kaphatsz elektromos autót. A lenti felsorolásban az induló listaár szerint tettük sorba a modelleket, zárójelben pedig a 2,5 milliós támogatás levonása utáni végösszeget láthatod.

  • Skoda CITIGOe - 6,6 millió forint (4,1 millió ft)*
  • smart EQ fortwo - 7,3 millió ft (4,8 millió ft)
  • smart EQ forfour - 7,4 millió ft (4,9 millió ft)
  • VW e-Up - 7,5 millió ft (5 millió ft)*
  • Renault Kangoo Z.E. - 10,3 millió ft (7,8 millió ft)
  • Renault Zoe - 10,4 millió ft (7,9 millió ft)
  • Mini Cooper SE - 10,5 millió ft (8 millió ft)
  • Mazda MX-30 - 11 millió ft (8,5 millió ft)

*a VW és a Skoda nem rendelhető jelenleg

Év végéig kedvezményes THM-el vehetsz fel autóhitelt: nézz szét az ajánlatok között!

Ahogy látható, néhány modell épphogy, fapados kivitelben csúszik bele a 11 milliós sávba, ha akarsz még extrázni az autón, akkor bizony már csak félmillió járna rájuk. Korábban a Pénzcentrum is előrevetítette, hogy ha sávos támogatási rendszer lesz, akkor bizony hatalmas szerepe lesz az alkudozásnak, a vevők kerülhetnek helyzetbe a rendszerrel. Hiszen a kereskedők, gyártók érdeke, hogy az ő modelljük fogyjon, ehhez pedig bele kell férni a 2,5 milliós ársávba. Vélhetően engedékenyek lesznek a gyárak, mivel egyrészt nem akarják, hogy a konkurencia (értékhatár alatti) modelljei népszerűbbek legyenek, másfelől meg az európai CO-kvóta miatt sem mindegy, hogy hány darab e-autót tudnak eladni.

Bizonyos esetekben már az alapmodelleknél jöhet áresés, mivel rengeteg olyan elektromos autó van, aminek az indulóára éppenhogy a 11 millió forintos határ fölött van. Úgyhhogy a fentebb írtak miatt a támogatási pénz mellé még további kedvezményeket is kaphat az, aki most vesz elektromos autót. Mutatjuk, melyik modellek árcéduláit érdemes figyelgetni, összeszedtünk pár modellt, aminek az alapára nem éri el a 12 millió forintot:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

  • Honda e - 11,1 millió ft
  • Hyundai Ioniq electric -11, 3 millió ft
  • Opel Corsa-e - 11,4 millió ft
  • Hyundai Kona electric 39 kWh - 11,2 millió ft
  • Kia e-Niro 39 kWh - 11,5 millió ft
  • Peugeot e-208 - 11,5 millió ft
  • Peugeot e-2008 - 11,6 millió ft
  • Volkswagen e-Golf - 11,6 millió ft

Láthatóan elég bő a választék, azonban érdemes megjegyezni, hogy a Kona és az e-Niro is csak a kisebbik akkupakkal fér bele a vélhetően "még jó eséllyel lealkudható" kategóriába. Viszont ezeket már olyanoknak is érdemes figyelnie, akik nagyobb, családi felhasználásu e-autót vennének. Párat ezek közül mi is teszteltünk, tényleg élhető a helykínálat.

A többi gyártót sem érdemes hanyagolni, vélhetően a Nissannál is kitalálnak valamit, hogy a Leaf 12,3 milliós indulóárát kicsit lejjebb tornásszák, ahogy a BMW i3 13,1 milliós kezdőára is csökkenhet az akciók hatására.

Azok is megnyugodhatnak, akik korábban amiatt háborogtak, hogy minden elektromos autóra járt az állami ingyenpénz (1,5 millió forintot adott az állam korábban), így ugyanannyit kapott az, aki egy 7 milliós Smartot vett, mint a többtízmilliós prémium-villanyautósok. Hiszen mostmár például egyetlen Tesla sem fér bele még a félmilliós keretbe sem, ahogy a Porsche Taycanra sem jár ingyenpénz. Kiesett a Mercedes EQC és az Audi e-Tron is, valamint a Volvo XC4-es is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. április 14. hétfő
Tibor
16. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33