22 °C Budapest

Jön a fogyasztói pozitív lista és a fogyasztóbarát embléma

Pénzcentrum
2010. július 13. 08:02

Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter 2010. július 12-ével felmentette Wittich Tamást, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatóját, helyére Pintér Istvánt, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság észak-magyarországi regionális igazgatóját nevezte ki - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Pintér István kinevezésével a hazai fogyasztóvédelem új, az európai normákon nyugvó irányba mozdul el, amelynek középpontjában az ügyfélközpontú, vállalkozóbarát szemlélet és stabil jogszabályi környezet kialakítása áll - mutatatta be Bencsik János belgazdasági államtitkár az NFH új vezetőjét, a kinevezés átadóünnepségének alkalmával.

A cél egy hatékony és korszerű szakmapolitika kialakítása, amely kiszámítható jogi környezettel párosulva, hozzájárul mind a vállalkozók jogkövetői magatartásának javulásához, mind a fogyasztói elégedettség növekedéséhez. Éppen ezért szorgalmazom egy olyan akkreditált képzési rendszer kialakítását, amely a jogszabályi háttér mellett a fogyasztóvédelmi alapok elsajátításában segíti a vállalkozói réteget - ismertette elképzeléseit Pintér István.

Az új főigazgató kiemelte, hogy a jövőben a fogyasztói bizalom és a vállalkozói felelősségérzet javítása érdekében, egy "pozítiv listán" tennék nyilvánossá a jogszabályoknak megfelelő kereskedelmi tevékenységet folytató vállalkozásokat, akik egyúttal jogosultak lennének a "fogyasztóbarát embléma" használatára is. Emellett az új szakmapolitikai elképzelések között szerepel a nemzetközi kapcsolatok erősítése, a határmenti és regionális együttműködések szélesítése.

Pintér István, fogyasztóvédelmi szakemberként 2008-tól töltötte be a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Észak Magyarországi Regionális Felügyelőségének igazgatói posztját, korábban az Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségét vezette.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem