Ismét drámai mértékben csökkent a hazai üzemanyag-fogyasztás a második negyedévben Magyarországon. A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) adatai alapján a visszaesés 13%-os volt - elsősorban a benzin kereslet zuhanásának köszönhetően.
A MÁSZ által lefedett töltőállomásokon az eladott üzemanyag mennyisége 756 millió litert tett ki a második negyedévben, ami 13%-os visszaesésnek felel meg az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest.
Ez a visszaesés ráadásul még az első negyedévesnél is nagyobb, hiszen az év első három hónapjában 12%-kal zsugorodott a piac. Az első negyedévben még mondhattuk azt, hogy a 2010. január 1-én bekövetkezett durva jövedéki adóemelés miatt a fogyasztók a tavalyi negyedik negyedévben olyan előrehozott kereslettel jelentek meg a benzinkutakon, amely aztán az első negyedévben kiesett a fogyasztásból, most azonban ezt már nem hozhatjuk fel indokként.
Azt azonban sokkal inkább, hogy:
1. A tavalyi évben a forint rendkívül gyenge volt, így a külföldieknek (különösen az otthon euróval fizetőknek) nagyon megérte Magyarországon tankolni. Ez felhajthatta a tavalyi első negyedévi fogyasztási adatokat.
2. A tavalyi első negyedév óta két komoly jövedéki adóemelés is történt hazánkban, amelyek súlyosan felhajtották az árakat. A forint mindeközben jócskán visszaerősödött, így a külföldiek ma már valószínűleg inkább kerülik a magyarországi tankolást. Sőt, erősödhetett a hazánkból külföldre irányuló benzinturizmus.
3. A magyar benzin és gázolajárak a tavalyi év elején visszaestek, ma azonban soha nem látott magasságokban tartózkodnak. Bár az üzemanyagok kereslete kevésbé rugalmas, ugyanakkor az áremelkedés, illetve a gazdasági válság miatt csúcsra hágó munkanélküliség már valószínűleg nyomást gyakorol a lakossági fogyasztásra is.
A visszaesést elsősorban a benzin kereslet csökkenése okozta, itt 16%-kal esett a volumen, míg a gázolaj esetében 10.5%-kal.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A megoszlást tekintve a dízel aránya enyhén csökkent, természetesen a benzinfogyasztás javára, ami egy évek óta tartó trendet tört meg.
A második negyedévben 15%-kal csökkent a 98-as benzin fogyasztása, a teljes fogyasztáson belül a súlya így továbbra is marginális.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Két meseszámot is kihúztak a hatoslottón
- Elhunyt Varga Szilvia, mindössze 53 éves volt
- A német gazdaság vagy a válogatott pörög majd jobban az Eb-n?
- Lezuhanhatott az iráni elnök, ellentmondó információk érkeznek a balesetéről
- Patrióta harcosokról beszélt üzenetében Orbán Viktor
- Iszonyatos mennyiségű olajat találtak az oroszok egy kényes helyen